Energia a gyerekre

Az én gyerekem nem úgy nő fel, mint én. Neki mindene meglesz. Hányszor hangzik el az a bűnös mondat, amelyet persze a szeretet vezérel. És melynek jegyében gyorsan megtelnek a gyermekszoba polcai és fiókjai, sőt megtelik az egész lakás, miközben a szülő egyre jobban csodálkozik, azt kérdezi: mi a baj? Megadok neked mindent, te meg egyre elviselhetetlenebb vagy. Semmi hála, csak a hiszti, a visszabeszéd, a rossz tanulás, a rendetlenség és lustaság. Mitől ilyen ez a gyerek? Hát mitől lenne másmilyen?
Nagyon hiányzik a szülők iskolája, persze nem csak nálunk, lassan az egész fejlett világban. A gyermeknevelés tudománya valamikor alapfokú ismeret volt, családon belül hagyományozódott. Nem, mintha nem lettek volna mindig elrontott gyermekek és alkalmatlan szülők, de voltak jó minták is, amelyek lehet, hogy alkalomadtán nem tűntek egyszerűnek, de végeredményben embert eredményeztek.
Nevezhetnénk ezt a mait liberális gyermeknevelési szemléletnek, de aligha ez rá a jó kifejezés. Hisz az a szülő, aki visszakézből vágja otthon pofon kiskamasz gyermekét, felháborodottan rohan be az iskolába, ha a tanár kiküldi azt a kis aranyost az osztályból. Inkább valamiféle enerváltság ez, gyengeség, annak a közismeretnek a hiánya, hogy a gyermeknevelés komoly munka rengeteg befektetett energiával, és nem csak rengeteg befektetett pénzzel. Érdekes, milyen ritkán hangzik el: nekünk nincs energiánk még egy gyerekre. És milyen gyakran: nem merünk gyereket vállalni, mert nincs rá pénzünk.
A legnagyobb energiát eleinte az igényli a szülőtől, hogy kimondja a szót: nem. Először halkan magában, azután hangosan a gyereknek. Hogy ezt kisfiam nem veszem meg, hogy azt nem kapod meg. Mert felesleges, mert értelmetlennek látom, mert rossznak gondolom. Azután egy másik lépés azt mondani: rendben van, megkapod, ha teszel érte valamit. Például minden nap elmosogatsz. Vagy: nincs rád panasz az iskolában. A Horváth Ida vezényelte Vendég a háznál régi jó műsor. Sok kismama mindennapi betevője, aki miközben déltájt a konyhában matat, kap egy kis gyermeknevelési továbbképzést. Az elmúlt héten például erről is volt szó. A nemet mondás tudományáról. Hogyan kell azt tanítani, hogy nem jár minden, amit megkívánsz. Okos asszony mondja, ő hogyan szokta csinálni. De nem is feltétlenül a pontos mondatok a lényegesek, hanem az elv. A szemlélet. Hogy ha igazán szeretjük a gyerekünket, mi tanítsuk meg a lemondásra is. Mert nagyon nehéz lesz neki, ha az élet adja a leckéket, már élesben. És nagyon nehéz lesz majd annak idején nekünk is kezelnünk a helyzeteket.
A Horváth Ida szerkesztette műsornak a címe is azt üzeni: a gyermek nem a miénk, nem tulajdonunk, csupán vendég a háznál, aki megérkezik, azután eltávozik. Úgy kell bánnunk vele. Amikor kilép az ajtón, legyen útra kész.
(Vendég a háznál, Kossuth rádió.)