Kanadai hadihajó mentett meg egy norvég tankert szombaton a kalózok támadásától a szomáliai partok közelében. A közelben járőröző Winnipeg fogta a 80 ezer tonnás MV Front Ardenne segélykérő jeleit, és a segítségükre sietett. A hadihajó láttán az útonállók eldobálták fegyvereiket, és menekülőre fogták. A lőfegyverekkel és gránátokkal támadó csoport üldözésébe amerikai hadihajók és helikopterek is bekapcsolódtak, de végül a kanadaiaknak sikerült elfogni őket. Kihallgatásuk után azonban szabadon távozhattak. A magyarázat szerint azért, mert nem tartoznak a kanadai törvények hatálya alá – jelentette a Reuters. Közben holland kommandósok húsz jemeni halászt szabadítottak ki a kalózok fogságából az Ádeni-öbölben, a holland haditengerészet fregattja egy NATO-őrjáraton csapott le a kalózokra. Az egy héttel ezelőtt elfoglalt jemeni halászhajón talált banditákat ez alkalommal is elengedték, mondván: a nemzetközi jog szabályai nem teszik lehetővé, hogy kommandósok vegyék őket őrizetbe.
A kelet-afrikai partok közelében eltérítettek egy Belgiumban bejegyzett hajót is a kalózok. A Pompeit, fedélzetén tíz főből álló legénységével Haradheere kikötője felé fordították. Az útirányt maguk a rablók adták meg telefonon a Reuters hírügynökségnek. Egy NATO-helikopter pilótái megerősítették, hogy a belga hajó a kalózok parti bázisa felé tart.
Lengyel területen lőtték le a feltételezett orosz drónokat
