Korai Cseh Tamás: teljes fegyverzetben

Varga Klára
2009. 06. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kicsit izgultam a CD-lejátszóhoz közeledve, hogy fog tetszeni az ős Cseh Tamás-lemez, az első, harminchat éve a Huszonötödik Színházban készült amatőr, egymikrofonos hangfelvétel. Hiszen hát mennyi korai dologban csalódtam már. Ott volt a Beatles hamburgi koncertje, mennyi író korai regénye, amelyeket konjunkturális okokból kiadtak a remekműveik után.
Az underground zenék a nyolcvanas évekből, amelyek egy részétől ma már csak megfájdul a fejem, és sehogy se emlékszem, mi volt bennük az a múlhatatlan. De Cseh Tamás Bereményi Géza szövegeivel, jellegzetes énekmondó stílusával szinte teljes fegyverzetben pattant elő a hetvenes évek bánatából, szürkeségéből, szellemőrző állhatatosságából, mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből. Persze az Ad Libitum együttes már előbb megvolt, és Bereményi csak utánuk jött, de mégiscsak ez az első hangfelvétel, amely Cseh Tamással készült.
Nekem, aki a nyolcvanas évek derekán, jellemzően egy vidéki albérletben, egy szerelem utáni, magányos és hosszú télen kaptam rá A Fehér babák takarodója és a Pályaudvar dalaira. Megdöbbentő, hogy olyan dalok, mint a Rubintpiros tangó, a Balogh Ádám, a Lee van Cleef, a Petőfi halála, az Arthur Rimbaud elutazik már a kezdet kezdetén is megvoltak, és a kíséretet leszámítva olyanok voltak akkor is, amilyennek több mint egy évtizeddel később megismertem őket. Talán Cseh Tamás egy kicsit bátortalanabb még, meg hát persze a kíséret: a fuvola, mandolin, cselló, xilofon, amely utóbbi szét is csilingel vagy két dalt. Látszik már a későbbi, többnyire egy szál gitárral a színpadra álló, csendességében is erős egyéniségű előadó, és látszik az is, hogy némi fegyelemmel és önmegtartóztatással Cseh Tamás és az Ad Libitum zenészei is kezdhetnek valami jót egymás produkciójával, ahogy ez a későbbiekben meg is történt. A lemezen számos olyan dal is szerepel, amelyet még soha sehol nem adtak ki. A legviccesebb cím ez: Az atmoszférikus gondolat hidrológiai lecsapódása.
Nem tudnám megmondani, hogy ezen az őszajoktól megtisztogatott élőlemezen átjön-e – túl persze a dalokon – a hetvenes évek levegője. Az áhítatos csend, a végtelen türelem, amellyel még a kissé elhangolt zenei produkciókat is fogadták, ha művészi értéket, ha a kor hiányoktól kínlódó emberének szóló mondanivalót sejtettek benne, a sorok, az elhallgatások között, mögött. Hogy szenzáció volt akkoriban minden új magyar művészfilm, minden színházi premier, az összes, a semmiből felbukkanó új énekes. Mindenkire figyeltek, mindenkiről beszéltek, mindenki lehetett kicsi messiás. Nem tudom, hogy hallatszik-e mindez, mert egy vagyok a múlttal, ha Cseh Tamást, Bereményit hallgatok. Az vagyok, aki nem szeretne végleg elveszni.
(A DAL nélkül… – Cseh Tamás és az Ad Libitum együttes, Hungaroton, 2009.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.