The Guardian
Az Obama-kormányzat által törvényen kívül helyezett kínvallatási technikákat rendszeresen használták Kalid Sejk Mohhamed 2001. szeptember 11-i merénylőn és Abu Zubajda terrorista parancsnokon – írja a brit baloldali lap, amely szerint összesen 266-szor alkalmazták kettejükön a víz alá nyomásos, vagy szimulált vízbe fojtásos módszert. Kalid Sejk Mohhamed, aki bevallotta a 9-11-es merényletek tervezését, 183-szor szenvedte el ezt a technikát.
Koppecnohaeht.net
Idén az előzetes ígéretek ellenére sem kap új ruhát Lenin. A bolsevik vezér földi maradványainak mumifikálását felügyelő intézet munkatársa az ukrán lapnak nyilatkozva elmondta, az 1992 óta társadalmi szervezetek által finanszírozott karbantartási munkálatokat idén is maradéktalanul elvégezték, a válság azonban őket is érinti, így új öltönyt nem kapott Lenin. A mauzóleum két hónapos szünet utáni újranyitása kapcsán a tudósítás megjegyzi, hogy a legújabb oroszországi felmérések szerint egyre kevesebben (mindössze 15 százalék) tiltakoznak Lenin eltemetése ellen, míg a társadalom kétharmada visszaadná a testet a földnek. Felhívja a figyelmet arra is, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a Lenin-szobrok elleni merényletek is, s a szentpétervári robbantást a közelmúltban újabb követte az ukrajnai Luganszkban.
Napi sajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!