Még törékeny a bizalom, mondta Bajnai kormányfő, s tekintetét, orrát magasan tartotta. Pedig jó lett volna, ha a lába elé néz: meglátta volna az ország rég szilánkosra törött bizalmát apró darabokban
Rám ripakodik egy plakát a metróban, talán gyorséttermi reklám. Két szendvics néz farkasszemet egymással, elszántan, mintha a parlamenti patkó két oldalán lennének. Kilóg a belük: sonka, salátalevél, lilahagyma, sajt. Mindössze egy szó áll közöttük. Egy rövid felszólítás, amelyet kutyájának sem mond így az ember, amikor leteszi elé a vacsorát. „Edd!” Ennyi az üzenet a plakáton, fölötte kisebb betűkkel: „ne csak nézd!”
Ez az „Edd!” jutott az eszembe a tavaszi ülésszakot lezáró hétfői parlamenti nap után. Egy országnak üzent a végelgyengülését álcázni egyre kevésbé tudó kisebbségi kormány: Edd! (Ne csak a tévét nézd!) Mi kifőztünk nektek valamit, ti meg egyétek meg. Fizessetek és nyeljetek, ez a dolgotok a mi demokráciánkban. Fogadjátok el engedelmesen a gyermekgondozási segély megkurtítását, az ingatlanadó bevezetését, melyet a ti kedvetekért neveztünk át vagyonadónak (pedig nem az), csak hogy érezzétek szociális érzékünk pulzálását. Beraktunk a szendvicsbe egy szelet sajt meg sonka közé némi jövedékiadó-emelést (minek cigarettáztok, s miért nem vizet isztok?), gépjárműadó-emelést (minek autóztok annyit, nem jó nektek gyalog?), áfaemelést (minek fogyasztotok annyit, nem elég, ha mi ott fönt szórjuk a pénzt?). Megszavazunk nektek néhány intézkedést, hogy se kedvetek, se pénzetek ne legyen a nyaraláshoz, üljetek otthon, nézzétek nagyszerű nyilatkozatainkat bátorságról, felelősségről és gyarapodásról. Szavazás után kiváló ötleteinkre rányomunk egy kis ketchupot, úgy könnyebben lecsúszik a gyomrotokba gyorséttermi intézkedéscsomagunk. Emésszétek meg, hogy a helyi iparűzési adót nem az önkormányzatok kapják, hanem az APEH. Úgy kell nektek, ha olyan párthoz húztok, amely már a 2006-os őszi önkormányzati választásokon is túlnyerte magát.
A megroggyant MSZP és a bepunnyadt SZDSZ, mint a régi szép koalíciós időkben, ezúttal is többnyire együtt szavazott. Bár Fodor és hét párttársa nem szavazta meg a vagyonadót, sőt néhány SZDSZ-es a gyed megkurtításával sem értett egyet, mindezt nincs okunk fölértékelni, hiszen a frakció többi tagjával az MSZP így is kényelmesen átverte népnyúzó programját a parlamentben. Arról nem is beszélve, hogy az SZDSZ ismét megmutatta igazi arcát, amikor a vízvagyon védelméről kellett voksolnia. Még az MSZP is erőt vett magán, és így háromszáznegyvenhat képviselő elfogadta a fideszes javaslatot, miszerint a regionális vízműveket föl kell venni a nemzeti vagyontárgyak körébe. Jellemzően tizenöt SZDSZ-es és Veres János alkotta azt az exkluzív kis kört, amely ezt a kérdést nem tartotta fontosnak, és a vízvagyon védelme ellen szavazott. Ők tudják, miért. Csak hát mi is tudjuk, hogy Veres Jánosnak és az SZDSZ-nek másképp jár az agya, ha egy stratégiai kérdésről, a következő generációk életminőségéről, vagyis a haza jövőjéről van szó.
Bajnai Gordon megint kitett magáért. Beszéde éppenséggel nem volt retorikai csúcsteljesítmény, bár ezt nem is várjuk el tőle. Gyarapodó országról beszélt, talán azt gondolta, hogy ha ezt Orbán Viktor oly gyakran mondhatta, akkor ő miért is ne. Hogy most nem az ország gyarapodik, hanem csak azok száma, akik a kifosztásán ügyködnek, az neki elhanyagolható mellékkörülmény. Professzionista kommunikációs szakemberek valószínűleg megtanították a kormányfőnek, hogy minden negatív tartalmú közlést lehet pozitív formában is közölni. Vagyis nem azt kell mondani: „sajnos, csökkenteni fogjuk a gyes időtartamát”, hanem hogy „megteremtettük a lehetőséget a fiatal anyáknak, hogy két év után visszatérhessenek a munkába”. Hát nem nagyszerű? Még jó, hogy ez a kisebbségi kormány ennyire tud teremteni. Úgy értem, lehetőséget. Munkahelyet, azt sajnos nem tud, csak a meglévőket megszüntetni. E „pozitív gondolkodás” szerint a nyugdíjasok 13. havi juttatását elvenni sem kisstílű pénzügyi machináció a legszegényebbek terhére, ellenkezőleg. Az, mint megtudtuk, „bátor reform”, amelyet meg mert tenni a vakmerő csapat. Egyáltalán van olyan lépés, amit ők nem mernek megtenni? Vicces volt, hogy Kókának a válságkezelő kormányról egyenesen a rómaiak jutottak eszébe. Ezzel a gondolattársítással ő azért elég magányos lehet. Mi itt csak olyan Mucius Scaevolákat látunk, akik a saját karjuk helyett az országot tartják a lángokba.
Volt valami rajtaütésszerű ebben a futószalagon gyártott szavazásdömpingben. Kis nyári puccs a lakosság ellen, mielőtt a délceg csapat elmegy a Kanári-szigetekre, Ciprusra (második otthonába), esetleg Kenya üdülőparadicsomába vagy Kuba homokos partjaira jó koktélokat inni.
Még törékeny a bizalom, mondta Bajnai kormányfő, s tekintetét, orrát magasan tartotta. Pedig jó lett volna, ha a lába elé néz: meglátta volna az ország rég szilánkosra törött bizalmát apró darabokban. Vajon mi értelme van törékenynek mondani azt, aminek éles, veszélyes cserepeit már régen össze kellett volna söpörni? S mi értelme diadalként közölni a kudarcot? S meddig kell hallgatnunk még azokat, akik arcátlanul bátor intézkedésnek nevezik a lejtőre kerültek megtaszítását? Hiába emelkedik az adósáv, ha közben számtalan megszorító intézkedés társul hozzá. Az csak akkor lehetne pozitív üzenet, ha tény szerint kedvezően érintene egy gyengén kereső, megélhetési problémákkal küzdő réteget. Így mindössze arról van szó, hogy az állam egy behatárolt rétegnek szór valamit, de közben a másik kezével, áfaemelésekkel, jövedékiadó-emelésekkel elveszi. Igaz, a többiek még rosszabbul járnak, és legfőképpen azok, akik a középréteghez tartoznak. Minden baloldali kormány eszeveszett módon a középosztály meggyengítésére tör. Úgy tűnik, jobban félnek tőlünk, mint Rákosiék. A kisvállalkozó, aki a másik magyarnak (én a romákat is ideértem) munkát ad, a tanár, az orvos, az az értelmiségi, aki nem a banki szférában dolgozik, úgy tűnik, Bajnaiéknak mind ellenség, megnyúzandó gazdag. Pedig nem azt a lovat kell ütni, amelyik húz.
A hatalmas eredményként, fejlődésként kommunikált gyalázatos megszorítócsomag ismertetése után azt hihettük, hogy a világnak, a történéseknek ez a pozitív szemlélete mindenre vonatkozik. Vártam, hogy a holokauszt tagadásáról szóló törvény ismételt leszavazása után majd valaki szót kér a balliberális oldalon, s a dolgokhoz való pozitív hozzáállását tanúsítandó, ilyesmit mond: „Nagyszerű dolog, hogy ezt a törvényt megint leszavazta a parlament. Így legalább tudjuk, hogy nálunk valóban demokrácia van, és egyébként is mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mikor, miről, mit mond.” De nem így történt. A Népszabadság már hírt adott róla, hogy Lendvai Ildikó telekürtölte a világot a főellenség bűnével, majd az ellenzék vezetőjének feje felé sújtott ezzel a mondattal: „minden holokauszttagadó tett mögött ott lesz Orbán Viktor felelőssége”. Ha már kürtöt emlegettünk, ez bizony úgy hangzott, mintha azt mondta volna: „Előttem mész majd, és szolgálni fogsz nekem a másvilágon.” Csak hát Lendvai hiába kürtöl és sújt, mert az útilapu, ahogy az egész társaságnak, már neki is nő az árokparton. S ebben a monszunos nyárban könnyen kiterebélyesedik.
