Adósság – válság – adósságrendezés

Adósságtömegünket – amely a 2002-es 9200 milliárdról mára több mint 18 100 milliárd forintra nőtt, és az újabb hitelfelvételekkel egyre növekszik – nem tudjuk tovább finanszírozni. Magyarország már nem bírja törleszteni a kamatokat. Ezért a Munkástanácsok – immár nem először – felveti az adósságszolgálat átütemezésének, felfüggesztésének, sőt elengedésének követelését. Lengyelország, Bulgária vagy egyes dél-amerikai államok esetében láthattuk, hogy ez járható út.
A 2008-as pénzügyi világválság egyértelműen és brutálisan rávilágított a magyar államháztartás súlyos hiányosságaira. Igaz, már 2006-ban, a kormány „Új egyensúly” programja kapcsán kiderült, hogy Magyarország magas államadóssága az ország eurózónás tagságát és ezzel együtt a fejlődését is hátráltatja. Az államadósság azóta is évről évre növekszik, és 2009 elejére elérte a 18 104 milliárd forintot, ami egy négytagú családra vetítve 7,24 millió forint adósságterhet jelent családonként. Az államadósság eddigi történetét vizsgálva kiderül, hogy összesen 13 milliárd USA-dollárra tehető az az áldozat, amit az ország felvállalt, miközben a felvett hitelekből csak kb. 1,5 milliárd dollárnyi közvetlen tőkeértéke keletkezett. Az is szomorú tény, hogy 1990-re a 22 milliárd USA-dollárt elérő államadósság egy főre vetítve ötszöröse volt az egykori Varsó Szerződés közösségi átlagának.
A kiszámolt veszteséget a lakosság is megérezte, mert erősen visszaesett az állami lakásépítés; továbbá, a lakosságnak már nem az állami szférában, hanem a másodállásokban – gmk-kban, kisszövetkezetekben – elvégzett munkája tudta csak szinten tartani, vagy némiképp növelni a jövedelmét. A lakáshiány miatt a fiatalok megtakarításait elvonták az albérletek, a túlmunka miatt növekedett a válások száma, ami csökkentette a gyermekszülési számot, végül fokozta a népességfogyást.
Az államadósság majd mindegyik szocialista országban súlyos gazdasági károkat okozott, ezért küszöbön állt annak nemzetközi felvetése. Lengyelországgal és Bulgáriával, amelyek legeredményesebben vetették fel a rendezés kérdését, 1993–94-ben tárgyalásokat kezdett a nemzetközi bankvilág. E két ország vezetőinek sikerült elérniük, hogy adósságuk terhét a felére csökkentsék. Ettől mindkét ország gazdasága fellélegzett, elindult a gyors növekedés, s ezzel a lengyel és bolgár társadalom anyagi-szociális ziláltsága is kezdett megszűnni. Mára ott tartanak, hogy az addig a magyartól elmaradó lengyel bérek már 20 százalékkal magasabbak a magyarnál, a bolgár költségvetés pedig az utóbbi években szinte egyedülálló többletet mutat, és mindkét ország gazdasági növekedése túlhaladja a magyar értéket. A másfél évtizeddel ezelőtti akut lengyel helyzet már a múlté, Lengyelország napjainkra turisztikai és egyéb szempontból is vonzó ország lett, és Bulgária is efelé tart.
A hazai adósság rendezésében is mintául szolgálhatott volna az 1994-es lengyel/bolgár megoldás, de nálunk minden másképp történt. Nem tudni, mi miatt, de a hazai közgazdasági/pénzügyi véleményformáló elit, valamint az általa befolyásolt média mereven elvetette a kézenfekvő lengyel/bolgár példát, és ezen a véleményen voltak a hazai kormányok is. Máig sokakban él a gyanú az akkori pénzügyi/politikai vezetéssel kapcsolatban. A történtek ismertek: jelentős állami vagyont kínáltak fel az adósság mérsékléséhez, és a lakossági fogyasztás visszafogásához bevezették a Bokros-csomagot. Az elképzelés mára láthatóan kudarcot vallott, mert a felkínált kb. 15 milliárd USA-dollár értékű állami vagyont csak kb. 5 milliárd USA-dollárért sikerült értékesíteni. Ezek mellett a Bokros-csomag súlyos szociális sokkot okozott. Ekkor alakult ki a hárommilliós létminimum alatt élő tömeg, és a több százezres, tartósan fennmaradó munkanélküliség. A társadalom ekkor szakadt ketté. Ám ilyen jelentős társadalmi veszteség ellenére is az államadósság 2001-től ismét növekedni kezdett. Ezzel az 1990 utáni másfél-két évtizedre ismét bekövetkezett egy újabb eladósodás. Ha öszszegezzük a ’90 utáni államadósság közvetlen pénzügyi terhét, továbbá a privatizáció veszteségét, valamint a gazdaságra gyakorolt visszavető hatásokat, akkor együttvéve kb. 48 milliárd USA-dollár már a gazdasági kár, ami inflációs hatásokkal együtt kb. 60 milliárd dollárra tehető. Ez ma egy magyar családra lebontva egy panellakás árának a felével, a falvakban pedig egy kis ház árával azonos. Sokak helyzetén rontott a másfél millió munkahely megszűnése és a nemzeti vagyon 60 százalékának eltűnése. A hazai dolgozók a teljesítményükhöz mérten rosszabbul keresnek, mint a szocialista időkben. Persze nem tagadható, hogy ebben a korrupció is fontos szerepet játszott.
Bár nehéz beletörődni, hogy milyen veszteséget okozott a hazai államadósság, de ennél is nagyobb figyelmet kell fordítani két súlyos tényre: Magyarország adóssága ma több mint 18 100 milliárd forint, ami egyre nő, miközben megjelent a világméretű pénzügyi-gazdasági válság. Ilyen körülmények között kell a magyar társadalomnak ma már a Góliátként föléje tornyosuló államadósságot törlesztenie. Az adósság a GDP-hez mérten kb. két és félszerese az Európai Unióba 2004-ben és 2007-ben belépő volt szocialista országok átlagának. Ha ezt kamataival együtt ki kell fizetni, akkor az mai árszinten, a lakosság esetében már egy teljes lakás árával fog megegyezni. A hitelezők követelése a tisztán magyar termelői vagyon négyszerese. A kifizetés láthatóan lehetetlen. És ezt a terhet kellene viselnie a friss uniós tagállamok közt a legkisebb GDP-növekedésű, ugyanakkor a legnagyobb népességfogyású magyar társadalomnak. A társadalom azon szerényebb anyagi körülményű 80 százalékának, amelynek jövedelme stagnál, vagy csökkent az 1989-es reálértékéhez mérten, s köztük hárommillió létminimum alatt élőnek.
A fennálló pénzügyi és társadalmi állapotok láttán nem mutatkozik más megoldás, csak az államadósság mielőbbi mérséklése. Bár a példaértékű lengyel/bolgár eset óta másfél évtized eltelt, ám ez idő alatt a hazai adósságállomány növekedése a magyar társadalomnak csak további veszteséget okozott. Miközben elkótyavetyélték a nemzeti vagyon jelentős részét. Így tekintve Magyarország ma már duplán rászolgált az adósság mérséklésére. Természetesen fontos a rendezés kivitelezése is. Ma a 18 100 milliárd forintot túllépő államadósságban fele-fele a hazai és a külföldi rész. A fennálló helyzetben kérni lehet a jelentős gazdasági erőfölényben lévő nyugati érdekeltségektől, hogy ugyanolyan módon mérsékeljék a hazai adósság külföldi szegmensét, mint azt anno Lengyelország és Bulgária esetében tették. Összességében egy adósságrevíziós mérséklésre van szükség a hazai államadósság külföldi szegmensében. Eszerint a külföldi részt 25 százalékra kell mérsékelni. A folyamat hónapok alatt lebonyolítható. Ez főleg az adózási terhekben hozhat jelentős javulást (nagyobb fogyasztást, nagyobb keresletet, nagyobb költségvetési bevételt, nagyobb állami és magán- beruházásokat indukálva). Bár ez nem akkora könnyítés, mint ami Lengyelország és Bulgária esetében volt, de ezzel is a társadalom a fojtogató világgazdasági krízisben lélegzethez jut. Ha a krízis nem fokozódik, sőt mérséklődik, akkor akár elindulhat a nemzet egy olyan felemelkedési pályán, amelyen a 90-es évek második felében Lengyelország és Bulgária haladt.
Legfontosabb azt hangsúlyozni, hogy az államadósság átfogó rendezése a lakosság szerény jövedelmű 80 százalékának – esetünkben nyolcmillió embernek – hoz főleg kedvező eredményt. Először mérsékli a világgazdasági krízis okozta káros kihatásokat a lakosságra nézve, másrészt még a ma fennálló világgazdasági körülmények közt is csökkenhetnek az adók, így nőnek, de legalábbis reálértéken megmaradnak a bérek, lehetőség nyílik a lakosságnak legalább a szerény életmód megőrzésére, és emelkedhet kissé az életszínvonal is. Ettől a kereseti juttatások szempontjából Magyarország utolérheti Lengyelországot. Így 10-15 év alatt egy fél lakásnak az ára lehet családonként a lakossági nyereség.
Ha a magyar társadalom a fenti lehetőséget kihagyja, akkor semmilyen más módon nem pótolható veszteség éri. Persze sokan vannak, akik elvetik a mérséklés kérését, de nem szabad rájuk hallgatni, mert egyrészt bizonyos érdekeltségek állnak mögöttük, másrészt a magyar társadalom ma krónikus betegségben szenved, és a betegnek a gyógyuláshoz tehermérséklésre van szüksége. Az államadósság mérséklése e téren gyógyszer a nemzet számára. Remélhetőleg megvan a társadalomban az az öntudat és felismerés, mint Deákban volt, akinek szavára a nemzet felismert egy járható utat. Most ehhez hasonló válaszút előtt áll a magyar nemzet.

A szerzők: Palkovics Imre, a MOSZ elnöke;
Molnár Ervin társadalomelemző