Véget ért tegnap délután a Roland Garroson Dominika Cibulkova és Samantha Stosur nagy menetelése is, ami persze nem meglepetés, a csoda az volt, hogy a párizsi salakon a világranglistán 19. szlovák, valamint a rangsorban még hátrébb, a 32. helyen fellelhető ausztrál egyáltalán eljutott a női egyes elődöntőjéig. A legjobb tizenhat között Szávay Ágnesen, a negyeddöntőben pedig Marija Sarapován túllépett Cibulkova az első két játékban a világelső Dinara Szafinát is meglepte, mert rögtön elvette az adogatását, a magáét pedig hozta. Az orosz lány azonban gyorsan összekapta magát, egymás után öt gémet húzott be, s végül 6:3-ra nyerte meg az első játszmát. Majd ugyanennyire a másodikat is. Húszéves pozsonyi ellenfele mindenesetre így sem csinált rossz boltot Párizsban, másfél hét alatt 375 ezer dollárt keresett; viszonyításképpen a Roland Garrosig pályafutása alatt hozzávetőleg 900 ezer dolláros bevételt könyvelhetett el. Szafina ugyanakkor már jóval hétmillió fölött jár, és ha nyer a döntőben is, közel másfél milliót írhat még be a főkönyvbe.
Ehhez persze még lesz szava honfitársnőjének, a világranglistán hetedik Szvetlana Kuznyecovának is, aki korábban Czink Melindát is kiejtette, a negyeddöntőben pedig Serena Williamst (2.) búcsúztatta el. A maga elődöntőjében sokkal jobban megszenvedett, mint Szafina, mert a párosspecialista Stosur most egyedül is egészen jól elboldogult. A második szettet el is vette az akkor kissé kényelmesen játszó, az előnyeit rendre eltékozló orosztól. Kuznyecova a rövidítésben 5-2-re is vezetett, mindhiába, mert zsinórban öt pontot bukott, de a döntő játszmában már észnél volt, és ott nem hibázott.
Eredmények, női egyes, elődöntők: Szafina (orosz, 1.)–Cibulkova (szlovák, 20.) 6:3, 6:3; Kuznyecova (orosz, 7.)–Stosur (ausztrál, 30.) 6:4, 6:7 (5-7), 6:3.
Vegyes páros, döntő: Huber, B. Bryan (amerikai, 1.)–King, Melo (amerikai, brazil) 5:7, 7:6
(7-5), 10-7.
Juniorok, női páros, negyeddöntő: Babos, Watson (magyar, brit, 3.)–Paliivets, Simonds (kanadai, dél-afrikai) 6:3, 6:4.
Ma a férfi elődöntőkre kerül sor, Federer (svájci, 2.)–Del Potro (argentin, 5.) és Gonzales (chilei, 12.)–Söderling (23.) párosításban.
A multikat védik a brüsszeli bürokraták
