Novak Djokovics
Djokovics ráijesztett a családjára, majd röviden felelt: erre számít Sinner ellen

A Fidesz a Várban ünnepel. Információink szerint a Fidesz a budai Várban tartja nagygyűlését október 23-án. Az 1956-os forradalom évfordulóján tartandó megemlékezést ezúttal a budai fideszes önkormányzatok szervezik közösen. A fő szónok Orbán Viktor pártelnök lesz. (P. G.)
Mostanáig ötven olyan rendezvényt jelentettek be a főváros területére október 22-re és 23-ra, amelyeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tudomásul vett – közölte Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Mint mondta, a nemzeti ünnephez kapcsolódóan több állami, önkormányzati rendezvény is lesz a fővárosban, valamint civil szervezetek is szerveznek megemlékezést. Hozzátette: a belvárosban e két napon jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani. A rendőrség közölte: október 23-án indul a Budapest–Pozsony–Bécs szupermaratoni verseny is, ami további forgalomkorlátozással jár. Megjegyezte: a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsák a nemzeti ünnepre tervezett rendezvények békés lefolyását.
A Gyurcsány-futamok folytatásaként, a nemzeti összetartozás kifejezésére október 23-ra újabb autós tüntetést szerveznek azok a főként vidéki tiltakozók, akik 2006 ősze óta több alkalommal tartottak megmozdulásokat tiltakozásul a kormány politikája ellen. A tüntetők a tervek szerint autókkal Pécsről indulva két útvonalon járják majd be az országot. A keleti
útvonal: Pécs–Baja–Szeged– Békéscsaba–Debrecen–Nyíregyháza–Eger (itt egyórás szolidaritási tüntetést tartanak az egri kórházért), majd Budapest. A Nyugati útvonal: Pécs–Kaposvár–Somogyjád–Keszthely–Zalaegerszeg–Ajka –Veszprém–Székesfehérvár–Érd–Budapest. A két karaván este találkozik majd a Hősök terén, ahonnan együtt vonulnak egy egyeztetés alatt álló helyszínre, ahol négy napig maradnának.
A megmozdulás egyik szervezője elmondta, tiltakoznak a 2002-es választás óta egyre tarthatatlanabbá váló társadalmi, erkölcsi és politikai válság miatt. – A nemzeti értékek, az erkölcsös politika óhajtása, a Gyurcsány-kormány hazugságai és csöppet sem humánus reformjai elleni tiltakozás – amely reformok sehova sem vezetnek– tartanak össze minket – fogalmazott Bózsa Attila.
Úgy tudjuk, a vidékiek által meghirdetett akcióhoz több „Kossuth téri” szervezet is csatlakozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.