Törmelék porcelánok

Ha minden a tervek szerint halad, egy máltai strandszakasz postafiókjában bejegyzett offshore cégé lesz a pécsi Zsolnay-gyár 49 százaléknyi tulajdonrésze. A rendszerváltoztatás óta különféle jogcímeken eddig négymilliárd forint közpénzt költöttek el a cégre, amely azonban mindvégig veszteséges maradt. Ezzel indokolják most a gyár eladását. A család leszármazottai eközben azt fontolgatják, hogy az Európa kulturális fővárosa program körül zajló, a Zsolnay névvel összekapcsolódó botrányok miatt személyiségi jogi pert indítanak.

Matyi Dezső vállalata, a Pécsi Direkt Kft., valamint a január 30-án budapesti székhellyel bejegyzett Teclima Magyarország Kft. (ügyvezetője Dékán Erzsébet polgárdi lakos, tulajdonosa a Málta északkeleti partján, Gzira városában bejegyzett Limatec International Holding Ltd.) nyújtotta be ajánlatát február elején a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészére kiírt pályázaton. A rapid pályáztatást Tóth Bertalan alpolgármester január 19-én, néhány nappal Tasnádi Péter polgármester halála előtt jelentette be, mindössze két hetet hagyva a jelentkezésre.
A sietség azért is szembetűnő, mert május 10-én a város új polgármestert, júniusban pedig a cselekvőképtelennek minősített Toller László helyére új országgyűlési képviselőt választ, és akárki is nyer, bizonyosan nagy mozgás lesz a csúcson. Pécsett lapunknak is megerősítették a Heti Válasz értesülését, mely szerint a kiírók egyszerű ügymenetre és nem versengésre számítottak, Matyi Dezső, a könyvkiadásáról és országosan is vezető helyen álló terjesztői hálózatáról ismert vállalkozó bejelentkezése tehát meglepetést, zavart keltett. A „máltai” cég látszott ugyanis biztos befutónak, mely mögött a jól értesültek a helyi ifjú szocialistákat sejtik (többek között Kőhegyi Istvánt, Tóth Bertalan alpolgármestert, Fuchs Gábort, Nyőgéri Lajost, Marton Zsoltot), ám a váratlan nyilvánosság mellett aligha lesz egyszerű a procedúra. A döntést a hónap közepére ígérik.
Nagy Csaba, a pécsi képviselő-testület pénzügyi bizottságának fideszes elnöke lapunkat arról tájékoztatta, minden a legnagyobb titokban zajlik, a képviselőknek sincs információjuk, csupán anynyi nyilvános, hogy a pályázat megvásárlása 1,2 millió forintba került, ami feltűnően magas ár.
Az eladással kapcsolatos minden kérdésről a Pécs Holding Zrt. igazgatótanácsa dönt, mely viszont kizárólag MSZP-tagokból áll, a köznyelv a céget MSZP Bt.-nek is nevezi, mondta Nagy. Az ellenzéknek csupán egyetlen tagot sikerült delegálnia az ellenőrző bizottságba, de az ügyekbe beleszólásuk nincs, és valószínűleg, mint máskor, most is csupán néhány oldalas tájékoztatót kapnak csak az önkormányzati képviselők.
A Zsolnay Zrt. 2006-ban Toller László lobbizása következtében került térítésmentesen Pécs tulajdonába. A héthektáros, rendkívül értékes belterületi ingatlan megszerzése azért is fontos volt a városnak, mert ide tervezte az Európa kulturális fővárosa (EKF) program központját, sőt a Zsolnay a húzónév, ha nem a döntő tényező volt a pályázat elnyeréséhez. Pécs azonban kétségkívül nagy terhet is átvállalt az ügy érdekében. A hosszú ideje agonizáló gyár ugyanis, melyre 1990 óta különféle jogcímeken már kétmilliárd forint közpénzt elköltöttek, jelentős veszteséget termelt, sőt tetemes adóssága is volt. Az előzmények ismeretében úgy tűnik, korábbi menedzsmentjei nem is törekedtek arra, hogy nyereségessé tegyék, inkább csak trükköztek, és arra való hivatkozással, hogy előkészítik a gyárat privatizációra, szétszabdalták, egy részét eladták, majd visszavették és megszüntették. A Zsolnay-gyár szomorú, rendszerváltoztatás utáni története során csak magánemberek gazdagodtak: néhány hónap után nagy végkielégítésekkel távozó vezérigazgatók, a csődbe vitt mintabolt vezetője, a Medgyessy exminiszterelnök családjába tartozó kárpótlásijegy-tulajdonos – a vállalat mindeközben leépült. Elment szinte mindenki, aki ismerte a Zsolnay-titkot. Az utolsó időben a cég eladhatatlan matricás porcelánokat vitt már a piacra, melyeket a kínaiak jóval olcsóbban kínáltak. Folyamatosan élt a gyanú, hogy a cég érdekei ellenében hozott intézkedéssorozat végeredményben a teljes ellehetetlenülést és az értékes ingatlan átjátszását, más célra való felszabadítását szolgálja.
A cégcsoport jelenleg két tagból, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ből és a Zsolnay Örökségkezelő Kht.-ból áll. Pécs az átadáskor vállalta, hogy ezek működőképességét és tevékenységet fenntartja, mindent megtesz a Zsolnay-tradíció, szellemi örökség fennmaradásáért, sőt a tradicionális Zsolnay-termékek értékesítéséből származó éves bevétel eléri a nyolcszázmillió forintot. Vállalta továbbá, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. székhelye Pécs belterületén marad, a cégcsoportot más gazdálkodó szervezet javára nem ruházza át, nem idegeníti el, nem engedi át, nem adja lízingbe vagy egyéb módon tartós használatba, nem terheli meg, nem köti le biztosítékul. E kötelezettségek tíz évig érvényesek. A szerződést jól ismerő jogászok szerint azonban a szigorúnak látszó feltételek mellé a kormány nevetséges szankciókat, csupán néhány milliós kötbéreket társított.
A város többségi tulajdonában lévő cégeket tömörítő Pécs Holding Zrt.-be decemberben olvasztották be a Zsolnay-cégcsoportot. Nagy Csaba szerint ez volt az a pillanat, amikor eltüntették a nyilvánosság elől, vagyis a Zsolnayval kapcsolatos döntések kikerültek a képviselő-testület ellenőrzése alól is. A beolvasztáshoz szükséges volt, hogy a kormány módosítsa az eredeti, 2005. december végén hozott határozatát (ennek lehetősége az okiratban szerepelt), mely szerint az önkormányzatnak átadott részvénycsomagot vagy üzletrészt részben vagy egészben csak az ÁPV Rt. előzetes, írásbeli hozzájárulása esetén értékesítheti, idegenítheti el vagy terhelheti meg, illetve ha ezt három éven belül megteszi, köteles az érték ötven százalékát a vagyonkezelőnek befizetni. E fizetési kötelezettség alól mentesítette a kormány tavaly a város önkormányzatát.
A mostani privatizációt így már a holding vezetése hirdethette meg a Zsolnay Manufaktúra Zrt. 49 százalékos tulajdonrészére (tőkeemeléses részvényjuttatás vagy a kisebbségi csomag eladása révén), ehhez a menedzsmentjogokat is átadnák. A jelenlegi vezérigazgató, Péterné Marosy Katalin 2008 márciusa óta áll a vállalat élén, korábban egy beremendi központú építőanyag-gyártó vállalat kereskedelmi igazgatója volt. Megbízatása három évre szól. Megkeresésünket elhárította, nyilatkozatra néhány hét türelmet kért.
Így nem kaphattunk választ arra, hogy áll a tervezett Zsolnay–IKEA üzlet, vagyis valóban a nagy múltú pécsi gyár lesz-e a svéd óriáscég porcelánbeszállítója, amint arról korábban hírek szálltak fel. Valamint nem kérdezhettük meg, melyek azok a kitörési pontok, amelyek lehetőséget kínálnak a Zsolnaynak. A gyár az alapító Zsolnay Vilmos vezetése óta több lábon állt, ipari és díszkerámiát egyaránt készített, az egyik tevékenység támogatta a másikat.
Pécs ez idáig több mint kétmilliárd forintot fordított a Zsolnayra. Átvételekor kifizette az adósságállomány egy részét, 770 millió forintot, majd 846 millióért megvásárolta a Zsolnay Örökségkezelő Kht. tulajdonában lévő ingatlanokat (az EKF projekt feltétele a saját tulajdonú ingatlan), végül 500 milliót fizetett a gyár átköltöztetésére, amely a Zsolnay kulturális negyed létrehozása érdekében szükséges. Emellett a jelenleg 1,6 milliárd forint névértékű, egymilliárd forint piaci értékű társaság 2005 és 2007 között 450 millió forint veszteséget halmozott fel (2007-ben 140 milliót), ennek pótlására hiteleket kellett felvennie. További tőkeinvesztícióra azonban nincs pénz, ezzel indokolják az eladást.
Nagy Csaba ugyanakkor furcsának tartja, hogy miközben a város egyik legnagyobb pénznyelője az elmúlt években a Zsolnay-gyár volt, a város vezetésében mindenki úgy tett, mintha a probléma nem létezne. Nem került a képviselő-testület elé egyetlen elképzelés sem arról, hogyan lehetne gazdaságosan üzemeltetni, de legalább nullszaldóssá tenni a céget. A gazdasági bizottság elnöke szerint a társaság friss menedzsmenttel, jó gazdasági koncepcióval rövid távon nyereségessé tehető lenne.
Az EKF előkészületeiről érkező lesújtó hírek közepette a Zsolnay-gyár eladása nem jelentéktelen fejezet. A kulturális főváros programnak ugyanis egyik fontos, ha nem meghatározó része a Zsolnay kulturális negyed felépülése, a területen azonban ez idáig egyetlen kapavágás sem történt. Mindössze annyi, hogy a negyedhez szükséges területről, mely a hét hektár kétharmada, a gyárat a város kivásárolta, az tehát most már közvetlenül a tulajdonában van. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek a költözésre e területről az ingatlaneladásból származó bevételből már nem maradt elég pénze, így ez is az új befektető költségét gyarapítja. A Zsolnay Örökségkezelő Kht.-nak, amelynek vezetése dolgozta ki 2005-ben a kulturális negyed tervét, az év első negyedében kell átadnia a leendő kivitelezőnek az épületeket. Cégvezetője, Komor István szerint, bár csak tíz hónap van a kulturális főváros programjainak megnyitásáig, a helyzet nem reménytelen.
A kulturális negyed projekt lényege, hogy egymás mellett, egymással szimbiózisban él a gyár (az eredeti terület egyharmadán, természetesen felújított, korszerű technológiával működtetve), a pécsi egyetem művészeti kara, valamint kiállítóhelyek, galériák. Komor szerint nem kell attól tartani, hogy a Zsolnay ebben a helyzetben valamiféle látványpékséggé degradálódik, az élő, látogatható gyárra szerte a világon van példa.
A Zsolnay család egy évtizeden keresztül próbálkozott azzal, hogy beleszólást szerezhessen a gyár életébe, működésébe. Tagjai közül többen úgy gondolták, hogy e családi alapítású és az államosításig kizárólagos családi tulajdonban lévő gyár jövőjét ők viselnék a leginkább a szívükön, felvirágoztatásához, régi fényre hozásához nekik fűződik a legerősebb érdekük. Utoljára 2000-ben jelentkeztek az állami tulajdonosnál vételi szándékukkal, de mint mondják, világossá vált számukra, hogy a Zsolnay-gyár nekik nem eladó. Elvesztették a névhasználatért indított perüket is, a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a Zsolnay név az eltelt idő során tárgyiasult, kereskedelmi név lett, elszakadt a családtól.
Mindennek ellenére a fiatalabb családtagok között egyre többen látják úgy, hogy ami a nevükkel folyik, az mégiscsak perre viendő. A család legidősebb generációjának tagjai a közelmúltban meghaltak, azóta boldog-boldogtalan érzi úgy, hogy bitorolhatja a nevüket, nyithat Zsolnay-kávézóhálózatot, alakíthat Zsolnay-egyesületet, -társaságot, hirdethet politikai programot. Az EKF projekt esetében is a város az előzetes engedélyük, beleegyezésük nélkül tűzte zászlajára a Zsolnay nevet, az ezzel kapcsolatos folyamatos botrányok pedig az ő jó hírnevüket, személyiségi jogaikat, illetve elődeik kegyeleti jogait sértheti. Mint megtudtuk, nem remélik, hogy egyszer a gyár életébe beleszólásuk lehet, ám nem oszlik az a gyanújuk, hogy a kulturális főváros bezárása után egykori családi gyáruk ingatlanbefektetők játszótere lesz.