Brüsszeli sakkjátszmák

A Brüsszelben csak „lóvásárnak” (horse trading) titulált alkudozás, legalábbis ami az Európai Parlament frakcióit illeti, a végéhez közeledik, már csak egy-két képviselő helye változhat, az is elsősorban a kisebb frakcióknál, amelyek még kihalászhatnak egy-kettőt az el nem kötelezettek (pontosabban frakció nélküliek) közül. A júniusi európai parlamenti választások kétségtelenül kissé átrajzolták az Európai Parlament politikai térképét, nemcsak azért, mert mint ez közismert, a szocialisták visszaszorultak, mégpedig főleg a szélsőjobb javára, hanem azért is, mert a brit konzervatívok felrúgták régi frigyüket az Európai Néppárttal, míg a zöldek dac- és védszövetséget kötöttek a szocialistákkal. Ezzel azonban a parlamenti alkudozási lehetőségek jelentősen kitágultak, amit a José Manuel Barroso újraválasztása körüli hercehurca is jelez. Míg az elmúlt öt évet a néppárti–szocialista nagykoalíció uralta (a két frakció a képviselők közel kétharmadát tette ki), most a legnagyobb frakcióval rendelkező Néppártnak lehetősége van árnyaltabb együttműködéseket kialakítani, például a liberálisokkal és konzervatívokkal, kihagyva a szocialistákat, de még a liberálisokat, vagy a konzervatívokat is behelyettesíthetik egy vagy két kisebb frakcióval, a baloldaliakkal vagy az euroszkeptikusokkal. Nyilván ez utóbbi variációknak kicsi a valószínűsége, de akik hosszabb időn keresztül foglalkoznak politikával, tudják, hogy e téren semmi sem lehetetlen.
A Barroso újraválasztása körüli vita elsősorban arra jó, hogy a régi-új bizottsági elnök Néppárt által szorgalmazott megválasztásáért cserébe ki mit kérjen. Ha például Marin Schulz, a szocialista frakció újraválasztott elnöke legalább félidőben az Európai Parlament elnöke lehetne, akkor a szocialisták hajlamosak lennének szemet hunyni Barroso neoliberális felfogásán, amit jelenleg felhánytorgatnak neki. A támogatásért cserébe hasonló ambíciói vannak a liberális frakció volt vezetőjének, Graham Watsonnak is. A Néppárt szorgalmazza, hogy Barrosót az új parlament első, júliusi ülésén válasszák meg, ezt azonban a szocialisták elutasítják. Ha azonban a szavazás kitolódik szeptemberig, akkor esetleg célszerű megvárni a lisszaboni szerződésről szóló, októberben esedékes ír népszavazást. De ha a szerződést az írek megszavazzák és életbe lép, akkor az uniónak nem- csak bizottsági elnökre, hanem külügyminiszterre, sőt elnökre (az Európai Unió elnöke) is szüksége lesz, ami újabb lóvásárhoz fog vezetni, és esetleg végképp szertefoszlathatja Barroso újraválasztásának reményeit. Mint látható, a helyzet az Európai Parlamentben is fokozódik.
Magyar szempontból figyelemre méltó, hogy a romániai és szlovákiai magyar képviselőkkel együtt összesen 27 magyar képviselő ül az Európai Parlamentben, ebből legtöbben, tizennyolcan a legnagyobb, a néppárti frakcióban. A néppárti frakció is viszonylag kedvező összetételű, a magyar ügyekkel szemben hagyományosan nagyobb szimpátiát mutató országok képviselői (a magyarokkal együtt) alkotják a frakció nagy részét. Mindez egyedülálló lehetőséget biztosíthat arra, hogy a következő öt évben olyan problémákat vessünk fel és esetleg oldjunk meg, amelyek részben közvetlenül magyar, részben a térség országainak gondjait igyekszik orvosolni. Ilyen lehet például az autonómia kérdésének felvetése és ilyen lehet egy speciális felzárkóztatási program kidolgozása, amely kiterjedne a térség valamennyi államára, amelynek piacait és gazdaságát a régi tagországok multinacionális cégei egyoldalúan elfoglalták, illetve lerombolták. Mindez persze olyan diplomáciai ügyességet is igényelne, amelynek a magyarok hagyományosan híján vannak.