Cipszerek nyomában

A varázsos Szepességben barangolni időutazással ér fel. Egy rég elsüllyedt, polgári világ üzen: ne felejtsetek, mi is a történelmetek része vagyunk! Az egyik legnevesebb, a Genersich família a cipszerekhez (szepességi szászok) hasonlóan tehetséges, tanult embereket adott a szűkebb és tágabb szülőföldnek a család XVI. századi megjelenésétől kezdve. A szepesi szász jogkönyv (Zipser Willkür) lőcsei kézirata tőlük származik, de a XVII. században lőcsei városbíró is került ki közülük.
A magyar művelődéstörténetben azonban elsősorban a XVIII–XIX. század fordulóján élt három Genersich testvér kiemelkedő munkásságát tartják nyilván: Christian Genersich késmárki evangélikus lelkészként városa történetét örökítette meg, de írt a Magas-Tátráról is. Johann Genersich, az evangélikus líceum, majd a bécsi protestáns teológia professzora, a felvilágosodott pedagógia és filozófia képviselője rendkívül termékeny íróként ma már nem eléggé ismert felvilágosodott pedagógiai művek és történeti munkák szerzője. Samuel Genersich pedig lőcsei főorvos és botanikus, a Szepesség flórájának pontos leírója. A három testvér emlékét a késmárki városháza melletti szülőházukon tábla örökíti meg, de az egyik tátrai tó is a neves cipszer família nevét viseli (Genersich See). Ebből a családból származik a magyar orvostudomány jeles képviselője, Genersich Antal kolozsvári és budapesti patológiaprofesszor is.
A Szepesség, egyben Közép-Európa páratlan könyv- és kéziratgyűjteménye – mintegy 150 ezer nyomtatvány – látható, tanulmányozható a késmárki líceumban. A Buchholz, Genersich és Hunfalvy nevek fémjelezte tanárgenerációk évszázadokon keresztül fejlesztették a neves tanintézményt. A XV. századi ősnyomtatványokat is őrző könyvtárat 1945-ben a szovjet csapatok megrongálták, katalógusát megsemmisítették.
A könyvek nagy része azonban csodával határos módon megmenekült, idős és hozzáértő kezek aprólékos munkával helyreállították a könyvtár rendjét.
Nagy szerepe volt a könyvtár megmentésében Grósz Alfréd líceumi tanárnak és neves Tátra-kutatónak, aki a szocializmus ideje alatt is Késmárkon maradva „utolsó cipszerként” képviselte ennek a szorgalmas és értékes népnek az értékeit.
A szomorú történelmi sorsfordulók miatt ma már kevesen beszélik anyanyelvünket, ezért megható, hogy az evangélikus gyülekezet tagjai közül két hölgy, Terebesi Adél és Alzbeta Vavercáková – büszkén – magyar nyelven mutatja be a késmárki fatemplom csodáit és a Thököly-mauzóleumot őrző, eklektikus stílusú új templomot.
Milan Choma tanár, lokálpatrióta elmondta, a hajdani késmárki szellem és kultúra nagyjainak emlékét svéd–német kezdeményezésre nemzetközi rendezvényeken idézik fel. Szlovákok, szlovákiai németek és magyarok az évszázados természetes együttélés, a termékeny kulturális együttműködés példáiból kiindulva alkalmat kapnak, hogy keressék az előítéletek, feszültségek okait. Október 24. és 26. között a cipszer származású tudós testvérpár, Hunfalvy Pál és János tiszteletére magyarországi résztvevők bevonásával tudományos rendezvényt tartottak, újra elhelyezve a líceum oldalán a régi magyar nyelvű Hunfalvy-emléktáblát.
A hajdani szepességi polgárság fontos emlékei a régi városi temetők. A Késmárk Németországba kitelepített kárpátnémetek támogatásával szép kiállítású, kétnyelvű (német–szlovák) könyv jelent meg, amelyet az új evangélikus templomban megvehet az oda látogató. A kapun belépve tábla sorolja fel az itt nyugvó legnevesebb személyeket, és nem utolsósorban felirat hívja fel a figyelmet, hogy a németországi Messerschmitt-Stiftung segítségével tartják rendben a sírokat. A temetőt láthatóan őrzik, az érdeklődőket készséges helyiek kalauzolják a legtávolabbi zugokba is. A lőcsei temetőben már nem ennyire megnyugtató a kép. A leszármazottak elköltözése, a családok kihalása miatt nem mindenhol jutott pénz a felújításra. A temető mellett utcát nyitottak, faragványos sírokat, szobrokat kellett felforgatni, odébb helyezni. Pedig a Zsedényi-Pfannschmidt, a Probstner, a Wieland, a Maléter, a Steinhaus és más neves cipszer családok nagy értékű sírjai valóságos műremekek. Itt is megjelent a Messerschmitt-Stiftung, de sokkal kisebb lendülettel, mint Késmárkon. A Probstnerek sírkertjét gyönyörűen helyreállították, míg a magyar evangélikus egyháztörténetben nagy szerepet játszó, nevüket is magyarosító, ugyancsak lőcsei Zsedényi-Pfannschmidt családé omlik. A rendszerváltás óta gyakoribbá váltak a lopások, rombolások. Az evangélikus gyülekezetnek szűkösek az anyagi lehetőségei, ezért a temető őrzésére, a teljes körű gondozásra magyarországi részvétellel nemzetközi kulturális összefogást szükséges szervezni.
A tapasztalatokról november 18-án este az evangélikusteológus-otthon kápolnájában vetítéssel egybekötött beszámolót tartanak.

A szerző az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója