Síkplasztikák és plasztikus képek

A Magyar Festők Társasága negyedik alkalommal rendezte meg a Vízivárosi Galériában a Síkplasztika című kiállítást a társaság tizenöt olyan tagjának a műveiből, akik e köztes és ritkán szereplő műfaj legkiemelkedőbb művelői, és akiknek az életművében meghatározó jelleggel vagy legalábbis jellemző módon vannak jelen a síkplasztikák.

P. Szabó Ernő
2008. 10. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fából készült vaskarika vagy új képzőművészeti műfaj? Kik ennek, kik annak nevezik át a síkplasztikát, aminek mibenlétéről kevesen, és ők is keveset tudnak. Pedig a XX. század történetét végigkíséri az a törekvés, hogy a festészet kilépjen a tábla- vagy falikép két dimenziójából, ezzel pedig ne csak új kifejezési eszközöket teremtsen, de a világ új dimenzióit ragadja meg. Hogy ez mennyire sikerülhet, újra csak kérdéses. Mindenesetre nagyszerű művek sora is született a században e műfajban az orosz konstruktivistáktól a szürrealizmus, a pop art, a nouveau realisme, az arte povera mestereinek munkáin át a legújabb időszak konceptuális alkotásaiig. Edward Kienholz, Robert Wilson, Daniel Spoerri, Jean Tinguely, Julien Schnabel, Robert Rauschenberg ide sorolható munkái ma már a XX. század klasszikus műveinek számítanak, ahogyan a magyar művészetben Erdélyi Miklós 1984-es Hadititok című nagyszabású asszamblázsa vagy Altorjay Sándor 1967-es Süllyedjek felfelé című, nagyméretű, az „aczélos” művészetpolitika számára megemészthetetlen műve is. A Magyar Festők Társasága mint síkművészetet preferáló egyesület 1997-ben rendezett először kiállítást ilyen alkotásokból, ekkor keletkezett a műfaj magyar elnevezése is. A fogalom a kiállításokon akaratlanul is a falra illeszthető műfajcsoport jelentésévé szűkült, bár a mostani tárlatra a szűk jelző aligha alkalmazható. A munkák ugyanis széles spektrumban mutatják meg a síkban elhelyezkedő és a plasztikus elemek kapcsolatát, a térbe való kilépés lehetőségét, illetve annak a folyamatnak az állomásait, amelyek során a művész kilép a táblakép keretei közül, hogy térbeli elemekkel, majd a mű elemei által kijelölt térrel, illetve az abban végbemenő cselekvéssel gazdagítsa saját művészi világát. A legjobb példa erre a közelmúltban elhunyt El Kazovszkij, akinek távozása nagy veszteség a kortárs magyar művészet világában, életműve azonban teljesnek nevezhető. Angyalok című kompozíciója idézi az alkotó egyik legfontosabb motívumát, s utal az 1977–95 között számtalanszor megrendezett, Dzsan panoptikumra.
A kiállított munkák lépésről lépésre bemutatják a táblakép síkjától az asszemblázsig vezető utat. Szikora Tamás Fürge ujjak című művén sárguló újságlapot ragaszt a síkra, amelyből alig-alig lép ki, mint a kubizmus mesterei, míg Barabás Zsófi nem alkalmaz mást, mint a festett képfelületet, annak kivágott, szabálytalan alakú darabjait azonban több síkban helyezi el egymást részben átfedve. Barabás Márton két Örök-mozgójának faelemei a kép síkja előtt jelennek meg, ha úgy tetszik, finom reliefként, amely zenei asszociációkat kelt a nézőben, ugyanúgy mint harmadik, a térbe kilépő, a humor eszközeit sem nélkülöző Kötött játéka. Hozzá hasonlóan Kéri Ádám is egyetlen elemet, néhány kábeldarabot helyez a sík felületre, a brutális, sivár valóságra utalva, amilyen szűkszavú, olyan sokat mondóan.
A művek következő csoportját az összetettebb anyaghasználat, az anyagok konfrontálása, a személyes gesztusok jelenléte jellemzi, amiből következően, legyen szó akár M. Novák Andrásról, Birkás Istvánról vagy Kazinczy Gáborról, Kiss Ilonáról, a művekben megfogalmazódó „ember nyomok”, mint M. Novák művének a címe mondja, egymástól karakteresen különböznek. Nincs ez másként a „dobozmunkáknál” sem, amelyek egyik végpontját a szürrealista motívumtársítás tradícióit folytató Wegrosza Gyula lírai „madármegfigyelései” jelentik, a másikat az Újházi Péter-művek, a Lidércház és a Viva la revolution. Kis rosszindulattal mindkét kompozícióját felfoghatnánk a festészeti „kísérletezgetések” ironikus, sőt önironikus kommentárjaként is, de akárhogyan kutakodunk is, sem lidérces álmokat, sem a festészet állapotait felforgatni kívánó műveket nem látunk a kiállításon. Csak azt sajnáljuk egy kicsit, hogy Nagy Ottó Tér-Kép 11. című munkáját a szűkös hely miatt nem sikerült a művész szándéka szerint elhelyezni, azaz hogy méteres távolság válassza el egymástól a két részt, aminek következtében nemcsak kívülről, hanem belülről szemlélhetnénk, megélhetnénk a közöttük lévő, a néző mozgásával is változó kapcsolatot.
(Síkplasztika, Vízivárosi Galéria, október 22-ig, kedd–péntek
13–18, szombaton 10–14 óra között.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.