A berlini kormánykörökben bizonyosan sokat csuklanak. Magyarország néhány politikusának a berlini nagykoalíció a mintakép, a cél, a vágyálom. Ők bezzeg össze tudnak fogni, ők bezzeg nem pártoskodnak, mondják itthon azok, akiknek megmaradásuk függ attól, hogy végre valaki összefogjon velük.
Itthon világos hát némelyek politikai célja: a berlini nagykoalíció fenntartása. Berlinben már kevéssé akarják. A CDU nemrég éppen Horst Köhler államfő újraválasztásában találkozott öszsze az ottani liberálisokkal, s ősztől velük vetné le magáról a szocdem nyűgöt. Mert a jelenlegi berlini nagykoalíciót nem a vágy, pusztán a szükség szülte 2005-ben. Sem a kereszténydemokraták, sem a szociáldemokraták nem tudtak saját természetes koalíciós partnerükkel, a liberálisokkal vagy a zöldekkel többséget szerezni a Bundestagban – így kénytelenül és örömtelenül fanyalodtak egymásra. Angela Merkel viszont nem a vörösökkel folytatná. A válságot ugyanis nem széles együttműködéssel, népfrontpolitikával, hanem világos és határozott programmal lehet kezelni. Kint is. Merkel célja ezért, hogy a szeptemberi választások után a jobboldali liberálisokkal, a szabad demokratákkal köthessen koalíciót. És ezek a liberálisok tényleg szabadelvűek: a hagyomány megtartó erejét, a felelős egyén szabadságát, az önálló cselekvés szépségét hangsúlyozzák. Nekik sohasem szottyanna kedvük összefogni a keletnémet utódpárttal, még véletlenül sem díjaznának tüntetőkre lövettető rendőrparancsnokokat, sohasem fasisztáznának feleslegesen, sohasem züllesztenének romhalmazzá egy világvárost, és sohasem engednék, hogy koalíciós partnerük titkosszolgálati módszerekkel lépjen fel az ellenzék ellen. Talán, mert a német szabad demokraták nem egykori hatvannyolcasokból, maoistákból verbuválódtak. Talán, mert a német liberálisok nem Lukács-óvodában, hanem polgári otthonokban nevelkedtek.
A német FDP – ugyan kezdetben egykori náci párttagok ideális búvóhelyeként is remekül funkcionált – mindig sikeresen tudta megjeleníteni a liberalizmus számos tartalmát. A jogállamiságot, az emberi jogokat, a piacgazdaságot, a felelősséget, a patriotizmust. Ami az SZDSZ-nek kevéssé sikerült – és úgy tűnik, a jelenlegi felállásban már nem is nagyon fog. A hazai testvérpárttal ellentétben, az FDP számára sohasem volt kétséges a polgári arculat. A weimari időszak liberalizmusait, a bal- és a nemzeti liberális irányzatokat, a világháború után a polgári gondolat mentén kapcsolták össze. A jobboldali irányultság azonban 1982 óta vált teljesen egyértelművé, amikor is beszálltak Helmut Kohl kormányába. Az FDP azóta következetesen a városi nagypolgárság, a szabadfoglalkozású értelmiség és az önálló vállalkozók pártja. Hogy itthon nincs FDP, az nagyban magyarázható e középrétegek hazai hiányával. Magyarországon nincs széles társadalmi alapja ennek a stílusnak. Guido Westerwelle pártelnök 2002-ben viszont egy bohém burzsoá (bobo) pártot akart faragni a sárgákból. Az idősebbek, a párt nagy öregjei és nagyasszonyai kissé megköszörülték a torkukat – Westerwelle pedig értette a jelet. A mókát és a kacagást felváltotta egy nagyon határozott polgári profil. A nagykoalícióban egyre piruló kereszténydemokraták mellett mára számos kereszténydemokrata szimpatizáns is inkább voksolna a sárgákra, mint a fekete uniópártokra. Bajorországban például a kiábrándult keresztényszociális szavazók segítették tavaly a müncheni kormányba a helyi liberálisokat.
Az FDP jelenleg jóval tíz százalék feletti eredményre számíthat. A szabad demokraták éppen a válság idején tudják a szakértőt domborítani. Míg egyesek Oskar Lafontaine kommunistáinak (elnézést, baloldalijainak) megerősödését várták (félték, jósolták), a választók úgy vélik, hogy az olyan végtelenül populista és demagóg gondolatok, mint például az adók és a járulékok csökkentése, jobb megoldás lenne, mint egy újabb tüzes Oskar-beszéd. Az FDP mára a német középosztály pártja lett. Ha nem lenne tilos Németországban a jelző, még jobboldalinak is nevezhetnénk. Merkel pedig érti, látja mindezt. A CDU/CSU – Herényi Károly minden ellenkező híresztelése ellenére – nem is szándékozik felújítani a koalíciót a szocdemekkel.
És úgy néz ki, nem is fog kelleni.
A szerző újságíró
Az Európai Unió tönkreteszi a demokráciát Európában
