Értéknövelő lepusztulás?

Az elmúlt héten Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról tájékoztatta a parlament költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottságát, hogy a kormányzati negyednek szánt területtel az állam tízmillió forint nyereséget könyvelhet el, mivel állítása szerint egy ingatlanbecsüs éppen ennyivel értékelte többre a telket annál, mint amennyiért a kormány megszerezte. Megnéztük, mi lehet az értéknövekedés hátterében.

Keller László szerint a kormány a MÁV-tól 8,520 milliárd forintért vásárolta meg a kormányzati negyednek szánt telkeket, mindehhez később még 927 millió forint egyéb ráfordítás társult. A telkek értéke azóta – az államtitkár állítása szerint egy független szakértő értékbecslése alapján – 9,457 milliárd forintra nőtt, így az állam máris tízmillió forintot nyert a felfüggesztett beruházáson. Csakhogy azóta semmilyen fejlesztés nem történt a területen, hacsak a volt MÁV-épületekbe költöző otthontalanok megjelenését nem számítjuk annak.
Budapest, Podmaniczky utca, kora reggel. A posta mellett befordulva száz métert megyünk csak, míg egy tárva-nyitva álló nagy kapuhoz érünk, s akadálytalanul jutunk be a majdnem kormányzati negyeddé váló területre. Ez lenne az egyik értéknövelő tényező? Senki nem kérdezi, miért, kihez jövünk, néhány megkeseredett hajléktalan halad csak el mellettünk szótlan, üres tekintettel. „MÁV BKSZE A épület” – áll a lerobbant, gazzal benőtt épület falán egy táblán, utalva az objektum egykori funkciójára. Az ajtóban orrfacsaró ürülék- és vizeletbűz fogad bennünket – ismét értéknövelő tényező? Belépve az ablaktalan, lerobbant állagú házba, még elkeserítőbb kép tárul elénk: falból kiszaggatott vezetékek, kitört ablak- és ajtókeretek, a padlón üvegtörmelék, vér és tűz nyoma. A kisebb helyiségekben (olykor papírral letakart) fekália áraszt elviselhetetlen szagot, a nagyobbakban ételmaradék, eldobált sörösdobozok és -üvegek, valamint hatalmas kartonlapok és lomtalanításból származó paplan utal arra: közel sem lakatlan a látszólag üres épületsor.
A következő épületet talán Bauhaus stílusban emelték eleink, a műemléki védelem helyett azonban sorsa hasonló, mint a mellette álló háznak. Helyiségeiben szintén dögletes szag terjeng, a karcsú fém lépcsőkorlát erőtlen csillogása kontrasztja a szétdobált üvegeknek, a szemmel láthatólag toalettként vagy szeméttárolóként használt kisebb szobáknak.
A vasútikocsi-javító óriási üzemcsarnokokat lelakatolva védik, bekukkantva az ablakokon, ezt a területet látszólag nem használják a hajléktalanok. – Nyolcvanan-százan is összegyűlünk éjszakára, sokszor többen vagyunk, mint amikor még állt a menedékhely – mutat az egyik férfi arra a gödörre, ahol korábban a hajléktalanszálló állt. – Korán reggel mindenki elmegy a melegedőkbe meg az aluljáróba, sokan a cuccaikat is magukkal viszik, aztán éjszakára megint megtelik a placc, még a Ferdinánd hídon túl is vannak elhagyott házak, ahol alszanak – veszi át a szót egy fényvisszaverős mellénybe bújt, borostás férfi. Kérdésemre, hogy a MÁV-alkalmazottak elkergetik-e őket, azt feleli: őt biztosan nem, mert „egyenruhában” van (közben büszkén mutatja a sárga mellényt), ugyanis feleségével együtt tartják rendben a konténerek környékét.
– A rendőrök azonban gyakran elzavarnak minket – veti közbe egy testes nő, akit tíz esztendeje juttatott az utcára a lakásmaffia. Kérdem tőle, mi lenne az emberekkel, ha beépítenék a területet. Azt feleli: semmi, mert régóta itt éjszakáznak, eddig még nyomát sem látták építőknek, de ha mégis jönnek, odébbállnak, ahogy eddig.