Brandt és Honecker nyulai

Jihlava, ez a gyönyörű kisváros, amely már tizenharmadszor ad otthont Közép-Európa legmozgalmasabb dokumentumfilm-fesztiváljának, pontosan a cseh–morva határon helyezkedik el. Olyannyira, hogy a képzeletbeli vonal kettészeli a települést, ami azt jelenti, hogy ha összebalhéznának (nem fognak) mondjuk a nagy morva gondolat vagy valami hasonló jegyében, nem kellene sokat gatyázni azon, hová húzzák fel a falat. A berlinit éppen húsz éve bontotta le Reagan, Gorbacsov, Roger Waters és néhány magyar határőr tiszt, és a fesztivál programjába is becsúszott egy film a nagy kőművesmunkáról, méghozzá az eddigi legszellemesebb. Bartek Konopka és Piotr Rosolowski német–lengyel koprodukcióban, ötven percben mutatják be a fal történetét, méghozzá a nyulak szemszögéből. Az allegorikus sztori (A fal nyulai – Mauerhasen) a második világháború végén kezdődik, a Potsdamer Platzon, a teret a földdel tették egyenlővé a felszabadítók, élelem egy szál se. A szorgos túlélők felásták hát a területet, és ültettek bele, amit találtak, többnyire káposztát. Megneszelte ezt néhány, az ostromot csodával határos módon átvészelő nyúl, és elkezdtek rájárni a gigantikus veteményesre. Az alkalmi mezőgazdászok persze minden lehetséges eszközzel védekeztek ellenük, és mivel a hadiszerencse forgandó, jutott is, maradt is mindenkinek. Míg egy szép napon a nyulak szokatlan zajokra ébredtek, betonoszlopok kerültek elő és szögesdrót, majd hamarosan felépült a fal. A Potsdamer Platz abban a kitüntető figyelemben részesült, hogy mindjárt kettőt is kapott, a nyulak pedig közöttük rekedtek. Sajátos helyzet, különös ökoszisztéma alakult ki. A nyulak biztonságba kerültek, nyugalmukat rendőrkutyák őrizték, és senki nem lőtt át a senkiföldjére. Mivel egy stresszmentes életmódot folytató nyúl évente többször ellik, és alkalmanként legalább tíz egészséges újszülöttnek ad életet, a populáció többezresre duzzadt. Az egyik oldalról Honecker és vendégei, Hruscsov és Arafat figyelték őket nevetgélve, a másikról Willy Brandt. Teltek-múltak az évek, a nyúlwellnesstelep lakói szaporodtak és sokasodtak, habitusuktól függően alagutakat ástak a fal alatt, vagy teljes apátiába süllyedtek. Mígnem egyszer csak hirtelen megint minden megváltozott, újra nagy zajongás támadt a környéken, és elhordták a falat. A nyulak eleinte tanácstalanul pislogtak, majd bóklászni kezdtek az épülő új metropolis parkjaiban, miközben a Potsdamer Platzon az ég felé törtek a világot irányító cégek üvegpalotái. Egy ideig békében hagyták őket, aztán befogták az egész társaságot, hálóval, egyesével. A záróképen egy nyúl látható, amint kukucskál kifelé a ketrecből. Szemében beletörődés és egy kis bizonytalanság. Mert mindig ez a vége. Az alkotók a legismertebb archívokat vágták össze a nyulak életéről készített felvételekkel, s mivel jól csinálták, ezek nem szimplán összeadódtak, hanem természetesen megjelent egy új minőség.
Volker Schlecht tízperces animációja is a német történelemmel foglalkozik, az alapötlet itt is pompás. A főszereplő nem más, mint a nemzetközileg is könnyen kódolható wurst. Viszont esetünkben (German History a Bite – Egy falat német történelem) ez a kolbász csupán vágóhídi végtermék. A germán törzsektől napjainkig masírozunk előre, mindvégig indulókra, Goethéről vagy Fassbinderről egy kocka sincs. Azért ez így túl primér, iróniának is kevés, legfeljebb a német önostorozás egy újabb iskolapéldája.