A gázrobbanás a Sanhszi tartományban működő Liusenju szénbányában történt, amely a Tongzhou csoport tulajdonában áll.
A helyszínre több száz mentőt vezényeltek. Az állami televízió felvételein mentősök láthatók, amint hordágyakon szállítják a sérülteket, miközben a háttérben mentőautók sorakoznak.
A beszámolók szerint több mint száz embert kórházba vittek, a mentőalakulatok pedig továbbra is a helyszínen dolgoznak.
A robbanás pénteken helyi idő szerint 19 óra 29 perckor történt. A baleset idején a jelentések szerint 247 bányász tartózkodott szolgálatban.
A tragédia után Hszi Csin-ping kínai elnök arra utasította az illetékes szerveket, hogy minden lehetséges eszközt vessenek be a sérültek ellátása és az esetleges túlélők felkutatása érdekében – írja a The Guardian.
Az államfő egyúttal elrendelte a baleset körülményeinek teljes körű kivizsgálását, valamint a felelősök elszámoltatását.
Az állami média közlése szerint a bánya vezetésének több tagját őrizetbe vették. A robbanás pontos oka egyelőre nem ismert, ugyanakkor a jelentések szerint a bányában a szén-monoxid koncentrációja meghaladta az előírt határértéket. A szén-monoxid rendkívül mérgező, színtelen és szagtalan gáz.
A kínai vészhelyzet-kezelési minisztérium hat mentőegység összesen 345 szakemberét küldte a helyszínre a mentési munkálatok támogatására.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!