Pedagógiai gyakorlatomat töltöttem a bajorországi Eichstättben 2000 őszén, szállásom egy idős, helyi házaspárnál volt, s mivel borzasztó időt fogtam ki, gyakran maradtam otthon velük esténként. Azt mondja a háziúr: „Nyugodtan vigye ám fel a konyhai tévét a szobájába, élvezze ki, otthon ilyesmire amúgy sincs lehetősége.” Kerek szemmel kérdezem vissza, mégis mire céloz, ő ártatlan mosollyal felel: „Magyarországon ugyebár nincs tévé…”
Dany Boon színész-rendező saját országában találkozott olyan társadalmi-kulturális előítéletekkel, amelyekre pofás kis komédiát lehet építeni, az „isten háta mögötti” északon nőtt föl, ahol érthetetlen pikárd dialektust, „sötömi” franciát („ch’ti” vagy „chtimi”) beszélnek a sötömi lakosok, akik természetesen sötömi kutyákat, sötömi disznókat tartanak, s akiknél nyáron max nulla fok van, és jeges sötömi köd borítja a városokat. Adott egy kopaszodó, olaszos postás, aki Provence-ból a Riviérára szeretné áthelyeztetni magát, hogy felesége depresszióján enyhítsen, áthelyeztetéséért mindent meg is tesz, és éppen ez okozza a bajt. Északra helyezik. Nord-Pas-de-Calais-ba, a sötét, sötömi északra, ahová a felesége természetesen nem tart vele, sőt amikor az autópályán a rendőr megtudja szabálysértő lassú hajtásának okát és célját, szánakozó tekintettel engedi tovább.
Akár A provence-i fűszeres, az Isten hozott az isten háta mögött is a vidékromantikára hajaz, míg előbbi az egész világban jól ismert Provence, utóbbi a méltatlanul csúfolt francia észak báját viszi vászonra. Könnyed, felejthető filmek ezek, s mégis marad utánuk valami. Életkedv, elvágyódás, talán az egyszerűség iránti vágy: mindkét film arról szól, hogy a boldog élethez nem kell más, csak néhány megszokott arc az utcából, helyi sajt és helyi bor (sör), lassúság és nevetés, ahogy azt korábban a slow food és most szárnyra kapott slow down mozgalmak hirdetik. Lassan járj, tovább élsz, rázd le magadról az előítéleteket, hagyd el a várost.
Az Isten hozott az isten háta mögött komikumát végül az adja, hogy a postamester, Philippe délen hagyott feleségének végig elhazudja a francia észak valódi báját, úgy állítja be Bergues lakosait, ahogy neje azt hallani akarja, csak eggyel nem számol: felesége meg is látogathatja őt. Jacques Tati legszebb burleszkfiguráira rímel a két részeg postás biciklijelenete, s most, hogy épp zárnám a cikket, megtalálom Bergues honlapját (www.bergues.fr) az interneten. Lám, nemcsak a moziban volt kasszasiker a film, máris körtúrákat (le Ch’ti Tour) vezetnek a városkában Boon legemlékezetesebb jeleneteit követve – valahogy így kell élni, kihasználni, amink van, örülni a városunknak, a nyelvünknek, a szomszédunknak és a főnökünknek, aki talán azt hiszi rólunk, hogy sötét sötömik vagyunk. Egy idegen kétszer sír, mondja a film rendezője (forgatókönyvírója és főszereplője, a sötöminek született Danny Boon): amikor jön, s amikor megy. A magam részéről veszem a kabátom, s megyek vidékre. Délre, északra. Mindegy. Sötömiföldre, Bergues-be, hadd látom: legelőin fű kövér?
(Isten hozott az isten háta mögött. Színes, feliratos, francia vígjáték, 106 perc, 2008. Rendezte, írta és a főszerepet játssza: Dany Boon. Forgalmazza a Best Hollywood.)
origo.hu
Hadházy Ákos és a Momentum ma újra az Erzsébet hidat veszi célba – hiába tiltotta be tüntetésüket a Kúria
