Új műsorhoz új férfi kell

Medgyessy után négy és fél évvel saját magát is megpuccsolta Gyurcsány Ferenc, abból a számára kedves tapasztalatból kiindulva, hogy a kaotikus közjogi helyzetből akkor is ő jött ki jól, s valami hasonlóra most is van némi esélye. Hiszen Gyurcsány abban különbözik a harmadik világbeli szegényektől, hogy nemcsak halat adtak neki, hanem halászni is megtanult – a zavarosban.
2004 nyarán az „életre szóló” jó barát, készséges jótevő, hű szövetséges váratlan hátba döfésével saját belépőjéhez csinált némi felhajtást. Most ugyan könnyes búcsúját vezényli le, ám valójában diadalmasnak remélt 2014-es visszatérését készíti elő, akár egy új baloldali párt élén, mert – s efelől ne legyenek kétségeink – megpróbál ő még visszakapaszkodni, akárcsak IV. Károly vagy Rákosi Mátyás, hogy ideológiailag közelebbi példát is említsünk. Gyurcsány ugyanis körömszakadtáig harcolni akar „korunk legnagyobb magyar politikai szélhámosa” ellen, s az ilyen heroikus küzdelmeket miniszterelnöki pozícióból sokkal eredményesebben lehet megvívni, mint egyszerű kádkőgyárosként. Így átmeneti távollétét a bársonyszéktől (meg a pártelnöki poszttól) valahogy akként éli meg, mint mozgalmár elődei az illegalitás szomorú, de antifasiszta harcokban mégis aktív időszakát.
Gyurcsány feltehetőleg arra számít – nem minden ok nélkül – hogy oly cudar idők közelegnek, amikor a lakosság balra húzó része könnyes nosztalgiával fog sóhajtozni utána, s kollektíve elfelejti, nemcsak azt, ki taszajtotta az országot a romláshoz vezető útra, de azt is, miként járatta le önmagát és azon keresztül az országot is a világ politikusai, üzleti körei, közvéleményt formáló erői előtt. Az utóbbi időkben a nemzetközi sajtó tanúsága szerint, szerte a földtekén úgy néztek rá – jobb esetben – mint egy felkapaszkodott parvenüre, kevésbé jó esetben – akár a küldetéstudattól megszállott politikai dilettánsokra. Az utóbbi napokban már az is megesett, hogy egy orosz lapban úgy írtak róla, mint egy ütődöttről, aki csak a legritkább esetben képes a józan észnek megfelelően viselkedni. Sajnos, a nemzetközi politika és gazdaság prominensei nem olyanok, mint az MSZP-s mamelukok vagy a kormánypárti sajtó tárgyilagos és független karakterei, akiknek meggyőződését és emlékezetét a miniszterelnök mindenkor az éppen esedékes érdekei, esetleg hangulata szerint alakítja. S ez roppant nagy baj, mert a művelt világban, ha a jobb társaságokban rendszeresen gúnyosan összesúgnak valakinek a háta mögött, azt nyilvánvalóan nem veszik komolyan, a jó bulikból kihagyják, nem szívesen kötnek vele üzletet, ha mégis, akkor igyekeznek jól lehúzni. Márpedig Gyurcsány, az MSZP, meg az egész baloldal ezúttal is – mint mindig – nagy dolgokra készül, amikor a vezérnek, nem egyszerűen fontos, hanem döntő szerepe lehet.
„Új műsorhoz új férfi kell” – írta Gábor Andor, a szocialista elkötelezettségű operettlibrettista. (Ha mostanság írhatna szövegkönyvet az uralkodó elit sajátos panoptikumáról, a Csárdáskirálynő helyett talán a Haláltáncmenedzser címet adhatná művének.) Ám miféle új műsor előkészületeinek vagyunk nemcsak akaratlan szemtanúi, hanem kénytelen elszenvedői is? Nem kell súlyos tévedéstől tartanunk, ha feltételezzük, a baloldal szeretné megnyerni a legközelebbi parlamenti választásokat is. Jóllehet, ez első pillantásra nemcsak infantilis vágyálomnak látszik, hanem a józan megfontolásoknak is ellentmond. Azaz nemcsak esélytelennek tűnnek, hanem egy tönkretett, kifosztott ország további vezetése nem állhat érdekükben. De ne feledjük: a magyar baloldalról van szó, s ez esetben a látszatokat egészen más szemmel kell nézni és értékelni. Hiszen, még a szétlopott vagyon roncsait kezelni is jobb, mint sorba állni a segélyért. Másrészt, ha kikerülnek a kormányzásból, könnyebben kiderülhet, hogy mi köze van a mai vezetésnek a nemzet vagyonának elherdálásához. Ezt homályban tartani, nagyon sok sötétséget megér. Az esélytelenség pedig, egyáltalán nem akadály. 2002-ben, majd 2006-ban sem volt esélyük, de, miként azt Gyurcsány oly kifinomult stílusban megfogalmazta: „…a szarból visszahoztuk a kormányzást a végire”. Kétségtelen, valahányszor a valódi képességeiket kell megmutatniuk, menetrendszerűen a Gyurcsány által emlegetett közegbe kerülnek. Így érthető, hogy választási reményeik nem a megvalósítandó gazdasági, pénzügyi, társadalomépítő, szociális biztonságot teremtő elképzeléseikből táplálkoznak. Másfajta stratégiában bizakodnak. Például az eleve hamis választási programban, egyáltalán a választók félrevezetésében, megtévesztésében, adatok elhallgatásában, meghamisításában, az ellenfél lejáratásában, rágalmazásában, diabolizálásában, végszükség esetén némi választási csalásban látják a siker zálogát, amelyek antidemokratikus eszközök ugyan, de a magyar demokráciában eddig egész jól beváltak.
Ám minden jel arra mutat, hogy ezen eszközök összessége sem lesz elegendő a következő választások „visszahozásához”. A nemzetközi válság hatásait is a maguk javára fordítva, valami újat kell kimódolniuk. Nyilvánvaló, hazánk csak a Nyugat segítségével tud kilábalni a csőd közeli állapotból. Ettől kezdve csak azt kell hirdetni, terjeszteni, elhitetni, hogy a jobboldal nem kapna támogatást vagy csak minimálisat, mert nem ért a gazdasághoz, együttműködik a szélsőségekkel, rasszista, visszaél a szabadságjogokkal. Bezzeg a baloldal! Duzzad a szakértelemtől, bennük megbíznak a mérvadó politikusok és üzletemberek, előttük megnyílnak az előkelő szalonok és a vastag pénztárcák. Ez igazán a baloldalhoz méltó, gyakorlatába illeszkedő akció lenne, de a hitelét vesztett, nevetségessé vált Gyurcsánnyal nem lehet előadni. Ő már nemhogy a bizonytalanokat, a rajongókat sem győzné meg. Új férfi kell. Lehetőleg olyan, aki már eddig is eredményesen szolgálta a nemzetközi pénzügyi körök elvárásait, hazánk érdekeivel szemben.
Van (még) választék.