Ha a fák beszélni tudnának

Klementisz Réka
2009. 06. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pilisi parkerdő mélyén suttogó csend. Csak a szekér döccen, ló prüszköl, s nevetés gurul a fák között szerteszét. Gyurit, a Csángóföldről Magyarhonba szakadt erdészeti mindenest fülelem, valami megfejthetetlen metafizikai dimenzióban hőgeti, nógatja a lovakat – „hő, te, Csínos, hé, ne te, hő, mész má’ te!” –, egyenes derékkal, mintha bakra termett volna. Hiába huzatol a városi rohanás egészen az erdészet kapujáig, hiába csábít az urbánus kényelem, ha valami különös oka nincsen, nem mozdul ki innen – meséli Gyuri ízes szavakkal, a válla fölött hátravetve. – Nézzen csak oda! Dámok, látja-e? – a tölgyesek között szarvasok suhannak hűvös-nesztelen. – Ismerem én egytő’ egyig mindet. Még a járásukat is. Nézze csak! Ott szalad a párja neki! – mutat a tölgyesek közé.
A Moszkva tér káosza innen busszal bő fél óra, s az ott a fákon, a Telkibe vezető közúton túl már Budakeszi. Épp csak bevillan a dugókban kígyózó autósorok képe, aztán mintha igaz sem volna, semmivé foszlik. Elhessegetem. Úgy ülünk ott hátul vendéglátómmal, Bucsics Imrével, a Budakeszi Vadászház nemrég felkért új kormányosával, mint a messziről jött idegenek. Lesünk-neszelünk, markoljuk a szekeret; a hátamon érzem, hogy az erdő figyel. Méreget. A mélyébe nézek. Eszembe jut az a megbabonázottság, amit erdőben járva annyiszor éreztem már.
A némaság igézete.
Az a szinte azonnal megtapasztalható megbékélés.
Ahogy Hamvas írja: a fákból áradó hűvös láz.
A Budakeszi Erdészet, és benne az arborétum valóságos paradicsoma a fáknak, a vadaknak. Kísérővel, gyalogosan vagy lovas kocsival, az erdészettel való egyeztetés után látogatható az egész terület, akár csak a Budakeszi Vadászházban Bucsics Imre és unokaöccse, Bucsics Balázs keze alatt új életre keltett egykori jó nevű budajenői étterem, a Tante Susanne. Igaz, a környező erdő és az étteremnek otthont adó vadászház védelme érdekében egyelőre korlátozva, nyitott klubrendszerben. Karnyújtásnyira Budapesttől több száz lombhullató és fenyőféle lakik itt a vadászház körül abban a nyugodt, egyszerű állapotban, ami csak a fáké; hűvös mámorban. Semmit nem tenni, csak lenni itt, szemlélni, elkölteni egy ebédet – gyógyulás. Mert a sebesség világkór. Az öngerjesztő rohanással mérgezett, illúziókkal mételyezett modern ember módszeresen megbetegítette önmagát. Mintha nem tudta volna (ismét Hamvassal): „A magasabb hőfok, gyorsabb égés, nagyobb sorvadás.”
Milyen jó volna eltanulni a fák bölcsességét – mélázok már a vadászházban, őzfogás fölött. Milyen jó volna, ha képesek lennénk lassításra csitítani a testet, az elmét, s megnyugodni abban a belátásban, hogy csak egy út vezet a teljes gyógyuláshoz; „az égés mérséklése, a láznak nem fel, hanem lefelé való fokozása, állandóbb s mélyebb elmerülés.”
Milyen jó volna megérteni a fák néma beszédét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.