Újrahangolás. Újrakezdés helyett a kétoldalú kapcsolatok újrahangolását ajánlja a csúcsra készített elemzésében az orosz elnök nemzetközi konzultációs testülete, a Valdaj Klub. Mint a konzultációs testület ülésein elnöklő Szergej Karaganov fogalmazott, a lehetőségek számbavételekor az orosz és amerikai érdekekből kell kiindulni, s látjuk, hogy azok több esetben is eltérők, s térben sem mindig találkoznak. Míg Washington számára kiemelten fontos, hogy Irán ne fejlesszen ki atomfegyvert, arcát megőrizve tudjon kivonulni Irakból, stabilizálja Afganisztánt, s ne veszítse el az ellenőrzést a pakisztáni atomütőerő felett, addig Moszkva inkább a posztszovjet térségre figyel, szeretné elkerülni, hogy e régióban más katonai szövetségek megjelenjenek, fontos számára az európai biztonsági rendszer újragondolása s a világgazdaság igazságosabb irányítása. Párhuzamos érdek a globális stabilitás, a nukleáris és tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása, s a terrorizmus feltartóztatása. Mint aláhúzza, az igazán életbevágó érdekek kölcsönös megértése hozhat eredményt, s kiemeli egyik oldalról Afganisztánt és Iránt, míg a másikról a rakétapajzs európai telepítésének és a NATO keleti bővítésének a kérdését. Az amerikai Nixon Központ elnöke, Dmitry Simes szerint az újrakezdés, mint hívó szó nem tükrözi a reális helyzetet, hiszen az utóbbi időben a kétoldalú viszonyban túl sok negatívum halmozódott fel, s nem lehet mindent elölről kezdeni. Alekszej Puskov orosz politológus is óvatos, aláhúzva, hogy a kapcsolatok túlságos megromlásának és hirtelen javulásának is megvannak a határai. Mint fogalmaz, Obama és Medvegyev sem állhat fel a tárgyalóasztaltól eredmény nélkül, a kérdés csak az, melyik ország nemzeti érdekei dominálnak majd a megállapodásokban. (S. G.)
kizárt az alku. Óv a túlzott várakozásoktól az orosz–amerikai csúcstalálkozó előtt lapunknak nyilatkozva Owen Matthews, a Newsweek moszkvai irodavezetője, hozzátéve, hogy áttörésre, a kapcsolatok minőségi átalakulására aligha lehet számítani. A neves amerikai politikai hetilap tudósítója nem ért egyet azokkal a találgatásokkal sem, amelyek egyfajta paktumot helyeznek kilátásba. „Mondja már, mit tudna Oroszország ajánlani?” – veti fel, megjegyezve, hogy szerinte Afganisztánra és Iránra is marginális Moszkva hatása. Matthews magabiztosan jegyzi meg azt is, hogy az Egyesült Államok végül a manaszi bázis bérletét is elintézte, elvetve az orosz közreműködés lehetőségét. Az újságíró szerint Amerika sem nagyon tudna mit ajánlani Moszkvának, hiszen amit az oroszok kérnének, abba Obama aligha mehet bele. „Szó sem lehet például Grúzia vagy Ukrajna NATO-tagságának beáldozásáról” – mondja Matthews. Egyedül a rakétavédelmi rendszer európai telepítése lehetne az Oroszország-szakértő szerint valamiféle alku tárgya, hiszen az ez idáig csupán virtuális dolog, amiről akár le is lehetne mondani. Az újságíró szavaiból is érezhető ugyanakkor, hogy Washington hisz a Medvegyev és Putyin közti különbségben, s Obamával egyetemben ő is erre alapozná a tárgyalások sikerét. „Medvegyev más generáció” – bizonygatja, felvetve, hogy amikor húsz éve Oroszországban az első szabadnak nevezhető választásokra készültek, akkor a jelenlegi elnök Szobcsak csapatában maga gépelte az anyagokat, míg Putyin még Drezdában volt. Matthews nem vár különösebb elmozdulást az amerikai külpolitikában. „Mindenki az egypólusú világrend meghaladását emlegeti, elfelejtve, hogy Amerika soha nem volt ennek a híve. A világ alakult úgy, hogy a többi pólus eltűnt mellőle” – állítja. (S. G.)
