Ébresztők és ébredések

Demokraták, ébresztő! Jön, jön megint keresztülgázolva minden józanságon és tisztességen Gyurcsány Ferenc! Ébresztő, demokraták! Riadóztathatnánk a még megmaradt valódi demokratát, de mint magától Gyurcsánytól tudjuk, ebben az országban nincsenek háborús körülmények – aki ilyet mond, az hazudik, az gazember! –, ráadásul a valódi demokraták ijesztgetés nélkül is tudják a dolgukat, s bennük Gyurcsány inkább szánalmat kelt, mint riadalmat, s bár nem becsülik alá a személye jelentette veszedelmeket, egyetlen zavaros szónoklata nyomán nem fogják félreverni a harangokat.
Az MSZP ünnepi választmányi ülésén a volt miniszterelnök a tőle békés viszonyok között is megszokott hisztérikus harsánysággal elüvöltözött szónoklatában amúgy sem a valódi demokratákat hergelte – azokat nem is lehet –, hanem azt a bolsevik laborokban kitenyésztett és MSZP-s metódus szerint idomított társadalmi masszát, amelyik elég agresszív és ostoba ahhoz, hogy a pártvezetés támasza legyen. Ezek a „demokraták” arról ismerszenek meg, hogy nincs önálló véleményük, gondolatuk, viszont ettől roppant öntudatosak és büszkék. Ezt a mentalitást példázza az a mozzanat, amikor Gyurcsány aziránt érdeklődött, meddig tűrik, hogy Magyarországon tort üljön a gyalázatos beszéd, senki nem pattant fel, s nem vágta vissza: igazad van, nem tűrjük tovább, úgyhogy fogd be a pofád, és menj haza, s a hülyeségeiddel traktáld az anyósodat! Bizony, senki nem állt fel, s nem mondott ilyet vagy valami hasonlót, hanem szépen, engedelmesen együtt ültek, ők meg a tor az újabb gyalázatos beszéd alatt. Ilyen bensőséges körülmények között a Táncsics Mihály Alapítvány elnöke bátran meghirdethette a lehető legdemokratikusabb jelmondatot: Támogass vagy hallgass! – amire általános támogatás volt a válasz, hiszen egy MSZP-s demokrata szabadon és félelem nélkül kussol. Azaz támogat.
Viszont valóban ramaty állapotban lehet a magyar demokrácia, ha már Gyurcsány is szeretné megvédelmezni, az az ember, akinek leginkább sara, hogy a lakosság jelentős részének elege lett a demokráciából, és nosztalgiái támadtak a langyos diktatúra után. Való igaz, egy igazi demokrata (elvileg) nem féltheti a demokráciát egyetlen embertől (függetlenül annak elmeállapotától), mégis öncsalás lenne azzal ámítani magunkat, hogy a volt miniszterelnök csak elhanyagolható hatással bír a választásra jogosult populációra. Ne feledjük, milyen erőszakos nyomulással és szemfényvesztő trükközéssel ragadta meg a hatalmat, s milyen gátlástalan, alantas eszközökkel tartotta meg a választások nyomán is, vagy ahogy ő maga fejezte ki a rá jellemző plasztikus naturalizmussal: „hogyan hoztuk vissza a kormányzást a szarból”. Ez az ember nem ártalmatlan és nem veszélytelen, széplelkű álmodozó, főleg, hogy vannak neki saját, különbejáratú „demokratái” is, akiket ébresztgetni meg ösztökélni szokott, azzal biztatva őket, miszerint mindenképpen igazuk van, ha a többség egyetért velük, akkor azért, ha a többséget kiveri tőlük a víz, akkor azért.
Az igazi demokraták hiába tudják és hirdetik, hogy egy Gyurcsány-féle félnótásnak semmi köze nem lehet a demokráciához, hogy a nép képes megítélni: alkalmatlan az ország vezetésére, ha a demokrácia belső ellentmondásait kihasználva mégiscsak képes volt a választók többségét félrevezetni és az országot a tönk szélére juttatni.
Ezért, amikor Gyurcsány Ferenc ébresztőt fúj a saját, különbejáratú demokratáinak, a tényleges demokraták sem maradhatnak tétlenek: legalább annyit megtehetnek, hogy figyelmeztetik a józan, épelméjű, tisztességes embereket, vigyázzanak, mert a volt miniszterelnök visszakepeszkedne a hatalomba. Hadd pusztuljon az ország, csak a saját irháját menthesse! Valójában ez a programja, ehhez keres „demokratikus” támogatást.