– Két évvel ezelőtt szinte egyik pillanatról a másikra ismerte meg nevét az ország, de Európa is. Hírneve Kecskemét városából röppent fel, az idén a város nemzetközi rangú animációs fesztiváljának a zsűrijében mond ítéletet a pályatársairól. Mi történt e két esztendő alatt Ducki Tomekkel és mi a műfajjal, az animációs filmmel?
– Miután felvételt nyertem a National Film and Television School animációs rendező szakára, Londonba költöztem. Nem én vagyok az első magyar ebben az intézményben, két évvel ezelőtt végzett itt Bánóczki Tibor és Cziráki Gergely. Tibor a Milk Teethtel, a Tejfogakkal diplomázott, munkája 2008-ban az egyik legsikeresebb diplomafilm volt a világban. Az összes jelentős fesztiválon – Annecy, Ottawa, szöuli animációs filmfesztivál, vagyis SICAF, Stuttgart – díjazták. Tibor és kedvese, Szabó Sarolta eleinte sokat segített nekem, mint az idősebb testvérek, akik már kitaposták az előttem levő utakat. Én pedig most készítem az itteni első filmemet, jövő márciusban mutatják be Londonban, a British Film Institute-ban. Az elmúlt két évben sok műfajban kipróbálhattam magamat. Remek nemzetközi társaság vesz körül, segíti a munkámat, tanulmányaim befejezése után is velük szeretnék dolgozni. Minden tekintetben úgy érzem, hogy a legjobb pillanatban kerültem a legjobb helyre. Hogy mi történt az animációval az elmúlt két évben? – ezt már nehezebben tudom megfogalmazni, nem úgy, mint a saját történetemet. Egyik nap úgy érzem, népszerűbb, mint valaha, másnap viszont azt gondolom, hogy ez is halálra ítélt kifejezési forma, s az utolsókat rúgja. Ez a „kettős látás” egyrészt szünet nélküli munkára ösztönöz, másrészt arra késztet, hogy magam is állandóan új területeket járjak be, és keressem a választ, miért érdemes még animációs filmet készíteni. Az animációs műfajjal kapcsolatos töprengéseimet jól „ellenpontozta”, hogy közben betanított munkásként dolgoztam, sikeres mosogatóként, pincérként, kocsmárosként és recepciósként is debütáltam. Idővel aztán egyre több szakmabeli munkát is vállalhattam. Az angliai megrendeléseket igen kedvelem, mert a magyar gyakorlattal ellentétben, ha itt megbíznak valamivel, az valóban bizalmat jelent. Néha teljesen szabad kezet kapok, és rendszerint ezek a munkáim a legsikeresebbek. Végre érzem, hogy ki tudom használni a tudásomat.
– A hatperces Életvonal, amely, tanúsíthatom, a 2007-es kecskeméti bemutató alkalmával kivétel nélkül mindenkinek tetszett, olyan bölcs és olyan rezignált, mintha sokat tapasztalt idős ember találta volna ki a történetét. Ugyanakkor képi megoldásait illetően olyan friss, amilyet csak egy fiatal ember képes „összehozni”. Honnan ered ez a kettősség? És mi késztet egy huszonéves fiatalembert arra, hogy első jelentős munkáját ilyen keserű szöveggel ajánlja a néző figyelmébe: „közelkép a világról, ahol… a lehetőségek behatároltak, a hibák végzetesek, és nincs javítási lehetőség”?
– Gyakran nehéz szavakba önteni a gondolataimat, inkább vizuálisan keltem életre őket. De az is előfordul, hogy ha kénytelen vagyok „visszaverbalizálni” elképzeléseimet, közhelyesen hangzanak. Ezért nehéz nekem a film témájáról beszélni. Úgy érzem, ha beszélek róla, valamit kiölök belőle. Természetesen ahogyan a legtöbb embert, engem is régtől fogva izgat a predetermináció kérdése, a fejlődés, az élet előremeghatározottságának az elve. De amikor az Életvonal készült, számomra az elméletnél sokkal fontosabb volt egy vizuális világ és egy animációs rendezési stílus kialakítása. Azóta is azon igyekszem, hogy minél jobban behatároljam az eszköztáramat, ugyanakkor egyre érdekesebb dolgokat fedezzek fel és adjak közre. Az Életvonalnál is egy vizuális koncepcióból bontottam ki a film történetét, és örültem neki, hogy ez a történet sok emberhez eltalált.
– A magyar animációs film „hőskorában”, az 1960–80-as években a legmerészebb és a legtehetségesebb hazai alkotók a közép-európai ember rossz közérzetének, szabadságvágyának, társadalmi, történelmi kiszolgáltatottságának a kifejezésére is vállalkoztak, miközben tanulságos mese- és ismeretterjesztő sorozatokat gyártottak a kisgyermekeknek. Ez a dolguk, mondták. Ma mi a „dolguk” az animációs film mestereinek mifelénk?
– Magyarországon szerintem az animációs film népszerűsítése a legfontosabb. Hogy a műfaj több figyelmet kapjon, hogy több emberhez jusson el és többeket mozgósítson. A magyar animációs film helyzetéről és hazai piacáról nehéz lenne éppen nekem érdemben nyilatkozni. Az iskolán kívül csak érintőlegesen volt dolgom vele, és továbbra is igyekszem függetlenként megmaradni. Egy-két adattal azonban így is szolgálhatok: itthon maradt magyar barátaim többsége külföldi produkciókban animál. Néhány kivételtől eltekintve a hazai stúdiók nem kapnak magyar megrendelést, és sok szakember a rendszerváltás óta tartó kómáról beszél. A helyzetet nehezíti, hogy sokan még mindig a szombat reggeli tévéműsorként megjelenő gyermekfilmekkel azonosítják az animációs filmet, és a műfajnak még a filmszakmán belül sincs igazán tekintélye.
– És mi az animációs műfaj lehetősége a nagyvilágban? A Lengyelországban és Franciaországban töltött hónapok alatt és most Nagy-Britanniában bizonyára átfogó kép alakult ki önben arról, hogy merre tartanak észak- és nyugat-európai pályatársai.
– Mostanában úgy látni, végre eljön a felnőtt közönségnek szóló animációs film aranykora. Az Egyesült Királyságban például a kilencvenes évek vége felé kezdtek megjelenni a televízióban a merészebb hangvételű társadalomkritikai alkotások és sorozatok. Az előző években több erősen politikai jellegű film is nagy sikerrel hódította meg a közönséget és a fesztiválokat. A Persepolis vagy az Waltz with Bashir például élő szereplős filmekkel versenyzett Cannes-ban. Az utóbbit mint dokumentumfilmet jelölték legutóbb Oscar-díjra is. De az itthon fillérekért készült Nyócker sikere is azt mutatja, hogy rengeteg lehetőséget rejt az animációs nagyjátékfilm. A lengyelországi animációs film mindig is lelkesítette a nyugatiakat, az utóbbi évben Oscar-díjjal jutalmazott Péter és a farkas című angol–lengyel produkció pedig odahaza is megugrasztotta az érdeklődést az animációs film iránt. Az Egyesült Királyságban, akárcsak Franciaországban, rettentően népszerű az animáció. A magukat olykor animációs nemzetnek tituláló britek egyik büszkesége az animációs reklám. A legvadabb animációs kísérleteket gyakran a hirdetésekben próbálják ki. Ráadásul egyik régi álmommal, az animált plakáttal is lépten-nyomon találkozom Londonban. Tele vannak velük az aluljárók, s számomra azt jelzik, hogy mennyi új terület várja az animáció mestereit, művészeit. És nem szabad szó nélkül elmenni az internet mellett sem, ahol a zavaros jogviszonyok ellenére ma már olyan esemény animációs filmmel megjelenni, mintha valamelyik televízió illesztené műsorába az adott művet.
– A tengerentúli „nagymenőknél”, mondják, a technika uralja a műfajt és nem a gondolat. Igaz ez ön szerint, akinek az Életvonal című, rangos nemzetközi díjakkal is jutalmazott hatpercese számítógépen készült? Idehaza még mindig népes táboruk van a számítógépes animáció ellenzőinek, ők éppen a gondolatgyilkos elektronikát szokták kárhoztatni…
– Szerintem ez már lejárt lemez. Abszurd dolog különválasztani a számítógépet más technikáktól. És hogyan is határozhatná meg a számítógép egy film értékét vagy gondolatiságát? Az is csak egy eszköz, amely a technikai és esztétikai összetevőkön kívül befolyásolni sem tudná a filmet, nemhogy meghatározni! Jelenleg egyetlenegy olyan produkcióról sem tudok, amelyben ne játszana szerepet a számítógép legalább az utómunkálatok fázisában. Egyébként érdekes irányzatok vannak kialakulófélben szerte a világban. Létezik egyfajta nyers komputeresztétika, ugyanakkor vannak olyan alkotók, akik hagyományos technikákat próbálnak utánozni vele. Számomra az olyan állítások, amelyek szerint a tengerentúl kevés értékes film készül, szintén képtelenségek. Azoknak, akik effélét állítanak, nem szabadna figyelmen kívül hagyniuk, hogy melyik film milyen közönségnek és milyen céllal készül, hogy az európai „művészi” animációs világ egyik meghatározó alkotója egy japán úriember, Koji Jamamura, és hogy Kanada a világ művészi – individuális – animációjának a produkciós paradicsoma…
– A kecskeméti animációs filmszemlén, amelyet nemzetközi viszonylatban is számon tartanak, a hazai alkotók is bemutatkoznak legfrissebb munkáikkal, és egész estés filmjeikkel a külföldiek is. Sőt először az animációs szemlék történetében az Oscar-díjas animációs filmekből is figyelemre méltó válogatást kap a kecskeméti közönség. Azaz a közelmúlt és a jelen „világtrendjéről” is képet alkothat az, aki június 17. és 20. között a kecskeméti animációs filmfesztivál, a KAFF vendége lesz. Kérdés, hogy érdemes-e, lehet-e egyáltalán „világtrendről” beszélni Kecskeméten.
– Számomra a KAFF a magyar animációs szakmának a bemutatkozóhelye és a magyar animációs filmet kedvelők találkozóhelye. A magyar animáció ünnepe. Így aztán szerintem elsősorban a magyar irányzatokat lehet és kell kutatni Kecskeméten. A panorámaprogramok pedig talán kicsit segítenek abban, hogy elhelyezhessük a magyar produkciókat Európa és a nagyvilág animációs filmjei között.
Magyar Péter
Pottyondy Edina bedöntötte a Tisza Pártot Magyar Péterrel együtt
