Hogyan fedezte fel magában egy húszas éveinek elején járó fiatalember a rockköltészet iránti érzékét, mely 1972-ben a Taurus együttes dalszövegeiben kezdett kibontakozni?
– Amikor zenélni kezdtem, a hatvanas évek közepén, még rockzene sem létezett, a rockköltészet fogalma pedig még annál is jóval később jelent meg. Amatőr beatzenekarban basszusgitároztam, énekeltem; programunk nagy része már akkor is saját dalokból állt. Korábban verseket írtam – nem túl jókat –, így természetes volt, hogy a dalaink szövegét én írjam. Rájöttem hamar, hogy ez számomra is, mások számára is több élményt tud nyújtani, ezért a versírást már nem is folytattam. Felismertem, hogy rám jó hatással volt az a kötöttség, amellyel a zene kordában tartotta az egyébként elég fegyelmezetlen, mindenféle korlátok nélkül áradó sorokat. Ehhez viszont jó iskola volt a költészetből már ismert időmértékes versformák korábbi próbálgatása.
– Akkoriban külön bizottság igyekezett fogást találni a – különösen a beat-, rockzenekarok által írott – dalszövegeken. A nem tetsző részeket irgalmatlanul átíratták.
– Igen, az úgynevezett Táncdal- és Sanzonbizottságról beszélünk, amelyik elsősorban politikai szempontok szerint vizsgálta a leírt sorokat. Sok bajom nem volt velük, több okból. Bródy János már viszonylag korán kitalálta, hogyan kell túljárni az eszükön a magyar költészetben nagy hagyományokra visszatekintő virágénekek, illetve az allegorikus megfogalmazások feltámasztásával, modernizálásával. A magyar olvasók, hallgatók természetes adottsága volt mindig is felfedezni a ki nem mondott tartalmakat a sorok között – mi pedig megtanultunk a „sorok közt” írni. Ugyanakkor a bizottság összetétele vegyes képet mutatott. Aki pártvonalon került oda, nem értette az elrejtett gondolatokat. Aki pedig értette, mert maga is alkotóművész volt, kevés kivételtől eltekintve, nem hívta fel az elvtársak figyelmét. Így komoly problémát azok jelentettek, akiket egyéb okokból eleve tiltani akartak, illetve akik – különféle megfontolásokból – tudatosan vállalták a faltörő kos szerepét.
A hetvenes évek közepén már inkább gittegyletté vált ez a bizottság, igazi döntési szerepet a rádió, a televízió, majd leginkább a lemezgyár játszott. Az ott jelentkező – akár politikai, akár üzleti – „magasabb” érdekek egy pillanat alatt írták felül a bizottság döntéseit. Amikor a szövegekre már Romhányi József, Baranyi Ferenc, majd Fodor Ákos „felügyelt”: az ő hozzáállásuknak köszönhetően erősen megváltozott a helyzet. Nekik már eszük ágában sem volt a cenzor szerepét játszani, sokkal inkább segíteni akartak, mint gátolni. Erről talán soha nem beszéltünk, mindig a negatív általánosítások kaptak hangot. Másfelől kicsit továbbfejlesztettem a gondolatok elhallgatásának technikáját is. Egy lemez megírásakor néhány szövegbe eleve beleírtam sorokat, amelyeket magam sem gondoltam komolyan, csak azért nyújtottam be a nem igazi változatokat a bizottsághoz, mert tudtam, hogy azokra a sorokra ráharapnak. Azután, amikor nagy dörgedelmesen kikeltek a mondatok ellen, nem vitatkoztam. Azt mondtam, rendben, igazuk van, belátom, átírom. És akkor bemutattam azt a szöveget, amelyet eredetileg írtam. Azonnal szent lett a béke. Később Fodor Ákossal – akit a mai napig szeretek és tisztelek költői munkásságáért, valamint mindenkori tisztességéért – jókat nevettünk ezeken az „ügyeken”.
– Felsorolni is sok, hogy a már említett Taurustól a Piramison keresztül Charlie-ig, Kern Andrásig vagy Koncz Zsuzsáig ki mindenkinek a lemezén szerepel szövegíróként. Hogyan tudja testre szabni e különböző stílusú, életfelfogású előadóművészek számára írt verseket?
– Csak olyan előadókkal dolgozom, akikkel szakmai és emberi szempontok alapján is tudok közösséget vállalni. Nem kell, hogy közeli barátok legyünk, nem kell, hogy azonos módon lássuk a világot, kell viszont, hogy legyenek közös élményeink – még ha azokat nem is együtt éltük meg –, legyenek találkozási pontok. Azután megírom az én élményeimből, történeteimből, gondolataimból, érzéseimből azokat, amelyekben el tudom mondani hasonlóságainkat. Attól lesz mindez hiteles, hogy birtokomban van az a képesség, amely az írók, drámaírók sajátja: minden szereplőjük bőrében ők vannak, otthon vannak.
– Köztudott önről, hogy semmilyen politikai párthoz, ideológiához nem kötődik. Véleménye azonban nagyon is van a minket körülvevő világról, társadalmi folyamatokról. Dalszövegeiben gyakorta hivatkozik Istenre, találkozhatunk közvetett biblikus utalásokkal.
– Határozott véleményem, hogy az alkotó embernek sokkal nagyobb távlatokban kell gondolkodnia, mint a különböző ideológiai rendszereket képviselő bürokratikus alakulatoknak. Beszéljünk akár pártokról, akár egyházakról, akár gazdasági – vagy más – érdekközösségekről. Természetesen tiszteletben tartom, ha bármely alkotó ezt nem így gondolja – csak ebben az esetben a saját mozgásterét szűkíti, a saját függetlenségét adja fel. Nem ítélem el, aki ezt teszi, de én magam nem szeretném. Ennek is van természetesen kockázata. Egyedül maradok, sehová sem tartozom, magányosan fogok elmenni. Utána nagyon sokan hozzájuk tartozónak fognak mondani – sajnos ismerem a folyamatot, többszörösen is.
– Munkássága huszonöt éves jubileumára könyv alakban megjelent dalszövegeinek gyűjteménye. Nemrégiben négy CD-ből álló gyűjteményes hangzóanyag került a boltokba, összefoglalva az elmúlt harminchat év művészi pályáját. Úgy érzi, megfelelő elismerésben részesítik alkotói tevékenysége alapján?
– Most már néha igen. Igaz, meg is dolgoztam érte úgy, hogy soha nem ezért dolgoztam. Mindaz, amit említett – meg még sok más elismerés –, roppant megtisztelő, de a legfelemelőbb érzés mindig az, amikor egy lemez vagy koncert után valaki ismeretlenül odalép hozzám, hogy kezet szorítson vagy egy pillanatra átöleljen. Az egyiket mindig látom a polcomon, a másikat magamban őrzöm mindig és mindenhol.
origo.hu
Négyszázmilliót nyert a lottón Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének egyik bűnöző társa
