Pécsett fordul a szél

Csontos János
2009. 06. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pécs 2010 új menedzsmentközpontja, úgy tűnik, megtalálta a megfelelő embereket a készülő össznemzeti botrány semlegesítésére, a történet pozitív irányba való áthangolására. Annyi hányattatás, politikai belharc, elherdált közpénz és érdemtelen végkielégítés után most mintha végre egy irányba húznának a lovak.


Felröppent a hír, hogy az egyik legnagyobb fapados légitársaság szíves-örömest reklámozná a pécsi Európai kulturális fővárosa (EKF) rendezvényeit. A szervezők nyitottak az ajánlatra, de még nem született döntés. Egy azonban bizonyos: az a művészeti programkavalkád, amivel jövőre a Mecsekalján várják a kultúrára éhes idegent, korántsem tűnik fapadosnak. A minap élénk sajtóérdeklődés mellett írták alá az 1,85 milliárdos projektet a pécsi Nádor Szállóban. Igazán tanulságos jelenetsor volt. Páva Zoltán például úgy viselkedett, mint egy igazi polgármester. Szemlátomást nem feledi a létező gyurcsányizmus kártételeit, de a kilábalás érdekében hajlandónak mutatkozik spongyát dobni a zavaros múltra. Már az ő regnálása alatt szervezték ki titokzatos elemek az önkormányzat közvetlen felügyelete alól a pécsi buszokat, a prémiumnyeső városvezető ez esetben is összeráncolta a szemöldökét. Az EKF-et pedig – úgy tűnik – házigazdaként vasmarokkal fogja: Hiller István kulturális miniszternek sikeresen szabott feltételeket a programszerződés aláírásához. Százmilliós pályázati lehetőséghez jutnak például azok a pécsi civilek, akik annak idején az egész projektet elindították, ám időközben – hogy, hogy nem – kiszorultak az egészből. Nemzeti intézmény lesz az elkészülő nagy koncertterem is, azaz nem a városi vagy a megyei, hanem az országos büdzséből fogják majd fenntartani a nem túl távoli jövőben. S Hiller szájából hallhattuk azt a mondatot is, amit két hónapja még elképzelhetetlennek tartottunk volna: „Én ugyanazt gondolom, mint a polgármester úr…”
Pécsett fordul a szél, de a bűnösen elvesztegetett időt természetesen nem lehet maradéktalanul behozni. Jó hír, hogy a pécsi kulturális nagyberuházások – ellentétben a mindinkább a gyurcsányi blöffök egyikének tetsző, „megállított” kormányzati negyeddel – késve ugyan, de megépülnek majd. Építészettel megfertőzött ember lévén sajog a szívem, hogy minden bizonnyal csak „post festa” tudják majd átadni Keller Ferenc 5,2 milliárd forintba kerülő konferencia- és koncertközpontját, bizonytalan a Nagy Kiállítótér sorsa, s Török Ferenc és Balázs Mihály 4,6 milliárdot kóstáló dél-dunántúli regionális könyvtára és tudásközpontja is csak áttételesen lesz már kapcsolható az EKF-hez. Talán gyönyörködhetünk viszont jövőre Borsay Attila és Szokolyai Gábor Zsolnay-negyed-megújításában, s nyilván hasznosulnak azok a milliárdok is, amelyeket a pécsi közterek és parkok újjáélesztésére fordítanak. Szomorú tény azonban, hogy az EKF mégsem a kortárs magyar építészet ünnepe lesz. Némi kárpótlást jelenthet a szakmának a tervezett monumentális Breuer Marcell-kiállítás meg a kapcsolódó programok: Pécs többek között a magyar Bauhaus egyik fellegvára is.
Az építészeti csúszásra a szervezők most kényszerűségből ideológiát építenek: mondván, hogy Pécsnek hosszú távon is hasznosak lesznek ezek az intézmények. Hát persze, biztosan; de azért nem árt az sem, ha az olimpiai megnyitóra elkészül a stadion. A pécsi nagy koncertterem talán az EKF-zárásra már birtokba vehető lesz – feltéve, ha a társfinanszírozó Európai Unió is kicsit összekapja magát. A tengeri kígyó hosszúságúra nyújtott történethez a magyaros huzakodáson túl ugyanis hozzátartozik az alapvető brüsszeli szervezeti alkalmatlanság is, amiről a Weöres Sándor-i verssor juthat az eszünkbe: „A kőbéka lassan megy.” Így, EP-választások után nem árt rögzíteni: ilyen mérhetetlenül eltúlzott bürokráciával s az azzal járó csekély hatékonysággal Európának vajmi kevés esélye lesz az öldöklő kontinensversenyben.
A Pécs 2010 új menedzsmentközpontja, úgy tűnik, megtalálta a megfelelő embereket a készülő össznemzeti botrány semlegesítésére, a történet pozitív irányba való áthangolására. Annyi hányattatás, politikai belharc, koncepcióváltás, elherdált közpénz és érdemtelen végkielégítés után most – az utolsó utáni pillanatban – mintha végre egy irányba húznának a lovak. Érthető a hilleri törekvés is a szép miniszteri búcsúra, még akkor is, ha vitatható az a tétele, hogy a kultúra nem jobb- vagy baloldali. (Inkább ilyen is, olyan is.) Tény, hogy válság idején, a regnáló Oszkók és Bajnaik, valamint a nyomuló Bokrosok korában már az is fegyvertény, ha karakánul elhessegetik az enyves kezeket a kultúra szűkös pénzeitől.
A Ruzsa Csaba ügyvezető igazgató és Szalay Tamás kulturális igazgató által képviselt programcentrikusságnak a gyakorlatba való átültetésében oroszlánrész jut Rubovszky Ritának, a Hungarofest igazgatójának. Az a bravúr, hogy jószerivel a sírból sikerült visszahozni az EKF-et, alighanem elsősorban neki köszönhető. Ő egyszer, egy korábbi fázisban már felbukkant menedzserjelöltként a program élén, ám akkor áldozatul esett az ádáz politikai harcoknak: a teszetosza döntéshozók képtelenek voltak a három rendelkezésre álló jelöltből választani. Rubovszky története pedig szépen leírja az utóbbi hét év ámokfutását is. A Hungarofesttől Görgey Gábor kultuszminiszter tette ki a szűrét: az volt a bűne, hogy a roppant sikeres franciaországi és olaszországi magyar kulturális évadok levezénylése az Orbán-kormány idejére esett. Görgey botcsinálta miniszternek bizonyult, akinek sikeres irodalmi pályájára baljós árnyékot vet, hogy hajlandó volt a D–209-es Medgyessy Péter kormányát személyével legitimálni. Működéséből a Rubovszky-ügyön kívül már szinte csak a saját bt.-nek számlázott minisztériumi pénzekre meg a Kossuth-díj és a miniszteri pozíció között feszülő összeférhetetlenség fölött érzett fájdalmára emlékezhetünk. (Később aztán kárpótolták, bizonyára örült a díjnak.) Végül Hiller hívta vissza Rubovszkyt, aki közben már becsületrendet is kapott: így aztán a pécsi évadnak is van némi franciás jellege.
A beharangozott EKF-programban minden van, ami szem-szájnak ingere: fesztiválok és egyéb sereglések követik egymást már-már végeláthatatlanul. Jobb híján a meglévő helyszíneken, de felbukkannak merőben új színterek is. Nyilván szükség van még némi csiszolgatásra például a zenei programot illetően, és – hogy másik kedvenc területemről szóljak – meglehetősen egyoldalúnak látszik egyelőre az irodalmi kínálat is. Nádas Péter, Esterházy Péter, Kertész Imre és Konrád György egytől egyig kiváló, külhonban is jól menedzselt írók, de egy EKF-fesztiválon nem csupán ők képesek reprezentálni a kortárs magyar irodalmat. Amelyben olyan nemzetközileg elismert szerzők is vannak, mint Csoóri Sándor, Kányádi Sándor vagy Jókai Anna, hogy a magyar irodalom pillanatnyilag legkelendőbb exportcikkeiről, Bartis Attiláról vagy Dragomán Györgyről már ne is szóljunk.
A kulturális értelemben vett egyesítő törekvés amúgy jól kitapintható a programban. Visszaköszön a „nyitott határ” koncepciója, az érdeklődés Horvátország irányába; markáns szerephez jutnak a baranyai és tolnai művészek; s nem nélkülözzük a cigány kultúra jelenlétét sem. Már soha nem tudjuk meg, a Toller László-féle EKF milyen lett volna, de tény, hogy Pécs pályázati sikere neki köszönhető. (Talán részben hálából a Gyurcsány-puccsban tanúsított érdemeiért. De ez már történelem.) A Páva-éra a jelek szerint inkább a békítés ideje, mint a harcé. Az EKF főpróbájának is tekinthető rendezvénysorozat keretében, amivel a pécsi egyházmegye ezeréves fennállására emlékeznek, lesz egy nagy szabadtéri koncert augusztusban a pécsi főtéren, ahol Mahler Ezrek szimfóniáját adják majd elő. Többek között debreceni, szegedi, miskolci kórusok részvételével: hogy együtt énekeljenek volt vesztesek és nyertesek…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.