A minden idők legalacsonyabb részvételi arányával zajló európai parlamenti választások a jobbközép erők megerősödését és a szocialisták jelentős térvesztését hozták, és megerősödtek a kisebb pártok, különösen a szélsőjobbhoz soroltak is.
Az amerikai konzervatív Heritage Foundation szakértője, Sally McNamara szerint az 1979 óta folyamatosan csökkenő részvételi arány világos üzenet az európai politikai elit számára, hogy az európai polgároknak elegük van az egész európai projektből és a további uniós integrációból. Annak ellenére, hogy a volt és a leendő bizottsági elnök, José Manuel Barroso az európai választásokat az európai ügy nagy győzelmeként értékelte, az amerikai szakértő borúlátó e tekintetben. McNamara szerint Barroso meglepő kijelentése csak azt bizonyítja, hogy „az unió vezetőit nem érintette meg az európai választópolgárok általános hangulata”. A szakértő a válság jeleit három fő tendenciában látja megjelenni: minden idők legalacsonyabb részvételi arányában; abban, hogy a brit konzervatívok elhagyják (vagy legalábbis elhagyni készülnek) a néppárti csoportosulást annak föderalista elkötelezettsége miatt, és egy a nemzetek Európája eszmeiség és a szabad piaci együttműködés mellett elkötelezett frakciót akarnak kialakítani, továbbá hogy a széleken lévő csoportok megerősödtek.
Kétségtelen, hogy ha a brit konzervatívok frakcióalakítási kísérlete sikerrel jár, akkor az jelentősen boríthatja a jelenlegi viszonyokat, mert meggyengíti a néppárti és erősíti a zöld-szocialista frakciót (a zöld és a szocialista frakció jövőbeli szoros kapcsolata – legalábbis vezetőik elkötelezettségét tekintve – biztosnak látszik).
Míg a nagy és közepes frakciók már a jövőt tervezgethetik, a kisebb frakciók, különösen a kis szélsőjobb pártok nagy száma miatt még elég bizonytalan helyzetben vannak. Ami most az Európai Parlamentben folyik, az egy olyan kirakójátékhoz hasonlítható, ahol az egyes elemek többpólusú mágnesekből vannak, amelyek hol vonzzák, ám leginkább taszítják egymást. Bár elvben a szélsőjobb elegendő országból és elegendő számban jelen van ahhoz, hogy akár egy frakciót is létrehozzon, megalkotva ezzel valamiféle „nacionalista internacionálét”, a tényleges összerakós játéknál hamar kiderül, hogy a mágnesek azonos pólusai erősen taszítják egymást. Szomszédos országok nacionalista pártjait nemigen lehet egy asztalhoz ültetni, legalábbis Közép-Európában. Nyugat-Európában annyival jobb a helyzet, hogy ott nacionalistának a bevándorlásellenes pártok számítanak, és e kérdésben nincs ellentét a szomszédos országok között. Ezzel együtt inkább az történik, hogy a konszolidáltabbnak tekintett csoportok igyekeznek kimazsolázni a szélsőségesnek tekintett pártok számukra még elfogadható elemeit, hogy csoportjukat megerősítsék, vagy, hogy egyáltalán létre tudják azt hozni.
Bármi legyen azonban a végeredmény, az már most látszik, hogy a következő Európai Parlament nem lesz annyira egypólusú, mint a néppárti–szocialista nagykoalícióra épülő eddigi volt. Főleg az angolok jóvoltából megerősödik a további átgondolatlan integrációt ellenző frakciók hangja, és szembe kell nézni a „politikai korrektség” fő letéteményesének számító zöld–szocialista koalíció erőteljesebb fellépésével is.
Új szintre léphet a migráció elleni küzdelem Görögországban
