Megszűnő kulturális járulék, fellélegző örömipar

Hiller István oktatási és kulturális miniszter az ünnepi könyvhét megnyitóján úgy jelentette be, hogy 2010. január 1-jétől megszűnik a kulturális járulék, illetve hogy a Nemzeti Kulturális Alap pályázatait és egyéb költségeit a jövőben az ötös lottó játékadójának kilencven százalékából finanszírozzák, mint aki kőtábláival most érkezett a Hóreb-hegyről. A sajtóból tájékozódók számára csak akkor lett világossá, hogy ez még csak törvényjavaslat, ami végül el is bukhat, amikor a kulturális bizottság elnöke, Pető Iván ráígért Hillerre, mondván, miért ne lehetne az a támogatás száz százalék, szebben is hangzik a kerek szám.
Hiller a könyvhéten azt is kijelentette, hogy a kulturális járulék megszűnésével csökkennek az érintett vállalkozások terhei. Nagyszerű! Végre lélegzethez juthat a magyar pornóipar, a magyar giccsipar, megannyi plázaépítő, végre olcsóbban lehet illegális CD-t, DVD-t letölteni. Nem reszket többé ágrólszakadt internetszolgáltató, sem koldus mobilcég, hogy még rá is kivetik azt a rettentő, nyomorba döntő 0,8 százalékos járulékot. Igaz, némi egérutacskát kaphat a kis könyvkiadó is, amely kortárs verseket, prózákat ad ki, vagy a lemezcég, amely igényes dzsesszel foglalkozik, mivel jelenleg az ő árbevételeikből is vonják ugyanazt.
Csakhogy a kultuszminiszter nem bontotta ki az igazság minden részletét, s szép lassacskán derülgetett ki: a kormány elképzelése az, hogy az eddigi ide-oda fizetgetett kis adókat a jövőben összevonja, s egyben vagy nagyobb falatokban fizetteti meg. Vagyis a jövőben sem fognak a vállalkozások kevesebbet fizetni, csak éppen más címen s vélhetőleg máshová fog befolyni a pénz. Ha nem lennének olyan tapasztalataink a kormányzattal kapcsolatban, amilyenek vannak, még ebben a hírben is találhatnánk örömforrást, nevezetesen, hogy végre talán lecsapdossa a magyar adóbürokrácia Gorgó-fejét, hiszen a nehézkes, alig követhető, folyton kavargó, hullámzó, változó kötelezettségtenger önmagában is temérdek időt, energiát és így közvetve pénzt emészt fel. Csakhogy mivel ismerjük pártunk és kormányunk esze járását, arra hajlunk inkább, hogy az adóösszevonás inkább burkolt adóemelést jelent majd.
Szögezzük le azért, ha az ötös lottó játékadója valóban stabil, és az eddiginél magasabb összeget jelent a kultúra finanszírozása számára, és a parlament is elfogadja, annak mindenki csak örülhet. Ennél nagyobb öröm már csak az lett volna, ha sikerül átalakítani a kulturális járulék rendszerét, a bevételeket már csak alig hozó tételeket és az értékes könyveket, CD-ket, DVD-ket levenni a listáról, a pornóipar esetében megnyomni a ceruzát, az internet- és mobilszolgáltatókkal szemben pedig nem meghátrálni. Ha például a magyar dokumentumfilmesek siralmas állapotára gondolok, arra, hogy számos nemzetközi díjat nyert magyar operatőr kénytelen ingyen dolgozni, rendezők finanszírozzák saját zsebből filmjeiket, vagy hogy nemzetközi hírű rock-, dzsessz- és komolyzenészeink kénytelenek napi kenyérharcot vívni, és akkor nyomorgó festőművészekről nem beszéltünk, nem látszik túlzásnak, hogy maradjon a járulék, és jöjjön a lottópénz is.
A giccsadóban és kulturális járulékban legalábbis a lehetősége megvolt annak, hogy a művészi érték és az anyagi háttér figyelembevételével szabják ki a beszedni kívánt összeget, vagy tekintsenek el tőle, habár ez a fajta igazságosság mindig féloldalas maradt. De ha egy másik szférában, másik logika szerint adóztatnak, hogyan fogják kifejezni, mi az, ami önzetlen, áldozatos művészi érték, és mi az a tevékenység, ami puszta népbutítás, létrombolás, pénzéhség? Számos példát láttunk arra, hogy a balliberális értékrendben nincsenek ilyen tételek, vagy éppen érdekeltségek és érdektelenségek mentén egymásba moshatók és felcserélhetők egymással, s látjuk mindennek a következményeit is a minket körülvevő épített környezetben, a mindent elborító képek világában, érezzük a napi szóhasználatban, a hangsúlyokban, a minket körülvevő szellemi klímában.
Még egyszer leírom, örülnék, ha a parlament elfogadná a Hiller által bejelentett tervezetet, de ha továbbra is ugyanazok és úgy osztják majd el az alkotók, előadók, rendezvények, fesztiválok közt a pénzeket, aki és ahogy eddig, akkor bármennyi pénz kevés lesz a magyar kultúrára. Mert az nem járja, hogy némely kedvezményezett már jóformán a vécépapírját kotorja össze, hogy valamit mégis letegyen az asztalra, annyira túlnyeri magát évek óta a pályázatokon, miközben a műveire már a kutya sem kíváncsi, a másik meg örülhet, ha ingyen kiadják a kötetét, ingyen elkészítheti a filmjét, ingyen léphet fel valahol, ahol szeretik. Ha marad minden a régiben, még a lottóötössel is mindenki csak veszít.