(Brüsszel)
Eredetileg németül jelent meg 2007-ben, szintén beszédes címmel: Az egek ostromlója – Kína első számú közellensége beszél életéről. A könyvet ketten írták: Kadír és segítője, Alexandra Cavelius szabadúszó újságírónő, számos könyv szerzője.
Az ujgurok a hatalmas kiterjedésű Hszincsiang tartományban élnek, az ősi selyemút mentén, ahol Európa, Ázsia és Oroszország találkozik. Névleg autonómiában.
Úgy mondják, hatezer éve birtokolják szülőföldjüket. Őseik között a hunokat is számon tartják. A sámánizmust gyakorolták. És hogy még jobban boszszantsanak egyes tudósokat, mentéjükön még a tulipán is fellelhető.
Egyik kedvenc ételük a dapandzsi, amelyet soha nem felejt el, aki megkóstolta. Egyfajta átmenet a pörkölt és a paprikás csirke között. Tartozékai: csirke, hagyma, fokhagyma, édes zöldpaprika, a bogyiszlóihoz hasonló erős paprika, krumpli, római kömény, őrölt szecsuáni bors, olaj, szójaszósz és – igen – sör, noha a legtöbb ujgur muzulmán.
Az ujgurok Kelet-Turkesztánnak nevezik hazájukat. Nyelvük a türk nyelvcsaládhoz tartozik.
A vendégszerető, családközpontú nép kultúrája tele van zenével, tánccal. Hagyományszeretetük közmondásos.
Ma mintegy húszmillió ujgur él világszerte. Ebből nagyjából nyolcmillióan maradtak még hazájukban. A kínaiak mindent megtettek és megtesznek a terület erőszakos asszimilációjáért. Sajnos hatalmas sikerrel. Az ujgurok – ne áltassuk az olvasót – hamarosan eltűnnek. Felszívódnak a több mint 1,3 milliárdos kínai tengerben. Kasgárnak, az ősi ujgur városnak a történelmi maradványait most bontják teljes erővel.
De az ujgurok vágyát a függetlenségre nem tudták kiölni. Aki párhuzamként Erdélyre gondol, nem hibáztatható.
Rebíja Kadír kislányként nagyon szegény családban nőtt fel. Bebörtönzése előtt, 1999-re Kína tizedik leggazdagabb üzletasszonyává küzdötte fel magát, és még a kínai népi kongresszus tagjává is megválasztották. De ez nem akadályozta meg abban, hogy küzdjön az ujgurok emberi jogaiért.
„Jutalma” nem maradt el: a pekingi kormány hat évre bebörtönözte. Ebből kettőt magánzárkában töltött, hihetetlenül brutális körülmények között. Börtönévei alatt több nemzetközi emberjogi szervezet is kitüntette.
A fogva tartása miatt a kormányra nehezedő nyomás eredményeként kiengedték, és távozhatott az Egyesült Államokban élő férjéhez, aki korábban hasonló okok miatt „élvezhette” a kínai börtönök nem éppen vonzó világát. Az „ujgurok anyjának” azonban saját gyermekeit kellett otthagynia. Már mindegyikük „megkóstolta” a rácsok mögötti világot: négy gyerekét egyszerre vették őrizetbe Urumcsiban, amikor Kadírt 2006 májusában felvették Amerikában az Ujgur Világkongresszusba, amelynek mára már elnöke.
A könyv vádiratként mutatja be a társadalmat átható kínai kormányzati korrupciót, a hatósági védelem alatt folyó kábítószer-kereskedelmet, a gyilkosságokat és elsősorban az ujgur nép kormányzatilag irányított irtását. Kadír a bűnösöket névvel azonosítja.
És most engedjenek meg egy nagyon személyes kitérőt.
A véletlen úgy hozta, hogy Kadír könyvét június elején olvastam párhuzamosan Marta Andreasen szintén akkor megjelent könyvével, amelynek címe A lemeztelenített Brüsszel – Miként bánt el az EU főkönyvelőjével, amikor az nem volt hajlandó cinkosa lenni a csalásban és pazarlásban.
Az utóbbi könyvet azzal a szándékkal kezdtem olvasni – miután egy brit lap a megjelenése után néhány nappal „a hős” Andreasenről cikkezett –, hogy kijegyzetelem belőle az uniós adófizetők pénzét elsikkasztókat, és megkérdezem őket, miként vélekednek a szerző vádjairól.
A tervből semmi nem lett egészen egyszerűen azért, mert Andreasen asszony egyetlen nevet sem említ, magát pedig hősnek és közszánalomra méltó áldozatnak állítja be, amiért elbocsátották, és amiért most nehezen kap új állást. Vékonyka könyve egyébként dögunalmasra sikeredett.
Kadír ezzel szemben egyetlenegyszer sem állítja be magát hősnek. Népe szenvedéséről ír. És minden bűnöst megnevez.
Talán nem haszontalan tehát e kitérő.
Rebíja Kadír egyéves volt, amikor a kommunisták – akik Kínában éppen olyan derék, jó emberek voltak, mint hazai válfajuk, akiket Rákosi, Gerő, Péter Gábor, Horn, Medgyessy, Gyurcsány és Lendvai Ildikó fémjelez – Mao Ce-tung vezetésével elvették tőlük a hazájukat 1949. október 1-jén. Egy évvel és hat nappal később a szomszédos Tibetre került a sor.
Az ujgur vezetők ellenálltak. Ahmedzsán Kasszimi, az akkori ujgur kormányzóhelyettes és három másik ujgur vezető elfogadta a meghívást, hogy felszólaljon a kínai népi konzultatív konferencia népi kongresszusán.
Az ujgur küldöttség Almatiban szállt a Pekingbe induló repülőjáratra. A gép máig kiderítetlen okokból Mandzsúria hegyeinek ütközött. Túlélő nem volt. A „krém krémjét” alkotó vezetők halála megállította a függetlenségi mozgalmat.
Mao elnök 1950-ben együttműködési egyezményt írt alá Moszkvában Sztálinnal, a szovjet kommunista párt főtitkárával. A Kínának szállítandó fegyverek fejében Peking felajánlotta, hogy az ujgur nemzet tartozzon a szovjet érdekszférába. A két nép vezetői abban állapodtak meg, hogy együttesen aknázzák ki az ország mérhetetlenül gazdag ásványkincseit. Az ujgurok aláírása hiányzott az egyezményről.
És most ugorjunk előre az időben.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások ürügyül szolgáltak a pekingi vezetésnek arra, hogy fokozzák nyomásukat az ujgurokra. Szeptember 11. előtt a hszincsiangi Ujgur Autonóm Tartományban még mindenütt láthatóak voltak az ujgur feliratok a kínai mellett, szeptember 11. után eltávolították az ujgur neveket hordozó táblákat. A külföldi hatalmakat pedig – sajnos – sikerrel szólította fel a pekingi kormány arra, hogy terroristának tekintse az ujgur függetlenségért harcoló szervezetet. Az Egyesült Államok kínai kérésre felvette a terrorista szervezetek listájára a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalmat.
Egy afganisztáni táborban olyan ujgurokat fogtak el – és adtak át az amerikaiaknak fejenként ötezer dollárért –, akik csupán a géppisztoly használatát tanulták muzulmán testvéreiktől. Őket hosszú évekre a Kuba szigetén lévő guantánamói amerikai katonai börtönbe zárták, és csak 2005-ben, illetve 2006-ban tisztázták őket a terrorizmus vádja alól. Akik közül a még ott maradottakat erősen „illene” befogadnunk.
Eközben odahaza az ujgur hazafiakat egyre szigorúbb ítéletekkel sújtották. Egy ujgur tudóst csak azért ítéltek húsz évre, írja Kadír, mert ujgur nyelvre fordította az ENSZ-nek az emberi jogokat rögzítő egyetemes nyilatkozatát.
Urumcsiban, Hszincsiang tartomány fővárosában július 5-én, vasárnap arra a hírre törtek ki a zavargások, hogy meggyilkoltak két ujgurt. A következő két napban a kínai rendfenntartó erők 156 embert öltek meg és több mint nyolcszázat sebesítettek meg.
A kínai kormány azonnal Rebíja Kadírt, az Amerikában működő Ujgur Világkongresszus elnökét vádolta a lázadás szításával. Az aszszony tagadta a vádakat, és egyben hangoztatta, hogy a hivatalos adatoknál jóval több a megöltek száma: ő több ezerre teszi a halálos áldozatok számát.
A lázadásban a becslések szerint az első nap egy–három ezer ujgur vett részt, akik közül többen megtámadtak han kínaiakat. Július 7-én pedig a han kínaiak támadtak vissza. A rendőrség könnygázt, honi gyártmányú vízágyút, páncélautókat vetett be, lezárta az utakat, a kormány pedig kijárási tilalmat rendelt el több ujgurok lakta városban. A hatóságok ezenkívül lezárták az internetszolgáltatást, és Urumcsiban korlátozták a mobilhálózat használatát.
Meg kell jegyezni, hogy az ujgur nép – noha kocsikat és épületeket gyújtottak fel a városban, valamint számos han kínait késeltek meg – nem hibáztatta dühükben tomboló testvéreit, mert megértette, hogy a kínai elnyomás nyomán felgyülemlett harag robbant ki belőlük – nem az első alkalommal.
Nyolcadikára, szerdára már olyan súlyossá vált a helyzet, hogy Hu Csin-tao elnök idő előtt hazarepült a l’aquilai G8-as csúcstalálkozóról, amely egyébként nagyon fontos volt a kínaiaknak.
Figyelemre méltóak voltak a lázadást követő politikai nyilatkozatok. A magyar kormány ugyanúgy hallgatott, mint Tibet esetében, ami az államérdeket – de nem az emberiességet – tekintve következetes álláspont.
Az ellenzékben lévő Fidesz prominensei közül – akik nem kormányon lévő politikai pártvezetői minőségükben, a világon meglehetősen egyedül, igen erős bírálatokat küldtek a pekingi kormány címére az ujgurokénál kisebb elnyomatásban élő tibetiek tavaly nyári lázongása kapcsán – eddig csak Balog Zoltán országgyűlési képviselő, az Országgyűlés emberjogi bizottságának elnöke adott ki rövid tiltakozó nyilatkozatot.
Az SZDSZ nevű entitás csak a tibeti zavargások idején emelte fel bíráló szavát, míg most, az ujgur lázadás idején hallgatott.
A Fehér Ház szóvivője „sajnálatát” fejezte ki az életüket vesztettek miatt, és mindkét felet „mérsékletre” intette. Annyi biztos, hogy tavaly márciusban Bush amerikai elnök személyesen telefonált a kínai elnöknek, hogy aggodalmát fejezze ki a tibeti helyzet miatt. Azt pedig gyorsan tegyük hozzá, hogy az ujgurok véleménye szerint, mint az a Financial Times július 9-i számában olvasható, az ő szenvedésük azért nem kap annyi figyelmet és vált ki olyan erős elítélést, mert muzulmánok.
Angela Merkel német kancellár „az incidens békés megoldására” szólította fel a feleket, és hozzátette, tiszteletben tartja az „egy-Kína-politikát”, ugyanakkor ez a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását is kell hogy jelentse.
Giorgio Napolitano olasz elnök csupán annyit mondott L’Aquilában személyesen Hu Csin-tao elnöknek, hogy „a Kínában elért gazdasági és társadalmi haladás új követelményeket támaszt az emberi jogok betartása terén”.
A francia külügyminisztérium szóvivője aggodalmának adott hangot az „események” miatt, és kilátásba helyezte, hogy „valószínűleg lesz európai válasz”.
Gordon Brown brit miniszterelnök „mindkét oldalon visszafogottságot” ajánlott.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy a lázadás Kína belügye, de azért elítélte a lázadók erőszakos cselekedeteit. Annak ellenére, hogy Oroszország igencsak nem tűri saját határain belül a szeparatizmust, a helyzetet jól ismerők úgy tudják, hogy Peking ösztökélte az orosz kormányt valamilyen nyilatkozat kiadására.
Hollandiában az ott élő ujgurok megtámadták a hágai kínai nagykövetséget, beverték az ablakait, elégettek egy kínai zászlót, mire a missziót bezárták egy napra.
Erdogan török miniszterelnök pedig azt mondta, hogy úgy tűnik neki, Kínában népirtás folyik.
Legalább valaki észrevette a tényt hatvan év után.
origo.hu
Most minden kiderült Magyar Péterről a hangfelvételekből
