A nyugodt erő

A lengyel társadalom nagy része nem fogadta el, hogy a II. köztársaság romjain felépült hazája 1944-ben, a Vörös Hadsereg bevonulása után egy másik ország hűbéresévé váljon.

1980. augusztus 13-án a gdanski hajógyárban kezdetét vette az okkupációs sztrájk. A posztulátumok között ekkor szerepeltek először politikai jellegű követelések.
1980. augusztus 17-én a hajógyár előtt Henryk Jankowski atya misét celebrált, majd a sztrájkolók a kapura tűzték a sztrájkbizottság 21 posztulátumát tartalmazó táblát. Ekkor csatlakozott a sztrájkokhoz a part menti gyárak nagy része.
1980. augusztus 21-én Gdanskban a tárgyalásra kényszerült kormány és a Szolidaritás aláírják az úgynevezett augusztusi megegyezést. Az államhatalom egyre kevésbé tudott úrrá lenni a tüntetéseken. A Lengyel Egyesült Munkáspárt elnökségét Wojciech Jaruzelski tábornok vette át, aki hamarosan miniszterelnök is lett.
1980. november 10-én bejegyezték a közben tömegmozgalommá átalakult Szolidaritás Független Szakszervezetet. Vezetőjének Lech Walesát választották. Hivatalossá tételének pillanatában a szakszervezet mintegy tízmillió tagot számlált, programja deklarálta, hogy több világnézetet képvisel, és védi a dolgozók érdekeit.
1981. december 13-án Lengyelországban bevezették a hadiállapotot. A Szolidaritás Független Szakszervezetet delegalizálták. Mintegy ötezer tagot tartóztattak le és internáltak (többek között Lech Walesát is), a sztrájkokat leverték. A legvéresebb összecsapás a Wujek kőszénbányában volt, amikor a sztrájk erőszakos megszüntetésében kilenc bányász vesztette életét.
1982. október 22-én a szejm megszavazta a szakszervezetekről szóló törvényt, amely illegális státusba kényszerítette a Szolidaritást. A döntésre a Nemzetközi Munkaszervezet élesen reagált, Mitterrand francia köztársasági elnökhöz és más európai politikusokhoz hasonlóan.
1982 novemberében szabadon engedték az internált Lech Walesát, 1982 szilveszterének éjszakáján pedig felfüggesztették a hadiállapotot.
1983. május 1-jén újabb tüntetések szerveződtek, amelyeket a rendőrség egységei szétvertek.
1983. július 22-én megszüntették a hadiállapotot. A Szolidaritás mozgalom tagjai közül sokan szabadultak ekkor amnesztiával.
1984. november 3-án több ezren tiltakoztak a hatalom brutalitása ellen a titkosszolgálatok által meggyilkolt Jerzy Popieluszko atya temetésén.
1986. szeptember 30-án Lech Walesa megalapította a hadiállapot bevezetését követő első, nyílt Szolidaritás-szervezetet – a Szolidaritás Független Szakszervezet Ideiglenes Tanácsát.
1988. december 18-án a Szolidaritás vezetője mellett feláll a Állampolgári Bizottság. Feladata az ellenzék álláspontjának kidolgozása volt a különböző kormányzati területeken. Az ellenzék képviseletének egy része felvette a kapcsolatot a hatalommal. Walesa, a Szolidaritás vezetésének többségéhez hasonlóan, támogatta ezt a kezdeményezést. Az újra kezdődő sztrájkhullám következményeképpen a kommunista hatalom kapcsolatba lép a szakszervezettel.
1989. január 27-én Walesa és Kiszczak találkozóján megegyezés született a kerekasztal-tárgyalások résztvevőiről. 56 képviselőt jelöltek ki, köztük 20 Szolidaritás-tagot. Az ellenzék és a hatalom tárgyalásai február 6. és április 5. között zajlottak. A megállapodások a szakszervezet újbóli legalizálásáról és olyan, részben szabad választások megtartásáról szóltak, amelyeken a Szolidaritás saját jelölteket állíthat.
1989. június 4-én, az első szabad parlamenti választásokon a Szolidaritás által támogatott képviselők megszerezték az összes, az ellenzék számára megszerezhető parlamenti helyet, és 99 széket nyertek el a szenátusban. A választások lehetővé tették, hogy 1989 augusztusában megalakuljon az első nem kommunista kormány Tadeusz Mazowiecki vezetésével.
1990 decemberében, a köztársaságielnök-választáson, a Szolidaritás Független Szakszervezethez kötődő választmány eldöntötte Lech Walesa győzelmét.

Összeállította: Stier Gábor