Beszélgetések Pekingre hangolva

Novotny Zoltán a tizenegyedik olimpiájára készül, ami négygyel szorozva tisztes munkaviszony, valamint nem elhanyagolható rutin és tapasztalat. Érthető, hogy a struktúraváltáskor a nyugdíjasokat nagy lendülettel kisöprő rádióvezetés megtartotta a jeles riportert, hiszen a pekingi olimpiai közvetítések megszervezéséhez a stábban nála nagyobb tehetséggel senki nem rendelkezett. Novotny nekiveselkedett, és most már a célegyenesben tart, negyven nap múlva kezdődik az olimpia, addigra a helyükön kell ülniük a riportereknek, működniük a kapcsolatoknak, és lényegesről nem illik lemaradni.
Az olimpiai siker nekünk nagyon fontos. Szinte az egyetlen olyan esemény az országban, amelyik összeforraszt népet és nemzetet. Nincs politikai íze, pedig közben folyton hallatszik a háttérből a harci zaj. Tudjuk, hogy Schmidt Pál leváltásának kísérlete színtiszta politika volt, és nem szakma, hogy az athéni doppingügyek egymásra és elkenése mögött az az országvezetői dilettantizmus áll, amely az életünk minden momentumában érzékelhető. És nehezen feledjük, hogy Egerszegi Krisztinát közszereplése után felelősségre vonták, hogy magánember mert lenni, ahelyett, hogy az „ország Egérkéje” maradt volna. Mindezek ellenére és mindezekkel együtt az olimpiai siker nagyon ránk fér most, amikor az emberek többsége csak legyint, ha arról próbálják meggyőzni, hogy lehetősége lenne a kezébe venni a sorsát. „El van az már úgy is döntve”, dörmögi. (Emlékeztetnénk rá, hogy e sportesemény nálunk politikai évforduló is: négy esztendeje, az athéni olimpia idején csüccsent be Gyurcsány Ferenc a kiebrudalt Medgyessy miniszterelnök székébe. Én Gyurcsány helyében kicsit aggódnék.)
Az olimpiai közvetítések megszervezésének mellékterméke a sportolókkal, a siker várományosaival készített beszélgetés. Könynyűnek látszó, ám nem könnyű műfaj, nagy a sablonveszély, erős az összeszokottság. Az élsportoló és az élsportriporter régóta egy csapat. Vannak súrlódások, neheztelések a kritikus hangok miatt, de öszszeköti őket az edzőtermek szaga. Ha tehát Novotny Zoltán Pálinger Katalin válogatott és Pekingbe készülő kézilabdakapussal beszélget az Arcvonások című műsorban, nagy meglepetésre nem számíthatunk. De aligha a hallgató sokkolása a cél. Inkább a bemelegítése. Ha szeretjük Pálingert, akkor szeretjük általa, vele a magyar kézilabdás lányokat, és odafigyelünk majd rájuk. Pálinger helyes lány, készségesen, szépen felel, miközben, nem mellékesen zseniális kapus. Ez Pekingben fontos lesz. Novotny és Pálinger beszélgetése lehetett volna drámaibb is, szólhatott volna többet a csapatról, az egymáshoz fűződő viszonyról, a lelki felkészítésről. Ez kicsit hiányzott. De Novotny talán nem ezt akarta. Csak egy kicsit ráhangolni a népet Pekingre.
(Arcvonások, Kossuth rádió.)