Luxusadó

Tart a belső vizsgálat a Külügyminisztériumban annak kiderítésére, hogyan állapodhattak meg egy floridai céggel ötvenszázalékos sikerdíjban. A tét hatalmas, hiszen a New Yorknak való magyar adótartozások kétes sikerű lealkudása után az amerikai adótanácsadók nyolcmilliárd forintot követelnek. A példátlan megállapodást Gyurcsány Ferenc egyik bizalmasa hozta tető alá.

Két évtizeddel ezelőtt közvetve a Nixon család is megsegítette a magyar külügyet. New York városa a helyi adók befizetését követelte az akkor még a 75. utcában álló főkonzulátus nem diplomáciai létesítményei, például vendégszobái után, de az akkor már visszavonult republikánus elnök vejének ügyvédi irodája hatásosan képviselte a magyar érdekeket. Ráadásul átlagosnak mondható óradíjért – meséli egy magyar diplomata, aki éveken át a főkonzulátuson dolgozott. Az illetékeket akkor elengedték, a diplomáciai képviselet pedig egy nagyobb, több vendégszobával, kulturális központtal is rendelkező épületbe költözött az 52. utcába. Az amerikai nagyváros illetékesei aztán többször is jelezték, hogy a főkonzulátus és a magyar ENSZ-misszió központjában csak a diplomáciai egységek illetékmentesek, a többi után a korábbi döntéstől függetlenül adózni kell, éppúgy, mint az összes többi államnak. Az egyik magyar diplomata 2004-ben megkereste a korábban már sikert elért ügyvédi irodát, ahol el is vállalták volna az alkutárgyalásokat, elmondása szerint körülbelül 150–200 dolláros órabérért. Csakhogy a megállapodáshoz Budapestről, a külügyből kellett volna engedélyt adniuk, de nem adtak. Pedig az összeg reálisnak tűnik annak fényében, hogy éppen New York állam kormányzója, George Pataki kezdeményezte három évvel ezelőtt, hogy a hivatalból kirendelt képviselők órabérét egységesen 125 dollárban állapítsák meg. Bár tény az is, hogy a legmenőbb sztárügyvédek akár ezerdolláros számlát is benyújtanak. Ám még ha New York legdrágább jogászával állapodtak volna is meg, a végösszeg akkor is csak a töredéke lehetne annak, amit egy floridai adótanácsadó iroda most a magyar államtól sikerdíjként követel. Merthogy ez az összeg, mint arról a Magyar Nemzet is hírt adott, végül 44 millió dollár, mintegy nyolcmilliárd forint lett. Vagyis egy ezerdolláros órabérért dolgozó sztárügyvéd 44 ezer órányi sikerdíja. Még augusztusban, az Index írását követően vált ismertté a tény, hogy a magyar fél páratlan, ötvenszázalékos sikerdíjban állapodott meg a 121 millió dolláros tartozás lealkudására a H. Elliott Green & Associates nevű társasággal. Nyolcvannyolcmillió dollárt el is engedtek, csakhogy a megállapodás után alig pár nappal Hillary Clinton külügyminiszter bejelentette, egyébként is törölnék a tartozást. A magyar állam erre hivatkozva nem akar fizetni a floridai cégnek, amely perre vitte az ügyet. A helyzetet bonyolítja, hogy New York polgármestere, Michael Bloomberg tudatta, a washingtoni kormány nem avatkozhat a város ügyeibe, ezért ők továbbra is követelik a nekik járó helyi adókat a renitens képviseletektől.
Az ügy számos érdekes kérdést vet fel, ami miatt napirenden tartása indokolt. Így például azt: miért nem az ilyen ügyekben már gyakorlott New York-i jogászt kértek fel a képviseletre, miért egy ismeretlen floridai céget? Telefonon megkerestük a Boca Ratonban bejegyzett társaságot, melynek vezetője, Harris Green megerősítette, hogy a per jelenleg is zajlik. Éppen erre hivatkozva azonban nem is kívánt semmilyen további információt megosztani velünk, hiába küldtük el kérdéseinket írásos formában is. Érdekesség, hogy az amerikai cégbejegyzés szerint adótanácsadással foglalkozó H. Elliott Green & Associatesnek – amely tehát a magyar állam teljes jogú képviselőjeként járt el egy összesen 121 millió dolláros ügyben – nincs saját internetes honlapja, sem pedig hivatalos e-mail címe. Green úrnak küldött levelünket is egy általa megadott, többnyire magánlevelezésre használt közösségi elektronikus postafiókba tudtuk csak elküldeni. Nem kaptunk választ legfontosabb kérdésünkre sem: arra, hogy a nyolcmilliárd forint sikerdíjat – ha nekik ítélné a bíróság – meg kellene-e osztaniuk bárkivel is, vagy a cég egymaga tenné zsebre az egészet. (A nyolcmilliárdos összeg súlyát érzékelteti, hogy a tűzoltóságtól a 2010-es büdzsé értelmében 1,8 milliárdot kívánnak elvonni, ami a lánglovagok szerint már a működésüket veszélyeztetné. Október 19-én emiatt tüntettek a Parlamentnél.) A floridai cég 2009. március 13-án kapta meg a felhatalmazást Budapesttől a tárgyalások megkezdésére. Vagyis öt héttel azelőtt, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette volna (április 20-án), ki lép a külügyi tárca éléről a szocialista európai parlamenti lista élére távozó Göncz Kinga helyére. Csakhogy az élet átírta a forgatókönyveket, hiszen április 14-én a kormányfő távozott pozíciójából, így a következő külügyminisztert, Balázs Pétert már nem ő nevezte ki. Forrásaink megerősítik azt az akkori sajtóértesülést, miszerint Gyurcsány favoritja Faller Jenő, a tárca jelenlegi szakállamtitkára lett volna, akinek bizalmi helyzetét jelzi, hogy ő szignózta – az ENSZ-misszióba készülő Horváthné Fekszi Márta államtitkár mellett – a floridaiak szerződését.
A diplomata 1981-ben Moszkvában végzett nemzetközi jogászként, 1990-ig dolgozott a külügyben, aztán létrehozta saját vállalkozását Faller Consulting néven. A cég 2003-ban gyakran szerepelt a sajtóban, Kapolyi László milliárdos szocialista képviselővel együtt pályázott ugyanis a Vértesi Erőmű Rt. privatizációjára. A korábbi sikertelen értékesítési kísérletek után Faller és Kapolyi valamivel több, mint hárommilliárd forintot fizetett volna a 18 milliárd forint jegyzett tőkéjű cég összesen 69 százaléknyi részvénycsomagjáért, de végül elálltak az üzlettől. Faller Jenő 2005 tavaszán tűnt fel újra a nagy nyilvánosság előtt, amikor a külügyi bizottság ellenzéki tagjainak tiltakozása ellenére nagykövetté nevezték ki – méghozzá Szófiába, ahova félig bolgár származású felesége révén Gyurcsány is visszajáró vendég.
A történtek hátteréről természetesen a Külügyminisztériumot is meg akartuk kérdezni, de a tárcánál két nap várakozás után csak annyit közöltek: még tart a szeptemberben kezdett belső vizsgálat, annak lezárultáig pedig semmiféle információt nem közölnek. Még azt sem, hogy várhatóan meddig tart az eljárás. Nem tudhatjuk tehát, mit értett Horváthné Fekszi Márta az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának szeptember 15-i zárt ülésén azon, hogy az ügyben a tárcán „nagy volt a nyomás”.
A per érzékeny időszakban, a magyarországi választási kampány küszöbén zajlik, így aztán különösen érdekes, milyen utat jár be a vita tárgyát képező nyolcmilliárd forint. A külügyi vezetés éppen pénzmegtakarítás címén zár be külképviseleteket, ám összesen nem spórol annyit, mint amennyit kedvezőtlen ítélet esetén a floridaiaknak ki kell fizetnie. Felmerül az a kérdés is, az ingatlanügyet miért nem próbálták a 2006-os épületcsere idején rendezni. (Az amerikaiak ekkor adták vissza a Táncsics-börtönnek nevezett visszaszerzett budai épületet, s kapták meg a Szabadság térit.) De bízzunk abban, hogy a külügy belső vizsgálata minden viszszásságra fényt derít, s így fel sem merülhet, hogy valójában furfangos kampányfinanszírozás zajlik a háttérben.