időjárás 4°C Virág 2022. november 26.
logo

Régi-új főbírójelölt Sólyom Lászlótól

2009.05.17. 22:00

Várhatóan ismét Baka Andrást jelöli a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki tisztségére Sólyom László köztársasági elnök. Szakmai körökből származó értesülésünket az államfő hivatala nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Bírósági berkekből úgy értesültünk, hogy Sólyom László már június elején megnevezi új jelöltjét a főbírói tisztségre. Az ajánlott személy ismét Baka András lesz. Bakát egy évvel ezelőtt javasolta először a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki posztjára a köztársasági elnök, a jelölt azonban nem kapta meg a képviselők kétharmadának szavazatát. A szocialista frakció azért voksolt Baka ellen, mert szerinte a szakember nem ismeri a hazai viszonyokat, hiszen tíz évig az Emberi Jogok Európai Bíróságán ítélkezett.

*

Baka Andrást egy éve nevezte ki bíróvá az államfő, a Fővárosi Ítélőtábla pedig ezután az elnöki bíró teendőinek ellátásával bízta meg.
Kérdés, hogy a szocialista képviselőcsoport elfogadná-e most az emberi jogok szakértőjét. Értesülésünk szerint erre csak akkor kerülhetne sor, ha sikerülne megegyezésre jutni az LB és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöki tisztségének szétválasztásáról. Mint ismeretes: 1997 óta az LB elnöke tölti be az OIT vezetői posztját is. Sólyom László akkor javasolhatná sikerrel az LB elnökének Baka Andrást, ha az Országgyűlés az MSZP emberét választaná meg az OIT élére. A köztársasági elnök természetesen nem köthet ilyen megállapodást az MSZP frakciójával, hiszen az új konstrukció felállításához kétharmados többséggel módosítani kellene a bírósági törvényt. Ez a Fidesz szavazatai nélkül nem oldható meg.
Tudni kell emellett, hogy az LB elnöki tisztsége jóformán csak protokolláris funkció maradna, ha a főbíró mostani feladatkörének hetven százalékát átvenné az OIT elnöke. A bíróságok költségvetési pénzeit ugyanis az igazságszolgáltatási tanács osztja szét az ítélkező fórumok között. Ez a testület dönt a megyei bíróságok, az ítélőtáblák elnökeinek, elnökhelyetteseinek, kollégiumvezetőinek kinevezéséről is. A tényleges hatalom az OIT kezében van.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium már kidolgozott egy koncepciót a két vezetői tisztség szétválasztásáról. Eszerint az LB elnökét továbbra is az államfő jelölné, s az Országgyűlés kétharmados többséggel választaná meg. Az OIT vezetőjére viszont az LB elnöke, valamint a házelnök és a miniszter tenne javaslatot, a képviselők pedig egyszerű többséggel határoznának. Mindez arra utal, hogy az MSZP még a választások előtt szeretne erős pozícióhoz jutni az igazságszolgáltatásban. Így veresége esetén sem feltétlenül kellene a felelősségre vonástól tartania, legalábbis a szocialista pártban így tartják.
A két pozíció elkülönítése azért is megfontolandó, mert előfordulhatna, hogy az LB, illetve az OIT elnöke folyamatosan rivalizálna egymással. Erre int, hogy amióta az Országgyűlés létrehozta a jövő nemzedékek ombudsmanjának posztját, az állampolgári jogok országgyűlési biztosai presztízsharcot folytatnak.
A köztársasági elnök hivatala nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy az államfő Baka Andrást jelölné főbírónak. Úgy tudjuk, a szocialisták akkor fogadnák el Bakát, ha Zanathy János vagy Fazekas Sándor bíró kerülne az OIT elnöki székébe. Az MSZP elképzelhetőnek tartja, hogy az államfő Kónya Istvánt jelölje az LB elnökének.
Ismeretes, az idén a parlament az államfő újabb jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát sem választotta főbíróvá az MSZP ellenállása miatt.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.