Panyi Miklós
Jó hírt hozott a kormány azoknak, akik családi házat vennének

Guantánamón oltanak. A bírálatok ellenére a guantánamói amerikai börtöntáborban terrorizmus gyanújával fogva tartott személyeket is beoltják az új típusú influenza ellen – közölte a börtön szóvivője. James Crabtree szerint a vakcinák hamarosan megérkeznek, és előbb a börtönfoglárok, majd a fogvatartottak is megkapják a védőoltást. A felszámolás alatt álló börtöntáborban maradt 215 fogoly önkéntes alapon kaphatja meg a védőoltást a H1N1-vírus ellen.
Felettébb bonyolultnak és kiszámíthatatlannak nevezte az országban kialakult járványhelyzetet hétfői kijevi sajtókonferenciáján Vaszil Lozorisinec, az egészségügyi tárca első helyettese, aki szerint az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok a H1N1-vírus mutációs hajlamára utalnak, ami egyben azt jelenti, hogy azok lényegesen különbözhetnek azoktól a vírusoktól, amelyeket korábban már Latin-Amerikában, Mexikóban vagy pedig Európában diagnosztizáltak.
Egyre érezhetőbben növekszik a feszültség és a nyugtalanság a lakosság körében is. A gyógyszertárakban, ahol még egyáltalán hozzá lehet valamihez jutni, hatalmas sorok alakultak ki. Az emberek mindent vesznek és visznek, amivel elejét lehet venni az influenzának. Csakhogy sem vakcina, sem elég gyógyszer, sem pedig védőfelszerelés (maszk) nincs. Ezért, aki csak teheti, igyekszik külföldről beszerezni a szükséges dolgokat. A határ magyar oldalán lévő települések gyógyszertárait is „kifosztották”. Vittek például C-vitamint, lázcsillapítót, immunerősítőt. Keresték a maszkokat és a kesztyűket is. Sokan próbáltak oltóanyagot is vásárolni, de hiába, mivel ezek receptköteles készítmények.
Egyetlen nap alatt közel kétezerrel növekedett a betegek száma Kárpátalján. A megyei egészségügyi főosztály legfrissebb adatai szerint a megyében több mint hétezer a heveny felső légúti fertőzésben és influenzában megbetegedettek száma, akik közül 345-öt kezelnek kórházakban. Vasárnap közel kétezer új beteg fordult orvoshoz a régióban. A regisztrált betegek között 1,8 ezer hat évnél fiatalabb, 2,4 ezer pedig iskoláskorú gyerek. Fokozatosan érkeznek Ukrajnába a külföldi segélyszállítmányok is. Székely Tamás egészségügyi miniszter megerősítette: Ukrajna valóban kért segítséget a magyar kormánytól, jellemzően olyan gyógyszereket, amelyek a szövődmények kezelésére alkalmasak, de oltóanyagot nem. A kért gyógyszerekből csomagokat állítanak majd össze, amelyeket eljuttatnak Ukrajnába. Zimonyi Ferenc, a védőoltást gyártó Omninvest Kft. ügyvezető igazgatója jelezte: cégükhöz érkezett megkeresés az ukránoktól, de amíg a magyar lakosságnak szánt hatmillió adag vakcinát nem gyártják le, nem adnak el külföldre oltóanyagot.
Törökországban tegnapra virradóra meghalt két kórházi beteg az új influenzában, amivel hatra nőtt a vírus áldozatainak száma az országban. Az elmúlt napokban Németországban rohamosan növekedett a fertőzöttek száma, amely immár megközelíti a 30 ezret. Romániában az összes kórházban látogatási tilalmat vezettek be. Adrian Streinu Cercel egészségügyi államtitkár szerint a H1N1-vírus példa nélküli gyorsasággal terjed az országban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.