Felvonulás

Mintha egy háborús híradó régi képkockái elevenedtek volna meg múlt vasárnap a Kosztolányi téren: fekete ruhás, Bocskai-sapkát viselő komor férfiak gyülekeztek a nagy park szélén, hatalmas méretű zászlók alatt. Az „Új Magyar Gárda” és a „Nemzeti Őrsereg” marconái alkották az ötszázasra tehető tömeg nagy részét. Az 1919-es budapesti Horthy-bevonulás kerek évfordulóját ünnepelték: a későbbi kormányzó ezen a napon vonult be lóháton a fővárosba, a Kelenföldi pályaudvartól a Parlamentig, átszelve a mai Bartók Béla utat. Ló most nem volt, s a Kossuth térre sem jutottak el a gárdisták, a jelvényükben kis módosítással nyilaskeresztet formázó őrsereg tagjai s az önjelölt csendőrök.
Fontos esemény a magyar történelemben ez a bevonulás, a baj nem is azzal van önmagában, hogy erről valaki megemlékezik. Hanem hogy ennek ürügyén egyesek olyan (tév)eszméket kívánnak elültetni a fejekben, amelyek ellen éppen maga a most felidézett kormányzó is küzdeni kényszerült.
Annak idején Horthy körüludvarlására szánt, egyébként sikertelen Szálasi-kijelentés – „Nekem mindig volt államfőm, mindig van államfőm és mindig lesz államfőm” – együtt terjedt a mozgalomban a Horthynéra vonatkozó „Rebeka, ki a Várból!” kezdetű gyalázkodó röplapokkal. Úgy tűnik, a kései utódok között is akadnak olyanok, akik nem tudják eldönteni, merre menjenek, s kit tűzzenek zászlajukra kizárólagos érvénnyel: Horthyt vagy Szálasit.
Horthy Miklós november 16-i bevonulását most ők is hangos tüntetéssel ünneplik. Kíváncsi lennék, október 15-én, a sikertelen fegyverszünet s a nyilaspuccs évfordulóján kiről emlékeznének meg: a szovjetekkel megállapodó Horthyról vagy a háborút folytató Szálasiról.