Múlt időben

Figyelemre méltó nyilatkozatot tett közzé a minap huszonegy szabad demokrata politikus. Ennek lényege: úgy látják, pártjuk ma lekezelő arroganciájáról nevezetes, holott fölényes megszólalásaik már régóta nem állnak arányban teljesítményükkel. (Ezt már én mondom: az arrogancia, a fölényes megszólalás akkor sem indokolt, ha az illető éppen valami nagyot alkotott.)
Nagy pánik van most az SZDSZ háza táján, vezért keresnek a szabad madarak, merthogy Fodor Gábor is búcsút intett a volánnak, a párt „nagyjai” pedig már szinte valamennyien kipróbálták a vezetőülést. (Még Demszky Gábor is ült a kormány mögött, holott a fővárosi fúrópajzsba is beszorult többször.) A szabad demokraták budapesti választmánya legutóbb Kuncze Gábort javasolta pártelnöknek (nevezett korábban már kétszer is betöltötte ezt a posztot – szép borízű hangja van, nyalka bajsza, szakasztott betyáralkat). Kuncze visszafogottan brummog magában, a hírek szerint nem vágyik a vezérszerepre.
Szerintem az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. A szabad demokratáknak ugyanis harangoztak. Vagyis teljesen mindegy, ki lesz a következő pallér, épületük már most összedőlt, a fundamentumok alkalmatlanok bármiféle folytatásra. A párt néhány szerencsétlenje még hisz abban, hogy létre tudja hozni az évszázad liberális magyar alakulatát, arcot tud adni a hazai szabadelvűségnek, de ebben csipetnyi esély sincs. A nagymellényű Szadesz elkezdheti írni az emlékiratait, Fodor Gábor meg veheti a kalapját. Egy korszak véget ért.
Hál’ Istennek!