The Guardian
A szocializmus megbukott, a kapitalizmus csődbe ment. Mi következik most? címmel Eric Hobsbawm arról ír a baloldali brit napilapban, hogy mind a szovjet típusú tervgazdálkodás, mind a teljesen ellenőrizetlen, korlátok nélküli kapitalista gazdaság csődöt mondott. A szerző szerint utóbbi szemünk láttára omlik össze. Úgy vélekedik, hogy a jelenlegi válság az 1930-as évek eleji krízisnél is súlyosabb. Hobsbawm éles bírálattal illeti a brit Munkáspártot, amely az 1950-es évek óta azt hangoztatja, nincs szükség a szocializmusra, hiszen a kapitalista rendszer még több vagyont termel, mint valaha. A Blair-kormány idején csak rosszabbra fordultak a dolgok, Nagy-Britannia liberalizálta piacait, annak adta el iparágait, aki többet adott érte, nem termelt többé exportra, s arra fektette be minden pénzét, hogy a „pénzügyi szolgáltatások globális központjává”, a milliárdos pénzmosók paradicsomává váljon. Így járt rosszul a brit gazdaság és a font.
Novosti
Ljubov Szliszka, az orosz törvényhozás alsóházának alelnöke felháborodásának adott hangot az ukrajnai Lviv (Lemberg) város parlamentjének azon döntése miatt, hogy a Vörös Hadsereg katonájáról készült szobrot a város egyik teréről a szovjet totalitárius rendszer múzeumába helyeztetik át. Szliszka szerint ilyen döntést csak „bűnös rezsim” hozhat.
Napi sajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!