Egy, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi törvény alapján – s amiatt is, hogy úgy tűnik, a nagy léptékű taszári beruházási tervek meghiúsulnak – a kaposvári közgyűlés tegnapi ülése a Taszár Airport Kht. megszüntetéséről döntött. A taszári fejlesztések koordinálására hivatott közhasznú társaságban Kaposvár önkormányzata 45, a Somogy megyei önkormányzat 40, a taszári tíz- és egy kft. ötszázalékos tulajdoni aránnyal rendelkezett.
A társaságot a tulajdonosok végelszámolással szüntetik meg, a repülőtéri torzóként évek óta kihasználatlanul álló, hétszázmillió forintos közös költséggel (a polgári légi közlekedés és légi szállítás megindulásának reményében) felépített civil terminál állagmegóvása, karbantartása és őrzése a továbbiakban a kaposvári önkormányzat feladata lesz. A társaság megszűnésével a tulajdonosok mentesülnek a kht. fenntartásának kiadásai alól, ám a tulajdoni hányad alapján így is felmerül annak őrzési, takarítási és karbantartási költsége.
Mint megírtuk, a taszári légi bázis 500 hektáros területéből 32 hektár hasznosítására március közepén egy olyan cég nyert pályázatot, s vállalt 4,3 milliárd forint összértékű beruházást, amely mindössze ötszázezer forint törzstőkével rendelkezik. Lapunk úgy tudja: a taszári pályázatot kiíró Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a KaposBusz Kft. között a hasznosítási szerződés aláírása még nem történt meg.
Megszűnt a Taszár Airport Kht.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!