Jó idők, rossz idők
A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója szerint tovább nőtt a bűnszövetkezetek befolyása hazánkban. Vélhetőleg a számukra kedvező politikai légkör hatására, ami még egy kis ideig eltarthat. Azután rosszabb idők jönnek. Nekik.
Plasztikai műtét után halt meg
A szakértői vélemény szerint egy soproni plasztikai műtét utáni vérmérgezés okozta egy 57 éves burgenlandi nő halálát. A vizsgálat nem állapította meg, hogy történt-e hiba az operáció vagy az utókezelés alatt – olvasható az osztrák Kurier internetes honlapján. A kismartoni ügyészség felajánlotta a magyar hatóságoknak, hogy vegyék át az ügyet. (MTI)
Mellbe szúrták a körözött férfit
Rendőrök őrzik a kórházban azt a férfit, akit négyszer szúrtak mellkason tegnap este Budapesten. Úgy tudjuk, a 22 éves K. Gergelyt súlyos testi sértés, betörés és csalás miatt körözték. (Cs. T.)
Szabadlábon a börtönőrök
Szabadlábon védekezhet az a két kaposvári börtönőr, akiket pénteken vettek őrizetbe egy fogva tartott, a gyanú szerint bántalmazás következtében meghalt 56 éves férfi ügyében. A tegnapi tárgyaláson az ügyészség nem indítványozta előzetes letartóztatásukat, mert lemondtak szolgálati jogviszonyukról. A két férfi és beidézett társuk szabadlábon védekezhet, mindhárman részleges beismerő vallomást tettek. (MTI)
Támadás a vonaton
Három fiatal inzultált, majd kirabolt egy 31 éves férfit a Miskolcról Taktaharkány felé tartó vonaton vasárnap. A három – 17, 18 és 20 éves – rablót a szolgálaton kívüli rendőrök fogták el a szerelvényen. (MTI)
Globalizáció és identitás
A hely, ahol élünk – Globalizáció és a nemzeti identitás címmel tart előadást dr. Borbély József egyetemi tanár holnap este fél héttől a Zuglóért Polgári Egyletben. Helyszín: Szent István Király Zeneiskola, Bp. XIV., Columbus u. 11. (MN)
A tavalyi év legpiszkosabb politikai alkuja falaz Magyar Péternek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!