Gyurcsány Ferenc politikai öröksége

A tisztségeiből leköszönő Gyurcsány Ferenc néhány év alatt olyan kortünetté vált, ami alighanem elrettentő példa lesz a jövő történelemkönyveiben. Személyében a rendszerváltás óta eltelt két évtized legkártékonyabb politikai kalandorát ismerhettük meg, akinek sok más dolog mellett hivatali idejének hosszúságával is sikerült rekordokat döntögetnie. Kormányzásának következményeit évekig fogja még nyögni az ország. Leírni a tragikomikus miniszterelnök-keresés ellenére sem lehet. Medgyessy Péterrel ellentétben neki például volt ereje ahhoz, hogy kontrollálni tudja utódainak kiválasztását, valamint kijelöljön egy olyan helyet magának a párt hierarchiáján belül, ami elvileg lehetővé teszi számára a visszatérést.
A belpolitikai légkör megmérgezése
Gyurcsány a hét végi kongresszus után oda került vissza, ahonnan 2003-ban lépett elő, amikor elvállalta a sportminiszterséget. A színfalak mögötti kamarillapolitizálás sötét világáról van szó. Alantas stratégiák gyártásáról, emberek manipulálásáról, legfőképpen pedig a pénz és a hatalom mániákus imádatáról. Politikusi karrierje egy olyan közegben ívelt fel, ami kifejezetten táptalaja volt az efféle mesterkedéseknek. Az első lépéseket Medgyessy Péternek, az MSZP 2002-es miniszterelnök-jelöltjének stratégiai tanácsadójaként tette meg. Nem vitás, hogy az általa kieszelt rágalomkampány nélkül a szocialisták elvesztették volna az akkori parlamenti választásokat. Az Orbán Viktort és családját egyaránt kíméletlenül támadó kommunikációs hadjáratot olyan vádaskodások súlyosbították, mint a huszonhárommillió románnal történő riogatás vagy Kövér László „köteles” beszédének kiforgatása. A kampány utolsó napjaira bedobták, hogy Orbán veri a feleségét, aki emiatt kerüli a nyilvánosságot, és elhíresztelték, hogy a miniszterelnök pszichiátriai kezelés alatt áll Ausztriában. A magyarországi belpolitikai légkör megmérgezése nagyrészt innen datálható, és ezeknek a válogatott rágalmaknak köszönhető. Emellett persze ne feledkezzünk el a kormányalakítást követő kétszer száznapos programról sem, amely visszakergette Magyarországot az adósságspirálba, az államháztartás pedig a szakadék szélére került.
Emlékezhetünk rá, hogy az első hónapok mámoros hangulata és az önkormányzati választások megnyerése után 2003-tól lejtőre került a Medgyessy-kormány népszerűsége. A céltudatosan egyre feljebb lépdelő Gyurcsányt mindez csöppet sem zavarta. Sportminiszter lett, illetve megyei pártelnök, aprólékos munkával építve fel újszerűnek ható modernizátori imázsát. Pártpolitikusként a tagságot maga mögé felsorakoztató országjárással, miniszterként pedig a Zuschlag János-féle alapítványi bűnszövetkezet (és még ki tudja, hány hasonló célokra szerveződött társaság) lekenyerezésével építette ki a háttérbázisát. A 2004 nyarán végrehajtott hatalomátvétel politikusi mestermunka volt, amely a legsötétebb shakespeare-i királydrámákon is túltett. Nem használható viszont semmiféle pozitív jelző az ezt követő két esztendő látszatkormányzására. Így többek között arra a százmilliárdokat felemésztő blöffre sem, amit a 2005 végén elfogadott ötéves adócsökkentési program jelentett. A párton belüli ellenfeleit ügyesen semlegesítő, a hozzá lojális erőket pedig tisztségek osztogatásával megvesztegető Gyurcsány elérte, hogy miközben a baloldali és liberális szavazótábor szinte megváltóként imádta, a kormánypárti sajtó pedig a szociális igazságosság és a demokrácia bajnokaként ünnepelte, addig a kormányzás módszerei közé lassan, de biztosan visszalopakodott a kádárizmus szellemisége.
Az őszödi beszéddel kezdődött minden
A 2006-os országgyűlési választások MSZP-s sikeréért hatalmas árat kellett fizetnie az országnak. Hamar kiderült, hogy az ígérgetések ellenére semmilyen reformprogram nem készült. A költségvetés katasztrofális állapotát már a hírhedt balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt sem lehetett tovább titkolni. Amikor aztán 2006 szeptemberében az egész világ megismerhette a zárt ajtók mögött elhangzó, hónapokon át titkolt szónoklatot, akkor olyan belpolitikai válság robbant ki, amire 1956 óta nem volt példa. A pesti utcákat eluraló erőszakhullám, az MTV-székház ostroma és az október 23-i rendőrterror elkerülhető lett volna, ha a hazugságokat beismerő Gyurcsány legalább egyetlen napig képes államférfiként viselkedni és idejében benyújtani a lemondását. Ez a lépés azonban elmaradt, a mind ziláltabb állapotba kerülő ország pedig ennek következtében újabb értékes éveket vesztegetett el.
A kapkodva bevezetett reformok közül egyet sem sikerült oly módon végrehajtani, ami visszaigazolta volna a belefektetett erőfeszítéseket. A brutálisan kemény megszorítások nyomán ugyan csökkent az államháztartási hiány, ám a központi költségvetés és a háztartások eladósodása végképp kezelhetetlenné vált.
A balkáni államok szintjén
Magyarország, amely 2002-ben még a legközelebb állt az euró bevezetéséhez a tagjelöltek közül, néhány év alatt a balkáni államok szintjére süllyedt. Drámai módon romlott a gazdaság versenyképessége, amihez a növekvő munkanélküliség társult. Mindezt a közpénzek folyamatos pazarlása kísérte, szétvert, a működésképtelenség szélére sodródott közigazgatással és burjánzó korrupcióval körítve. Egyre több zavar állt be az alkotmányos intézmények működésében is. A súlyos problémákkal küszködő bíróságot és a függetlenség látszatát úgy-ahogy megőrző ügyészséget nyílt politikai támadások érték. Mindennapossá vált az ellenségkeresés: a határon túli magyaroktól a történelmi egyházakig, az orvosoktól a tanárokig társadalmi csoportok egész sora vált az uszítás célpontjává. Közel sem véletlen tehát, hogy a 2008 őszén kitörő világgazdasági krízis egyik legnagyobb kutyaszorítóba került áldozata éppen Magyarország lett. A politikai elit jelenlegi tehetetlenségét látva sajnos kevés remény van arra, hogy egy épkézláb válságkezelő stratégia bontakozzon ki. Szemléletesen mutatja a Gyurcsány-féle kormányzati filozófiát, hogy 2008 őszén még akkor is a szokásos sikerpropagandával próbálta megtéveszteni az embereket, amikor a viharfelhők már teljesen beborították a magyar gazdaság egét. Az egyre borúsabb jövőképet előrevetítő ellenzéki figyelmeztetések napvilágra kerülésére pedig Gyurcsány a tőle megszokott színvonalon és stílusban nyilvánult meg: „Orbán Viktor költségvetési kérdésekben fogja be a száját!” Az önkormányzati választások és a szociális népszavazás elvesztését éppúgy átvészelte Gyurcsány, ahogyan az SZDSZ-szel történő, koalíciós szakításnak nevezett marakodás sem billentette ki a székéből. A pártján belül felerősödő elégedetlenségi hullám azonban már túl sok volt neki. A márciusi kongresszuson váratlanul bejelentett hatalmi manőver, melynek legfőbb célja önmagának a pártelnöki székbe történő bebetonozása volt, meghökkentő gyorsasággal bukott meg. Ráadásul ezúttal még a királydrámák borzongatóan fenséges hangulata is elmaradt. Ehelyett egy igazi grand guignol, vagyis rémbohózat bontakozott ki. A Magyarországot az egész világ előtt lejárató miniszterelnökjelölt-keresés nyíltan lerántotta a leplet arról, hogy az MSZP nem csupán morális, hanem szervezeti és intellektuális értelemben is súlyos problémákkal küzd. A labilis helyzetbe kerülő szocialista pártnak a Bajnai Gordon vezette kormány felállása jelenti az utolsó lehetőséget arra, hogy végigevickélje a jövő tavaszig tartó ciklust. Nem tudni azonban, hogy ez a kényszer szülte kabinet mennyire tud majd úrrá lenni a válságon.
Amennyiben nemcsak a „böszmeség” fogalmának szellemi atyja kényszerült volna távozásra, hanem az őt 2004-ben hatalomra juttató érdekszövetség is a süllyesztőbe kerül, akkor most nem az Apró-dinasztia soron következő kirakatemberének, Bajnai Gordonnak a regnálására készülne az ország, hanem egy olyan hiteles baloldali személyiség állna a kapuk előtt, aki az elmúlt években kemény kritikusa és egyben belső ellenzéke volt a gyurcsányizmusnak.
Szili Katalin politikai súlytalansága
Ilyen politikus színre lépésére azonban hiába várna bárki is. Ami természetes dolognak számítana egy nyugat-európai szociáldemokrata pártban, az teljességgel elképzelhetetlen az MSZP-ben. A Gyurcsány helyébe lépő triumvirátus – Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre – ennek megfelelően azokból áll, akiket a legeufemisztikusabb megfogalmazás szerint is tettestársaknak kell tekinteni. Az elnökválasztást megelőző napokban fellángoló hatalmi villongások okait a legkevésbé sem elvi kérdésekben kell tehát keresni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a sülylyedőben lévő vörös Titanic parancsnoki hídján ki döntsön majd a mentőcsónakok sorsáról.
Annyira azért nem értékelődött még le az a bizonyos kapitányi hely, hogy ne alakult volna ki a legdurvább személyeskedésig elmenő rivalizálás a birtoklásáért. Gondoljunk csak arra, hogy a párt erős emberei oda süllyedtek, hogy a maradék hatalom birtoklásáért folyó harcban sz…r embernek titulálják egymást, illetve beszedessék az elnökségi tagok mobiltelefonjait, mivel másképpen nem volt kideríthető, hogyan szivárogtak ki a zárt ülésen elhangzottak. Lendvai sem a személyes képességeinek köszönheti a várhatóan rövid szavatosságú pártvezéri tisztséget, hanem egy olyasféle alkufolyamatnak, aminek szavatossága akár néhány héten belül lejárhat. Hasonló egyezkedés eredményeként lett Pécs polgármesterjelöltje Szili Katalin is. A baranyai megyeszékhelyen zajló botrányos események már régóta ott szerepelnek a lapok címoldalán. A Toller László balesete óta folyamatosnak tekinthető zűrzavaros helyzet épp olyan káoszba taszította a dél-dunántúli nagyvárost, mint amilyenbe az ország egésze sodródott. Szili jelölése nagyjából oly módon csillapította le a helyi baloldal belháborúját, ahogyan Bajnai Gordon személye is összébb zárta országos szinten a szétbomlóban lévő sorokat. Ám az Országgyűlés elnökének személyes képességeit ismerve már most borítékolható, hogy még akkor sem lesz képes rendet teremteni a szülővárosában, ha az előzetes felmérésekre rácáfolva győzni tudna a polgármesteri posztért folyó versenyben. Nem árt tehát, ha Pécs polgárai odafigyelnek az országos politikában zajló fejleményekre, mert akkor láthatják, hogy az önmagát pártok fölötti mentőangyalként eladni kívánó Szili mennyire súlytalanná vált az MSZP-n belüli (látszat)hatalmi játszmában. Aki évek óta a párton belüli ellenzék hangadójának szerepében tetszelgett, gyakorlatilag minden politikusi tőkéjét ebbe fektetve bele, annak illett volna fellépnie a Gyurcsány–Bajnai-klikkel szemben. Mivel a házelnök ezt nem tette meg, könnyen eljuthatunk arra a következtetésre, hogy az általa képviselt nemzeti elkötelezettség sem volt több egy szerep eljátszásánál.
Bajnai szűkre szabott mozgástere
Ha még ebben az évben sor kerülne az előre hozott országgyűlési választásokra, akkor a Fidesz nagyarányú győzelme mellett a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt kiépített, az MSZP határain átnyúló hatalmi piramis azonnali összeomlása is borítékolható lenne. Zűrzavar és káosz alakulna ki a szocialista párt és a körülötte működő holdudvar minden szintjén, amelynek hatása évekre megbénítaná a baloldal regenerálódási esélyeit. Más a helyzet viszont, ha a Bajnai-kormány életképesnek bizonyul, és a kibontakozóban lévő sztrájk- és tüntetéshullámot túlélve kibekkeli a ciklusból hátralévő szűk egy évet. Ez esetben az MSZP időt nyerne ahhoz, hogy összeszedje magát. Természetesen ugyanez a cél vezérli a vészesen zsugorodó SZDSZ-t és a Bokros Lajos bajsza mögé rejtőző MDF-et is. Ha jövő tavaszig nem tartanának semmilyen megméretést, akkor talán nem is lenne megalapozatlan a hárompárti remény, miszerint ki lehet húzni 2010-ig. Ám itt tornyosul a június 7-i európai parlamenti választás, amelynek várható eredménye nem véletlenül aggasztja a szocialistákat, illetve csatlósaikat. Az előzetes felmérések szerint súlyosnak ígérkező vereség esetén még akkor is meggyengülhetnek a rohamtempóban megválasztott Lendvai-féle vezetés pozíciói, ha az azonnali számonkérés elmaradna. Amennyiben a szocialista tagság köreiben változatlanul komoly támogatottsággal bíró Gyurcsány esélyt lát arra, hogy visszatérjen a Táncsics Mihály Alapítvány homályából az elnöki székbe, akkor ezt habozás nélkül ki fogja használni, akár a pártszakadás kiprovokálásától sem visszariadva. Nem hozható fel ellenérvként, hogy a most helyére lépők az ő irányvonalát képviselik. Ha a Medgyessy Péter elleni puccs során nem jelentettek számára szempontot a korábbi szövetségesi, sőt baráti kapcsolatok, akkor mindez a továbbiakban sem befolyásolja a terveit. Az átmeneti Bajnai-kormányt létrehozó alku főszereplői, Lendvai Ildikó és Bajnai Gordon mozgástere ennél fogva roppant szűk. Lényegében mindketten a bukott miniszterelnök által létrehozott válság foglyai és következményei.
Összesen két alternatíva áll előttük: vagy folytatják elődjük politikáját, felvállalva annak minden következményét, vagy pedig képesek lesznek legalább egyetlen napra államférfiként viselkedni, és minél előbb meghozzák a lemondásukról szóló döntést. Az utóbbi esetben végre megnyílna a lehetőség az országgyűlési választások kiírása felé, ami pillanatnyilag az egyedüli lehetőség arra, hogy a politikai elit visszaszerezze a becsületét.