Kinizsi 100: lélekvándorlás

100,15 kilométer. Ennyit kell 24 óra alatt gyalog megtennie annak, aki teljesíteni kívánja a Kinizsi százas teljesítménytúrát. Elsőre talán azt gondolnánk, épeszű emberben ez fel se merül – szemléltetésül: ez több mint Budapesttől Kecskemét autópályán, s erre jön még majdnem 3000 méternyi szintkülönbség, a Pilis és a Gerecse vonulataiból adódóan –, ám ebben az évben 830 „elvetemültnek” sikerült.

Köztük nekem is – szeretném ezt leírni, ám idén meg se próbáltam. Foghatnám a válságra, hogy csak a 40 kilométeres résztáv megtételére vállalkoztam, ám száz kilométer leküzdéséhez komoly edzettség kell, nem elég, ha az ember legfőbb sporttevékenysége a busz után futás. A fizikain túl a mentális felkészültség is számít, hiszen lelkiekben is meg kell küzdeni egy holtpont, egy bokafájás vagy egy vízhólyag nyújtotta megpróbáltatásokkal.
A lélekvándorlás Békásmegyerről indul, s itt rögtön ki is ütközik a túra tulajdonképpeni egyetlen hibája: a K–100 országos nívója miatt rengetegen – idén a résztávokkal együtt 1902-en – rajtolnak el két órán belül, ami az első kilométereken szinte szó szerint az egymás fülébe lihegés jelenségét eredményezi. (Az már csak hab a tortán, hogy a környéken a lomtalanítás ideje is pont ekkorra esik…) Az első csúcson, a Nagy-Kevélyen, még kicsit várni kell, mire az ottjártunkat ellenőrző pecsétet megkapjuk, de aztán nem kell rendőri bevetés ahhoz, hogy oszoljon a tömeg.
Közben van idő böngészni a rajtban kapott informatív túrafüzetet, amiből az is kiderül, hogy ha 120 méteres veszteséggel betérünk a csobánkai temetőbe, vízvételi lehetőséghez juthatunk. A kánikulában nem is kérdés, hogy kívül-belül eláztatjuk magunkat, ami persze néhány perccel később újabb frissítésért kiáltana, ám akkor már a Hosszú-hegynek becézett csúcsot támadjuk. Az út sem rövid rá felfelé, de nevét nyúlánksága miatt kapta – nem sokkal később felülnézetből meg is bizonyosodunk erről. Addig még hátravan egy hullámvölgy – keresztmetszetileg, nem mentálisan –, valamint az egész túra egyik legpikánsabb része. A Pilis-tetőre egy szerpentines út vezet fel, ám a kanyarokat a kitaposott ösvényeken könnyen le lehet vágni, spórolva ezzel kicsit a távból. A rövidítési lehetőségeknél idén táblák is figyelmeztettek, sőt az egyik végében maga a főrendező intette meg a renitenseket, s egyvalakit ki is zárt a túrából. „Ennek nevelési célja van. Nem arról van szó, hogy rövidítenek húsz métert, a környezetben tesznek kárt, elősegítik az eróziót, és letaposnak növényeket” – mondja érdeklődésemre Kovalik András.
Innen már hamar elérjük a pilis-nyergi forgatagot, ami a 100-as táv negyedéhez esik. Többekhez hasonlóan mi is megpihenünk, s míg az alkalmi erdei büfé barátságos árait szemlélve azon tanakodunk, hogy hány darabot vásároljunk a magyar tengerről elnevezett csokiból, az egyik szervező grátiszként a kezünkbe nyom hármat. Aztán veszünk még tizenkettőt…
És itt követem el a nagy hibát: a táskámba tartalékként berakott bakancsot nem veszem fel a gagyi sportcipőm helyett, ami elkezdte törni a lábamat. Igaz, már csak 15 kilométer van hátra, az is szinte végig lefelé. Továbbhaladva, a szárazságnak köszönhetően, akarva-akaratlanul verjük fel a port. A Kétágú-hegy szép sziklái után Kesztölc következik, ahol láthatóan a túrázóknak kínálják a helyiek kitett slaugjaikat. Nemes gesztus, ám a Dorog előtti szeméthegyek árnyalják az összképet. A bányászvárosba érve egy helyi lakos kérdezi, mi ez a nagy felhajtás, s mikor röviden beavatjuk, elképedve visszakérdez: „Pestről gyalog?” Nem is tudtam hirtelen eldönteni, a két szó közül melyiken csodálkozott nagyobbat…
A célba bevánszorogva még mindig a cipőcsere miatt bosszankodom, majd hamar megkapjuk a teljesítésért járó oklevelünket és kitűzőnket, valamint beválthatunk egy italjegyet is. Sör és üdítő a választék, a kérdés egyértelmű. Az ötszáz forintos gulyást kihagyjuk, inkább a helyi boltban jégkrémezünk, s csakhamar a vonaton találjuk magunkat.
A „százasosok” ekkor már ki tudja, hol járnak, van, akinek energiát rejtő táplálékot hoz egy ismerőse, van, akit épp masszíroznak, van, akit a feladás gondolata foglalkoztat. A testben és lélekben erősek mennek tovább rendíthetetlenül, s egyeseknek a kidőlő, földön fekvő emberek látványa ad erőt. A sikeres résztvevőknek a tatai célban kapott jelvény igazolja a nem mindennapi teljesítményt.
Egy vélemény szerint kétféle ember vág neki a Kinizsi százasnak: aki először teljesíti, az szimplán őrült, aki már többször is megpróbálta, az megszállott is. Jó lenne legalább őrültnek lenni.

Mi kell a teljesítménytúrához? Szintidő: 24 óra, nevezési díj 2000 Ft/fő. Résztávok: 40 és 25 km. A 100 km-es távhoz egészségi alkalmasság igazolása szükséges. A 2010-es túra időpontja: május 29. További információk a www.
kinizsi.org címen.