Méltatlanná vált katonák

Mégiscsak megdöbbentő, hogy a fiatalkorában fekete egyenruhában menetelő rasszista bőrfejűt a katonapszichológusok és átvilágítók alkalmasnak tartották arra, hogy a Magyar Honvédség tagja legyen. Külszolgálatra is vitték, mert jól vezette a katonai terepjárót

Egy tűzszerész százados tavaly ősszel az alakulatától ellopott eszközök felhasználásával csőbombát eszkábált, és elhelyezte az újpesti MSZP-székház előtt. Amikor elkapták a Katonai Biztonsági Hivatal emberei, arra hivatkozott, nem bírta elviselni, hogy mekkora kupleráj van az alakulatánál. Azóta sem tudni, hogy a tűzszerészeinknél valóban nagy volt-e a rendetlenség, a Honvédelmi Minisztérium természetesen határozottan cáfolta a katona kijelentéseit. Az viszont tény, hogy nemrég Szolnok határában egy ideig csak a hűlt helyét találták egy körbekerített második világháborús gránátnak a szakemberek, mert azt egyszerűen ellopta valaki. Ezen a környéken három évvel ezelőtt az ország egyik legjobb és legtapasztaltabb tűzszerészét érte el a halál, mert azt hitte, hatástalanított eszközhöz nyúl, miközben egy éles repeszromboló gránát került a kezébe egy gyakorlaton. Afganisztánban pedig egymás után két tisztünk is felrobbant az út mentén elhelyezett, időzített bombáktól. Ezek a jelenségek arra is utalhatnak, hogy ha kupleráj nem is, de némi zavar mégis lehetett a tűzszerészeknél az utóbbi években. Az újpesti robbantót méltatlanság miatt azonnal elbocsátották a honvédségtől.
Aztán meg arról szóltak a hírek, hogy egy szerződéses katonát is letartóztattak, és előzetesbe vágtak az állítólagos magyar terrorista csoport, a Magyarok Nyilai feltételezett tagjaként. A kiszivárogtatók természetesen azt is tudni vélték, hogy a honvédség volt alkalmazottja a „kiképzője” lehetett az ügyészség gyanúja szerint létező szervezetnek, amelynek vezetésével megvádoltak egy kormányellenes tüntetéseiről híres gépészmérnököt. Ez a férfi jelenleg szintén előzetesben van, három hónapja nem láthatták kiskorú gyermekei, és nemrég új büntetés-végrehajtási intézetbe kérte magát, mert az előző „helyén” alkalomadtán a kezét és a lábát is megbilincselték, mint a guantanamói foglyoknak. Eljuthatnak egyszer persze a robbanószerrel megtömött focilabdáktól, a benzines kannáktól és a ceruzaelemektől a valódi bizonyítékokig is. Az állítólagos terrorszervezethez csatlakozó katonát viszont a szolgálatra való méltatlanság miatt a vezérkari főnök szintén leszerelte és elbocsátotta a honvédségtől. Feltehetőleg méltatlan lehet a szolgálatra az a szerződéses honvéd is, aki a napokban Cs. István néven került be az újságokba, és azzal gyanúsítják, hogy részt vehetett a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozatban. A Koszovót is megjárt sofőrről szintén terjedni kezdtek a hírek, például arról, hogy beszervezte a katonai elhárítás. „Titkos kapcsolat”, akit egykori szkinhedként figyelt meg, és ütött be a nemzetbiztonság.
Pedig Cs. István valószínűleg csak egy ököllel szurkáló szurkoló a debreceni kemény magból, akik közül egy figurát sem az ujjlenyomata különböztet meg Albert Einsteintől. Az azonban mégiscsak megdöbbentő, hogy a fiatalkorában fekete egyenruhában menetelő raszszista bőrfejűt a katonapszichológusok és átvilágítók alkalmasnak tartották arra, hogy a Magyar Honvédség tagja legyen. Külszolgálatra is vitték, mert jól vezette a katonai terepjárót, és a közelben lakott a gyorsreagálású erők laktanyájához. A honvédségnél uralkodó általános sofőrhiányból még arra is lehet következtetni, hogy nem lehetett mintakatona, talán még az is nehezére eshetett, hogy összeszereljen egy fegyvert. A jól fizető misszió végeztével pedig valószínűleg kimerültségre hivatkozva önként kérte a leszerelését, hogy végleg motoros dzsekire válthassa a mundért.
A Magyar Honvédség megítélése a szaktárca által megrendelt közvélemény-kutatások szerint ma nyolcvan százalékban pozitív, amellyel az elsők között állnak a közszolgálatot teljesítők rangsorában. Az viszont nem egészen világos, hogy a „méltatlan” katonákról szóló hírek miképpen emelhették a megtépázott magyar haderő tekintélyét a csillagok közé. Azt nyilván mindenki érzékeli, és ezeknek a soroknak az írója is csak megerősítheti, hogy a katonaság ma embert próbáló szolgálat, ha komolyan veszik. Aki pedig igazán komolyan veszi, az nem lebzselni megy a honvédséghez, teljes erőbedobással vesz részt a kiképzéseken, és jelentkezik a veszélyes miszsziókba. Előfordul azonban, hogy olyanok is feliratkoznak külszolgálatra, akiknek fogalmuk sincs, hogy mi vár rájuk, csak a pénz és esetleg a kaland mozgatja őket, nem a manapság ósdi passziónak tartott hivatástudat.
Ez különösen igaz a szocialista–szabad demokrata kormányok elmúlt nyolc éve után, amikor a kormányerők leépítéseinek köszönhetően több mint háromezer ember hiányzik a honvédségből. A jól képzett katonák egy része ugyanis magától kérte a nyugállományba helyezését az alakulatának szétverése után, a honvédség egy másik, jelentős hányadát pedig két lábbal rúgták ki a hadseregtől. A hivatásuk tudatában szolgálók ebben a helyzetben gyakran attól válnak egyre feszültebbé, hogy kilátástalanságot, káoszt látnak maguk körül. Azok pedig, akik csupán a létszámhiány miatt kerülhettek be a hadsereg kötelékébe, attól borulnak ki, hogy a feladatok meghaladják a képességeiket. Eközben pedig senki sem veszi észre, hogy az előbbiek törvényszerűen a regnáló kormány, a káosz okozói, utóbbiak pedig önmaguk ellen fordulhatnak, kiszolgáltatva a szellemi képességeikhez tartozó kóros előítéleteiknek.
Az előzetesben lévő „magyarok nyila” és a pártirodát robbantgató tűzszerész éppúgy beilleszthető ebbe a sorba, mint a szerződéses sofőr, aki az internetes fórumokon megjelenő, neki tulajdonított bejegyzések szerint cigányokat akar ölni. Egy ilyen emberből vélhetően nem lehet „titkos kapcsolat”, legfeljebb olyan besúgó, aki maga sem tud róla, hogy terheltségét kihasználva néha sötét parasztot faragtak belőle egy gyalázatos játékhoz a kétszínű sakktáblára.
A missziós katonákat érő idegi feszültségekről nemrég kiváló tanulmány jelent meg a Honvédségi Szemlében Nagyné Bereczki Szilvia százados, a ZMNE pszichológusa tollából. Ebben részletesen elemzi a szerző, hogy milyen stresszeknek van kitéve a külszolgálatot megjárt honvéd. Már az is lelki gondokat jelenthet az elemzés szerint, hogy a missziókban idegen kultúrákban, szinte „süketen és vakon” kell éles helyzetekben helytállni, olyan helyeken, ahol még a segélykiáltást sem értik a helyiek, eltérő a klíma, magasabb a harckészültség, nagyobb a fegyelem, állandó az összezártság. A katona egy ilyen, életveszélyes helyzetben ráadásul egyre jobban elkülönülne, növelné intim szféráját, miközben a katonai táborok rendjéből adódóan az elefántcsonttornyába állandóan bepofátlankodik valaki. Minden táborlakó ugyanakkor távol kerül a szeretteitől, a családjától, a barátaitól, ami a szociális támasz hiányát jelenti számára a problémái megoldása során. A napi feladatok (például az őrszolgálat) pedig monotonná válnak, ami frusztrációhoz vezet. Nagy feszültséget okoz az információhiány is, amelyben élnie kell egy miszsziós katonának. A családtól való távollét nemcsak a honvágy és a szeretteinek távolsága miatt okoz számára sok gondot, hanem hatványozottan fájnak neki az otthon maradottak problémái is. Az ebből fakadó idegi kimerültség pedig szervi megbetegedést is okozhat, a külszolgálaton előfordul sírógörcs, alvás- és evészavar, sőt ismeretlen eredetű fájdalmak, betegeskedés.
Aki pedig nem bírja, leszerel, vagy úgy szolgál tovább, hogy egyre jobban elveszti a fejét. És ha nagyon kikészül, olyan dolgot követhet el, amit nem úszhat meg büntetlenül. Egyedül marad. Méltatlanul.