Büdzséigazítás

2009. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon úgy néz ki, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) hibbantnak tekinti a MÁV-ot, s rajta keresztül a teljes közvéleményt. Azt állítja az Oszkó-csapat, hogy a vasút „elfelejtette” időben igényelni a neki járó támogatást, nagyjából húszmilliárd forintot, így azt nem tudták átutalni szerencsétleneknek. A MÁV természetesen kézzel-lábbal cáfol, hogyan is feledkezhetett volna meg ennyi pénzről, amikor nyakig ül az adósságban (220 milliárdnyi sara van a cégnek).
Az eseményről csütörtökön számolt be a PM. Katona Tamás, a tárca államtitkára állította, bennük megvolt a jóindulat, ők nem tehetnek a történtekről, úgy látszik, ilyen lazán veszik a vasútnál a dolgokat. A cég illetékeseinél természetesen fölment a pumpa a Katona-szózat hallatán, megemlítették: könnyű utánanézni, ki a hunyó…
Lényeg a lényeg: a MÁV pénzét csak most, csütörtökön utalta ki az APEH, ami magyarán annyit tesz, hogy a decemberi költségtérítésük kifizetése jövő januárra tolódik át. Vagyis már a jövő évi büdzsé terhére. Ki volt ez találva… E rejtélyes húszmilliárd mindenesetre „javította” a novemberi költségvetési egyenleget. A gyakorlatban viszont a MÁV „feledékenysége” a jövő évi számtanórán jelentkezik majd – de ez már legyen az új kormány fejfájása.
Mellesleg az egész nemrég megszavazott költségvetés is erről szólt. Mindent, amit csak lehetett, áttrükköztek a következő pénzügyi esztendőre. Majd fizet a Fidesz, bruhaha… Mi beleugrunk a nagybőgőbe, a pincér meg majd nekik viszi ki a számlát. Kicsiben – kicsiben? – ez a húszmilliárdos történet is ide sorolható. Könnyen megvalósítható, csak ábrázat kell hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.