Fából készült vaskarika vagy új képzőművészeti műfaj? Kik ennek, kik annak nevezik át a síkplasztikát, aminek mibenlétéről kevesen, és ők is keveset tudnak. Pedig a XX. század történetét végigkíséri az a törekvés, hogy a festészet kilépjen a tábla- vagy falikép két dimenziójából, ezzel pedig ne csak új kifejezési eszközöket teremtsen, de a világ új dimenzióit ragadja meg. Hogy ez mennyire sikerülhet, újra csak kérdéses. Mindenesetre nagyszerű művek sora is született a században e műfajban az orosz konstruktivistáktól a szürrealizmus, a pop art, a nouveau realisme, az arte povera mestereinek munkáin át a legújabb időszak konceptuális alkotásaiig. Edward Kienholz, Robert Wilson, Daniel Spoerri, Jean Tinguely, Julien Schnabel, Robert Rauschenberg ide sorolható munkái ma már a XX. század klasszikus műveinek számítanak, ahogyan a magyar művészetben Erdélyi Miklós 1984-es Hadititok című nagyszabású asszamblázsa vagy Altorjay Sándor 1967-es Süllyedjek felfelé című, nagyméretű, az „aczélos” művészetpolitika számára megemészthetetlen műve is. A Magyar Festők Társasága mint síkművészetet preferáló egyesület 1997-ben rendezett először kiállítást ilyen alkotásokból, ekkor keletkezett a műfaj magyar elnevezése is. A fogalom a kiállításokon akaratlanul is a falra illeszthető műfajcsoport jelentésévé szűkült, bár a mostani tárlatra a szűk jelző aligha alkalmazható. A munkák ugyanis széles spektrumban mutatják meg a síkban elhelyezkedő és a plasztikus elemek kapcsolatát, a térbe való kilépés lehetőségét, illetve annak a folyamatnak az állomásait, amelyek során a művész kilép a táblakép keretei közül, hogy térbeli elemekkel, majd a mű elemei által kijelölt térrel, illetve az abban végbemenő cselekvéssel gazdagítsa saját művészi világát. A legjobb példa erre a közelmúltban elhunyt El Kazovszkij, akinek távozása nagy veszteség a kortárs magyar művészet világában, életműve azonban teljesnek nevezhető. Angyalok című kompozíciója idézi az alkotó egyik legfontosabb motívumát, s utal az 1977–95 között számtalanszor megrendezett, Dzsan panoptikumra.
A kiállított munkák lépésről lépésre bemutatják a táblakép síkjától az asszemblázsig vezető utat. Szikora Tamás Fürge ujjak című művén sárguló újságlapot ragaszt a síkra, amelyből alig-alig lép ki, mint a kubizmus mesterei, míg Barabás Zsófi nem alkalmaz mást, mint a festett képfelületet, annak kivágott, szabálytalan alakú darabjait azonban több síkban helyezi el egymást részben átfedve. Barabás Márton két Örök-mozgójának faelemei a kép síkja előtt jelennek meg, ha úgy tetszik, finom reliefként, amely zenei asszociációkat kelt a nézőben, ugyanúgy mint harmadik, a térbe kilépő, a humor eszközeit sem nélkülöző Kötött játéka. Hozzá hasonlóan Kéri Ádám is egyetlen elemet, néhány kábeldarabot helyez a sík felületre, a brutális, sivár valóságra utalva, amilyen szűkszavú, olyan sokat mondóan.
A művek következő csoportját az összetettebb anyaghasználat, az anyagok konfrontálása, a személyes gesztusok jelenléte jellemzi, amiből következően, legyen szó akár M. Novák Andrásról, Birkás Istvánról vagy Kazinczy Gáborról, Kiss Ilonáról, a művekben megfogalmazódó „ember nyomok”, mint M. Novák művének a címe mondja, egymástól karakteresen különböznek. Nincs ez másként a „dobozmunkáknál” sem, amelyek egyik végpontját a szürrealista motívumtársítás tradícióit folytató Wegrosza Gyula lírai „madármegfigyelései” jelentik, a másikat az Újházi Péter-művek, a Lidércház és a Viva la revolution. Kis rosszindulattal mindkét kompozícióját felfoghatnánk a festészeti „kísérletezgetések” ironikus, sőt önironikus kommentárjaként is, de akárhogyan kutakodunk is, sem lidérces álmokat, sem a festészet állapotait felforgatni kívánó műveket nem látunk a kiállításon. Csak azt sajnáljuk egy kicsit, hogy Nagy Ottó Tér-Kép 11. című munkáját a szűkös hely miatt nem sikerült a művész szándéka szerint elhelyezni, azaz hogy méteres távolság válassza el egymástól a két részt, aminek következtében nemcsak kívülről, hanem belülről szemlélhetnénk, megélhetnénk a közöttük lévő, a néző mozgásával is változó kapcsolatot.
(Síkplasztika, Vízivárosi Galéria, október 22-ig, kedd–péntek
13–18, szombaton 10–14 óra között.)
Az évszázad merénylete
