Kevesebb, mint mozi, ajánló is alig

Tematikus kulturális műsorral kísérletezik az m1 a vasárnap késő délutáni műsorsávban. Mert azt csak remélni tudom, hogy amit Több, mint mozi cím alatt láttam, az még csak a kísérleti stádium. A harmincöt perces adás óta még mindig nem tudtam maradéktalanul összegereblyézni a gondolataimat arról, hogy tulajdonképp miért is akarhatnék egy filmekről szóló tévéműsort megnézni. Pedig dereng, hogy a ködbe vesző múltban mintha lettek volna olyan mozis produkciók, amelyek láttán nem kellett töprengeni különösebben, hogy mit miért nem kaptam, amit pedig kellett volna.
A műsorkészítők vélhetőleg azt tekintik a korszerűen szólás egyik védjegyének, ha nosztalgikus, kosztümös dramatikus bejátszással indul egy ilyenféle trendiségre alapozó műsor, nincsen benne műsorvezető, aki kérdez, kommentál, akit arcról ismerünk, és akinek a metakommunikációja is sok mindenben eligazít, hanem csak hadaró hangalámondás, és a világért se megyünk túl mélyre semmiben, mert az már untatná a nézőt. A probléma csak az, hogy aki vasárnap este hét tájban tematikus kulturális műsort néz, az szerintem szeretné, ha a készítők belemennének a dolgokba. Szeretnék, ha az ajánló jellegen, egy-két sematikus mondaton túlmutatna, amennyit és ahogyan egy készülő vagy már elkészült, bemutatott produkcióval foglalkoznak.
Annak nagyon örülök, hogy sokan arcról megismerhettek a műsorban két újságírót (Csákvári Géza és Bus István), valamint két rendezőt (Hajdu Szabolcs és Gauder Áron), mert az egészséges dolog, hogy akiknek az alkotásait megnézzük, akiknek a díjaira büszkék vagyunk, és akiknek a véleményét olvassuk, azokat néha lássuk személyesen is. Csak hát, ami Hajdu Szabolcs megszólalásából megmaradt a műsorban, az indokolatlanul romboló, zavaró, érthetetlen, ha nincs benne információ és nincs háttere. Ha egy hosszabb beszélgetésben mondaná el, hogy egy magafajta aggodalmas, lelkiismeretes embertípusnak mit jelent az alkotómunka, és közben a műsorvezetőt is látnánk, hallanánk, sokkal többet tanulhatnánk a műsorból. Egy-egy film kapcsán pedig inkább az tetszene, ha több kritikus véleményét ütköztetné a műsor langyos ajánlgatások helyett.
Végre azt is meg kell érteni, hogy az egyre kopottabb underground feeling már nem garancia sem a korszerűségre, sem a lendületességre, sem az elevenségre. Németh Juci – aki énekesnek tévés személyiség, tévés személyiségnek énekes – tényleg nem tudom, hogy kellemetlen, éles hangjával, affektálásával miképpen lett hangalámondó. De róla annyi legalább eszembe jut, mit is szeretek a legjobban a moziban. Azokat a szép, hosszú, bársonypuha, sűrű szövésű csöndeket a telt házas vetítőteremben, mondjuk egy Tarr Béla-film vége felirata után, még a villanygyújtás előtt.
(Több, mint mozi, m1, június 14., 18.55.)