Máriaradnától Grábócig

Manapság egyre kevesebben ismerik a búcsú szó eredeti jelentését; a legtöbben falusi vásári mulatságként, sokadalomként azonosítják, mintha a körhinta, a kürtőskalács, a lacikonyha és a céllövölde volna a legfontosabb jellemzője a búcsújárásnak, s e szegényes mulatság miatt kelnének útra sokan ma is. Ez a jelentésváltozás, ha nem is az utóbbi húsz évben következett be, de a rendszerváltás utáni nagy szellemi kavarodás biztosan hozzájárult a fogalom felgyorsult átalakulásához. Profán, sőt kifejezetten pogány „búcsúk” gondoskodnak az emberek szórakoztatásáról és a szó eredeti jelentésének megváltozásáról, olykor pedig határozottan mesterséges újpogány tartalmak telepednek rá egy-egy nagy múltú búcsúra. A szó eredeti jelentésének átalakulása, ha csak időlegesen is, azért történhetett meg, mert bár az igazi búcsújárás igazi testi-lelki erőpróbát jelent, törődést, fáradtságot, virrasztást, a minimális kényelemről való lemondást, minden korban az eseménysor felszabadító tartalma adta a lényegét, amely kiragadja az embert a hétköznapi életből. Vagyis szórakoztat – is. A búcsújárás a bűnöktől való megtisztulás és a büntetés elkerülése révén nagy, önfeledt örömöt eredményez, bár gyanítom, hogy a szakrális élményt kereső ember számára sohasem a vásári mulatság jelenítette meg ezt az élményvilágot.
A mai szakrális indítékú búcsújárásnak létezik egy jól ismert rituáléja, amely búcsújáró helyenként és közösségenként kisebb-nagyobb eltéréseket mutat, főbb vonásai azonban azonosak. Ezek biztosítják a keretét a dráma átélhető megvalósulásának, és juttatják el a résztvevőket a katarzisig. A búcsújárók kilépnek a profán térből és időből, otthagyják a hétköznapi életet, hogy a szakrális valósággal találkozzanak. Nagy drámának válnak cselekvő részeseivé, amelynek középpontjában maga a megváltás áll. A megtisztulás feltétele a bűnbánat szentsége, de a rituális dráma keretei is hozzátartoznak az eseményekhez.
Vass Erika közelmúltban megjelent könyve ebből az aspektusból vizsgálja a búcsújárás kutatástörténetét, elsősorban a néprajzi, történelmi és művészettörténeti szakirodalom rövid összefoglalásával, majd három búcsújáró hely: Máriaradna, Csíksomlyó és Grábóc esettanulmányai segítségével fejti ki a búcsújárásra vonatkozó észrevételeit. A pillanatkép az előző évtizedben készült, de a látottak megértéséhez a szerző segítségül hívja a történelmet is. Az alapos esettanulmányok az észlelhető, mérhető, rögzíthető, tehát tudományosan feldolgozható momentumokat rögzítik; azt mutatják meg, milyen keretek között játszódik le a rituális dráma. A katarzis, a megtisztulás a dráma következménye. A részben rejtve maradó lényeg, amely pontosan sohasem lesz megérthető.
(Vass Erika: A búcsú és a búcsújárás mint rituális dráma. Lexika Kiadó–MTA-könyvtár, Budapest, 2009. Ármegjelölés nélkül)