A szárszói konferencia címe is arra utal, hogy válaszút előtt áll a magyar társadalom. Csakhogy nem látszanak azok az utak, amelyek valahonnan valahova vezetnének – fogalmazott lapunknak Bölcskei Gusztáv, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke. Az 1943-as konferenciához történő visszakapcsolódás abban segíthet, hogy akkor is tudvalevő volt: csak Magyarország dönthet saját sorsáról. A nagyhatalmak sodrásában 1943 után viszont eldőltek a sorsok. – Ha mások döntenek is rólunk, ez mégsem jelentheti azt, hogy az ember felemeli a két kezét, és azt mondja: itt semmit sem lehet csinálni – hangsúlyozta Bölcskei.
A református püspök szerint 1943-ban több volt a remény, 1993-ban pedig az illúzió. – Mára elolvadtak az illúziók – vélekedett, majd így folytatta: a keresztény üzenetnek nem illúziókra van szüksége, hanem arra a reményre, amely a bibliai kijelentésben megfogalmazódik, és amelyet itt Szárszón a következő napok remélhetőleg megerősítenek. – Az „egyedül az Istené a dicsőség” azt jelenti, hogy az embereknek az e világi hatalmasságok, abszolútumok előtt nem szabad meghátrálniuk. Hiszünk Isten változhatatlan szeretetében és változni képes hűségében. Ezért hisszük azt, hogy ami ránk, a mi nemzedékünkre bízatott, azt nekünk kell megtennünk – mondta a református püspök.
A Soli Deo Gloria konferenciatelep Töltéssy Termében tartott nyitóbeszédében Bölcskei Gusztáv imponálóan sokszínűnek és rendkívül gazdagnak nevezte azt a kötetet, amelyben az 1992 és 2001 között tartott szárszói konferenciák előadásai olvashatók. – Miért van az, hogy Szárszóról mindig 1943 jut eszünkbe? – tette fel a kérdést. Majd válaszul Erdei Ferenc és Németh László akkori előadásait, a későbbi Soli Deo Gloria-konferenciák létjogosultságát meghatározónak nevezte. Ugyanakkor hangsúlyozta: az 1943-as konferencián elhangzottak továbbgondolása tekintetében az egyháznak és az államnak is van még adóssága. – A diagnózis után a terápia elmaradt – fogalmazott.
origo.hu
A betegek szeme láttára kellett újraéleszteni egy nőt a kecskeméti rendelőintézetben
