Simor kiváló bűnbaknak bizonyulhat a mostani nehéz helyzetben, elmozdítása elterelné a figyelmet a kormányzathoz közeli többi offshore-ügyről, és főleg a gazdaság összefüggéseit kevéssé ismerők számára a szociális feszültségekkel teli társadalomban a gazdagok elleni fellépést szimbolizálná
Szakmai, politikai és erkölcsi oldala is van annak az immár több hónapja folyó támadássorozatnak, amelyben Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének a fejét követelik egyre nyíltabban. Nem véletlen, hogy a Népszava március 7-i cikkével indult harc a napokban látványos fordulatot vett: míg a jegybankelnök ciprusi cégével kapcsolatos botrány – részben Simor önkritikus parlamenti beszéde és a vállalkozás felszámolására vonatkozó ígérete nyomán – immár lecsengőben van, előtérbe kerültek a jegybank kamatpolitikáját kritizáló szocialista nyilatkozatok. A megszorításokat a túlélésért küzdő szocialisták most a jegybankelnök támadásával próbálják feledtetni.
MSZP-s képviselők sora gondolja hirtelen úgy: a parlamentben és a különböző sajtóorgánumokban nemtetszésének kell hangot adnia az MNB monetáris politikáját és annak a Simornak a szakmai tudását illetően, akinek kinevezését épp a szocialista elit tette lehetővé. Mielőtt a vádak megalapozottságát vizsgálnánk, nem árt leszögezni: a jegybankelnök ellen most kibontakozó harc gyanús összhangot mutat az EP-kampányban is felsejlő, zavaros „vagyonellenes” szocialista propagandával, amelynek éppoly kevés köze van a baloldali értékekhez, mint Bajnai Gordon kormányfőnek az Internacionáléhoz. Simor beáldozásával a szocialisták több legyet is ütnének egyszerre: egyrészt egy jól fizetett, offshore-múltú bankár ellen lépnek fel látványosan, másrészt tovább csorbítják az MNB már amúgy is megtépázott függetlenségét. Az MNB kamatpolitikájának nyílt és egyre gyakoribb szocialista bírálata ugyanis nem más, mint a jegybanki függetlenség elleni támadás. Ha Simort (bár a törvény szerint nem elmozdítható) mégis kiszekálják a helyéről, akkor a meggyengült MSZP új, a párthoz és jelenlegi elitjéhez sokkal lojálisabb jegybankelnököt nevezhet ki újabb hat évre, azaz 2015-ig. A következő kormánynak így egy teljes cikluson át a mostani garnitúrának elkötelezett személlyel kellene együtt dolgoznia. A jelenlegi támadássorozatnak ez a fő célja.
Kevés embernek jelent újdonságot, hogy az MSZP nem tiszteli az egyes nemzeti intézmények szuverenitását. Elég a múltból felidézni a Központi Statisztikai Hivatal teljes vezetésének jogellenes eltávolítását vagy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét vezető Szász Károly meghurcolását. Példát a jelenből is lehet hozni: a felügyelet gazdasági függetlenségének elvételét célzó törvényjavaslatot épp most tárgyalja az Országgyűlés.
De kanyarodjunk vissza az MNB-hez, hiszen nincs öt éve, hogy a szocialista–szabad demokrata többségű parlament – erősen csorbítva az MNB függetlenségét – megváltoztatta a jegybanktörvényt, s ennek nyomán Gyurcsány Ferenc négy új tagot erőltethetett be a jegybank legfőbb döntéshozó szervébe, a monetáris tanácsba. Abba a tanácsba, amelyik a szocialisták által most kárhoztatott kamatdöntéseket hozta-hozza, s amelynek kilenc tagja közül csupán az egyik Simor. (Az ülések jegyzőkönyvei ráadásul azt bizonyítják, hogy a jegybankelnök szavazata nélkül is mindig ugyanaz lett volna a kamatdöntés, azaz Simor András voksa egyetlen esetben sem változtatott a végeredményen.)
Tény, hogy Simor pozíciójában – akárcsak a kormányfőnél és a volt gazdasági miniszternél – kétségkívül rossz üzenetet hordoz egy Magyarországon kívüli cég birtoklása, hiszen rájuk mint közszereplőkre az átlagnál szigorúbb normák vonatkoznak. Különösen igaz ez akkor, amikor együtt sírunk, együtt nevetünk alapon súlyos áldozatvállalást kérnek a lakosságtól. Emlékezhetünk, a Bokros-csomag bevezetésekor milyen nagy társadalmi felháborodást váltott ki a volt pénzügyminiszter előző munkahelyétől jogosan járó banki végkielégítése, amelyet a pénzügyér végül alapítványnak adományozott. Ha kiderül, hogy Simor jogszerűen végezte az adóoptimalizálását, akkor is rossz példát mutatott az itthoni adófizetőknek. A ciprusi vállalkozás ügye bevonta a hétköznapi politikai csatározásokba a jegybankot, nem mellesleg rontva ezzel az intézmény tekintélyét.
Tény az is, hogy a globális válság hazai hatásait Simor nem ismerte fel időben, ahogyan azt sem, hogy a jegybanknak most már nem az infláció elleni harc a fő feladata, azaz ideje lenne más célokat kitűzni. Az MNB-nek már régen gőzerővel kellene nyomnia a pénzt a gazdaságba, és noha erre vonatkozóan tettek néhány lépést, a likviditásbővítő csomag alig hozott érdemi eredményt. Emellett a jegybank kommunikációja sem volt mindig egyértelmű, egyes kamatdöntéseket és nyilatkozatokat joggal kritizáltak az elemzők.
Noha Simor kétségtelenül gyengébb teljesítményt nyújt elődjénél, s erkölcsi szempontból is jóval több támadási felületet ad, nem szabad megfeledkezni arról, hogy soha nem számított az elmúlt éveket jellemző felelőtlen gazdaságpolitika támogatójának. Még a konvergenciatanács tagjaként egyértelműen elítélte a 2002-től hozott hibás döntéseket, többször is világossá téve: e tévútért társadalmi és szociális szempontból is súlyos árat kell fizetnie hazánknak. A 2006-os választások után benyújtott kormányprogrammal sem volt elégedett, hiányolta az oktatás, az egészségügy és a nyugdíj átalakítására vonatkozó reformokat, sürgette a foglalkoztatás bővítését és az adórendszer átalakítását. Többek között Simor érdeme, hogy Magyarország 2006. szeptemberi konvergenciaprogramjába végre a valóságnak megfelelő számok kerültek. Igaz, a programban szereplő előrejelzések utólag többnyire tévesnek bizonyultak, ám a kiinduló számokat – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem kozmetikázták, könyvelési trükköket nem vetettek be a gazdaság valós helyzetének elfedésére.
Simor jegybankelnökként sem volt elkötelezett Gyurcsány-hívő. Nyilatkozataiban rendre kritizálta a rövid távú gondolkodást, a perspektíva nélküli vergődést. A jegybanki előrejelzéseket górcsővel figyelő Nemzetközi Valutaalap számára idén leszögezte: a szervezet akár haza is mehet, de a jegybank akkor sem fog olyan prognózist kiadni, amelynek számaival nem ért egyet. A szocialista biztosítékot valószínűleg az MNB-elnök idén februárban Gyurcsány Ferenchez írt magánlevele verhette ki, ebben ugyanis az akkori kormányfőt haladéktalan távozásra szólította fel. Simor „bűnlajstroma” tehát meglehetősen hosszú, nem csoda, hogy az MSZP-ben egyszerűen árulónak tartják, s úgymond, megadták rá a kilövési engedélyt.
Simor kiváló bűnbaknak bizonyulhat a mostani nehéz helyzetben, elmozdítása elterelné a figyelmet a kormányzathoz közeli többi offshore-ügyről, és főleg a gazdaság összefüggéseit kevéssé ismerők számára a szociális feszültségekkel teli társadalomban a gazdagok elleni fellépést szimbolizálná. Ez utóbbit aztán kiválóan össze lehetne kötni a kitermelhetetlenül magas kamatok miatti elégedetlenséggel. A gazdasági visszaesés idején ugyanis tényleg szükség lenne alacsonyabb kamatokra, ám az nem a jegybankelnök vétke, hogy a 2002-től folytatott gazdaságpolitika és trükközések nyomán hazánk annyira hiteltelenné vált a befektetők szemében, hogy kizárólag magas kamatok mellett hajlandók minket finanszírozni.
Lehet, hogy sokan nem emlékeznek rá, de 2006-ban az MNB vezetésére esélyesek között olyan nevek szerepeltek, mint Medgyessy Péter, Bodnár Zoltán és Surányi György. Melyiküket is akarnánk most Simor helyére?
