Dánia miniszterelnöke, Anders Fogh Rasmussen lesz a NATO új főtitkára – jelentette be Jaap de Hoop Scheffer, az atlanti szervezet július végén távozó civil vezetője. Törökország ellenezte Rasmussen jelölését, de végül beadta a derekát. Az volt a kifogásuk Rasmussennel szemben, hogy a dán lapokban 2005-ben megjelent Mohamed-karikatúrák ügyében nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Olli Rehn, az EU bővítési biztosa úgy vélte, Törökország ezzel rontotta saját esélyeit az unióhoz való csatlakozásra.
Az idei NATO-csúcsot a szervezet megalakításának 60. évfordulóján tartották, és a kettős helyszín – a franciaországi Strasbourg és a németországi Kehl, illetve Baden-Baden – azt volt hivatott jelképezni, hogy a szövetség egyik gyökere a II. világháború utáni nyugat-európai összefogás. Az állam- és kormányfők szombaton átvonultak a Rajna partjának német oldalán fekvő Kehlből Strasbourgba – jelentette az MTI. A híd közepén kézfogással ünnepelték meg, hogy Franciaország visszatért a szövetség parancsnoki szervezetébe. Először üdvözölhették a szövetség új tagjaként Albániát és Horvátországot is. A felek elhatározták, hogy a tíz évvel ezelőtt megfogalmazott irányelvek helyére új dokumentum lép. A kollektív védelem tétele továbbra is a NATO „sarokköve” marad, ám a szövetségnek növelnie kell konfliktuskezelő és konfliktusmegoldó képességeit. A NATO kinyilvánította, hogy számára Oroszország nagyon fontos „mint partner és mint szomszéd”. A szervezet továbbá háromezer fős katonai erősítést küld Afganisztánba az augusztus 20-i elnökválasztás biztonságának szavatolása érdekében.
Strasbourgban eközben súlyos összecsapások voltak a rendfenntartók és a NATO-ellenes tüntetők között, többen megsérültek. Szélsőbaloldali csoportok mintegy 1000 tagja pedig épületeket gyújtott fel. Baden-Baden belvárosától ugyanakkor sikeresen tartották távol a tüntetőket a német rendőrök.
Újabb szakaszba lépett Trump „Amerika az első” programja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!