Már csak néhány apró simítás és teljesen összeáll az idei Sziget Fesztivál programja. Új, átalakult és a jól bevált helyszínek várják augusztus 12. és 17. között a Sziget Fesztiválra érkezőket. A hagyománynak számító mínusz egyedik napon a húszéves fennállását ünneplő Tankcsapda ad majd koncertet, a nulladik napot pedig az antirasszizmusnak szentelik idén. A nagyszínpadon kizárólag külföldi nagyságok lépnek a közönség elé. Néhány név az idei sztárfellépők közül: Snow Patrol, Die Toten Hosen, Nouvelle Vague, Faith No More. De nem szabad elkeseredni, mert a hazai könnyűzenei élet kiválóságai végre külön nagyszínpadot kaptak.
A világzenészek közül vendég lesz például az etnorock irányvonalat képviselő magyar Napra zenekar, a klezmer és az elektronikus tánczenét ötvöző angliai Oi Va Voi, vagy a kihagyhatatlan Csík zenekar és a Besh o droM. Az idei Sziget Fesztiválon számos színházi és képzőművészeti eseményből is lehet csemegézni. A harmincéves múltra visszatekintő katalán La Fura dels Baus látványszínházi társulat The Beat in the dark című produkciója cirkuszi és akrobatikus elemekkel tarkított monumentális eseménynek ígérkezik. A magyar alkotókkal, színházi emberekkel, zenészekkel közös előadást minden este bemutatják majd. Az 1989-es események és a berlini fal leomlására emlékezve az ARC és a Sziget közös szervezésében felállítanak egy ötven méter hosszú és két méter magas Arcadom-falat, amelynek egyik oldalára a szigetlakók, másikra pedig meghívott képzőművészek festhetik rá az eseményekkel kapcsolatos gondolataikat, benyomásaikat. A tavalyi nagy sikert követően idén már tizennégy múzeum települ ki a Sziget múzeumi negyedébe. Itt mutatkozik majd be a Magyar Nemzeti Múzeumban szeptemberben nyíló, katalán–magyar közös kiállítás, a Királylányok messzeföldről – Nők a hatalom árnyékában című nagyszabású tárlat. A fesztivál ideje alatt nyílik meg a budapesti Ludwig Múzeumban a Robert Capa retro-
spektív kiállítás, így a múzeum ehhez kapcsolódó eseményekkel készül. A Szépművészeti Múzeum is az aktuális időszaki kiállítását – Turner és Itália, a Szentföld öröksége – kívánja népszerűsíti a szigetlakók körében. Újdonság, hogy majdnem egyhektárnyi területen, az úgynevezett Hungarikum faluban bemutatkoznak Magyarország kulturális régiói. Bár messze van még a fesztiválkezdés, de addig is érdemes végigböngészni a rendezvény hivatalos honlapját. (www. sziget.hu).

Ne dobd el az aprót! Ez az 50 Ft-os érme aranyat érhet!