Jézus és a politika

A politika a közügyekkel való törődés. Jézus mindig hangsúlyozta, hogy nem önmagáért, hanem a népért cselekszik. Így aztán politikai váddal lökdösték Pilátus elé a farizeusok: azt állították, királynak tartja magát

Rendszeres vád a keresztény-konzervatív emberek ellen, hogy beleártják magukat a politikába. Ballib egyházügyi specialisták – Wildmann Jánostól Buda Péteren, Gábor Györgyön át Majsai Tamásig, sőt Iványi Gáborig s tovább – számos utalást tesznek rá, hogy az egyház elárulja az evangéliumot, midőn a szószékről sanda politikai üzeneteket juttat a hívekhez. Jól ismert ballib tézis, hogy a konzervatív politika támogatása bűn. Nota bene arról nem hallunk tőlük, hogy a liberális politika támogatása is bűn volna… Ami engem, hétköznapi hívőt illet, nem szeretem a liberálisok tüsténkedését az egyházban, de körülötte sem. Az eredeti liberális eszme sok tekintetben az egyházi tanok ellenében fogalmazódott meg, vagyis éles ellentéte a kereszténység üzenetének. Fő törekvése a szekularizáció, s ez – bárhogy forgatjuk – azt jelenti, hogy az egyházat a „világnézetileg semleges állam” elve alapján ki kell tessékelni a közéletből. Ebben az a tragikomikus, hogy világnézetileg semleges ember, valamint ilyen állam nem létezik. Az állam alapdokumentuma – az alkotmány, melynek szellemében a törvények születnek – mindenképp tükröz valamilyen ember- és társadalomképet, vagyis világnézetet, sőt metafizikai alapföltevéseket. Kortárs politikai gondolkodó, Pierre Manent mondja, hogy Európa uralkodó vallása a liberalizmus.
A semlegesség tehát csupán azt jelenti, hogy az egyház ne szóljon bele a politikába. De miért is ne szóljon bele? Liberális szóhasználattal azt mondhatjuk az egyházakra, hogy társadalmi (civil) szervezetek. Ráadásul elég nagyok. Magyarországon több mint hatmillióan vallják valamely egyházhoz tartozónak magukat. Akkor hogy van ez? E jelentős társadalmi csoport a liberálisok szerint nem szólhat bele a politikába? Vagy csak akkor szólhat bele, ha közben az elveit elfelejti? De a legnagyobb baj nem az, hogy a liberálisok így gondolkoznak – tőlük nem várhatunk mást. Nagyobb baj, mikor a hívők gondolják, hogy nincs közük a politikához, csupán a lelkük megmentésével kell foglalkozniuk. Ez a hozzáállás azon a közkeletű félreértésen alapul, miszerint a hit magánügy, melynek az ima és az ájtatos elmélkedés csöndjében, de legföljebb a templomban van helye, nem pedig a közélet porondján. E felfogás szerint a politika profán, „földi, testi és ördögi” dolog. Ahogy Jézus mondta Pilátusnak: „az én országom nem e világból való”. (Ezt az összefüggéséből kiragadott textust imádják hangoztatni a liberálisok.) E szemléletet meglovagolva üzenhetik a politikusok az egyháznak: csak törődjetek az égiekkel, a földi dolgokat mi elintézzük…
A Biblia csakugyan megkülönböztet földi és égi, szent és profán, testi és lelki dolgokat. Viszont nem állítja ezeket szembe egymással – azt csak a gnosztikus tévtanok teszik! A Biblia nem azt tanítja, hogy a test rossz, a lélek pedig jó, az anyag rossz, „a szellem” jó, a föld rossz, az ég jó; egyetlen valóságról beszél, melynek van menynyei és földi aspektusa. És erre a valóságra a teremtője azt mondta: „igen jó”. Igaz, bűnbe zuhant az ember teste-lelke egyaránt – aki ebben kételkedik, menjen le az utcára, és nézzen körül. De a világ egészének mégis Isten uralma alá kell tartozni, a teremtés jogán. Ezért mondjuk a miatyánkban: „legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy földön is”. Azaz, ahogy az Isten trónusa körül, úgy a világban, a politikában is.
De mi ez az akarat, aminek meg kell valósulnia a földön? Nem más, mint a bűn által összekuszált mindenség helyreállítása. Isten ezt a Jézusban hívők, vagyis az egyház által akarja megvalósítani. Azt akarja, hogy ahol békétlenség támadt, oda a hívők békességet vigyenek, ahol hitetlenség uralkodott el, oda hitet, ahol gyász van, oda vigasztalást. Azt akarja Isten, hogy ahol halál van, ott élet legyen. Nyugodtan folytathatjuk: ahol igazságtalanság van, igazság legyen. Ahol hazugság van, igazmondás legyen. Ahol válság van, megoldás legyen. Ahol a teremtés jó rendjét felforgatták, ott ez a rend helyreállíttassék; a férfi férfi, az asszony pedig asszony legyen. Ahol ostoba kalandorok kormányoznak, bölcs vezetők kezébe adassék a hatalom. Ahol demokráciának címkézett terror dúl, viszszaadassék a népnek az önrendelkezés. Ahol elhülyítették a népet, újra legyenek jó iskolák. Ahol perverzitás, szemérmetlenség dívik, hűség és tisztaság uralkodjon. Ahol a fiatalok drogoznak, igazi értékeket találjanak a látszatvilág helyett. Ez mind politika. De ebben az országban, ahol tehetséges vállalkozók adósságba fulladnak, milyen rend uralkodik? Ahol a parasztok a saját földjükön vesznek éhen, milyen politika regnál? Ahol a nagyszülők harmincezer forintos nyugdíjakból tengődnek, ahol gyengének és betegnek lenni életveszélyes, milyen akarat érvényesül?
Jézus sosem volt éteri kívülálló. Személyében valóságosan, hús-vér testben járt a földön az Isten. Azt hirdette, eljött a mennyek országa – ide, közénk. Már megérkezett az igazság és irgalom királyi rendje, vagyis mindaz, ami nekünk olyan fájdalmasan hiányzott – itt van, csak fel kell ismernünk. A Biblia beszél társadalomról, kormányzásról, gazdaságról, kultúráról, sőt környezetvédelmi kérdésekről is; és Jézus a Biblia szellemében tanított. Hirdette a törvényes rend tiszteletét, az elöljárók felelősségét. A kereskedelemben egyenlő mércét, a szegényekkel szemben irgalmat parancsolt. Nem indított háborút a megszállók ellen – ahogy sokan várták tőle –, de a globális birodalom, Róma előtt hódoló, kollaboráns Heródest rókának csúfolta. Azt akarta, hogy az isteni törvény hassa át a nép életét, vezetőkét és közemberekét egyaránt. Sosem mondta tanítványainak, hogy vonuljanak ki a világból, sőt megátkozta a tétlenséget, és azt parancsolta, a követőinek sóvá és világossággá kell lenniük. Sóvá – ami tartósít, konzervál, akadályozva a romlást, az erjedést. Világossággá – ami fénylik, mutatva a helyes utat.
A politika a közügyekkel való törődés. Jézus mindig hangsúlyozta, hogy nem önmagáért, hanem a népért cselekszik. Így aztán politikai váddal lökdösték Pilátus elé a farizeusok: azt állították, királynak tartja magát. Csakugyan a zsidók szemébe mondta, hogy visszajön e világra, és hatalommal fog ítélni. Az én országom nem e világból való – így felelt Pilátus kérdésére. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs köze e világhoz, hanem azt, hogy az égi ország értékrendjét valósítja meg idelent. Jézus, hogy meglegyen az Atya akarata, meghalt a Golgotán. Megalázva, durva gerendákra szögelve, szomjazva és fuldokolva, cégéres bűnözők módján szenvedett ki az egyetlen, akiben nem volt bűn. Meghalt a menny királya az ellene vétkező emberért. A kereszt erről beszél – hogy aki hisz, annak számára összekötődjék, ami összetartozik: a föld és a menny. Hogy el ne vesszünk, ahogy megérdemelnénk; hanem örök életünk legyen, ahogy valójában csak ő érdemli meg. Ez a kegyelem. És harmadnapon feltámadott az írások szerint, és visszatért a mennybe. De itt hagyta egy időre az egyházat, hogy munkálkodjon a nevében.
Politizálni bűn? Nem: kötelesség. Amikor Krisztus eljön ítélni élőket és holtakat, és újjáteremteni a világot, a közösségért való fáradozásban akarja találni az övéit. A húsvét azt jelenti, hogy ez a fáradozás nem hiábavaló. Nem a romlásé lesz az utolsó szó, hanem Istené – hiszen övé volt az első szó is. Van feltámadás, és jobb lesz a világ. Most ünnepelhetünk. Aztán dolgoznunk kell, Istenért és a hazáért, elszántan és alázatosan, mondjanak bármit a liberálisok.