Döntésem csak az Eb-re szól, jelenleg nem téma, hogy a spanyolok azt szeretnék, a 2012-es olimpián az ő válogatottjukban szerepeljek. Tíz éven keresztül egyetlen világversenyről sem hiányoztam, ám most a családommal szeretnék lenni. Ráadásul korábbi ujjsérülésem után nem vagyok százszázalékos állapotban, noha játszom a klubomban, vigyáznom kell, nehogy túlterheljem magam – tegnap röviden így keresett mentséget távolmaradására Nagy László, hozzátéve, mielőtt végleg határozna, mindenképpen beszél a magyar szövetség képviselőivel. Szavait továbbfűzhetjük, az ausztriai Eb-t még csak-csak kibírjuk nélküle, éppen hogy a londoni olimpia a „téma”.
Csoknyai István szövetségi kapitány mi mást mondhatott, nagyon szeretné, ha Nagy Laci továbbra is a miénk maradjon, s ő mindent megtett azért, hogy a játékos az Eb-n is ott legyen.
Utólag még annyit elárulhatunk, a kérdés nemcsak az elmúlt hetekben, hanem már a nyár elején felröppent. Június 10-én válogatottunk Szombathelyen Eb-selejtezőn fogadta a szlovákokat, és ha nyert volna, kvalifikálja magát a jövő januári kontinensviadalra. Csakhogy 30-29-es vereséggel borult a papírforma, és vele az ütemterv. Nagy Lászlóé is. Ő ugyanis úgy számolt, a hátralévő, tét nélküli meccseket már kihagyhatja, a szombathelyi találkozón fel is tűnt remek cimborája és barcelonai klubtársa, Iker Romero. Csapatkapitányunk halaszthatatlan családi ügyeire hivatkozva le is mondta a szereplést a június 14-i, zárai kvalifikációs összecsapáson, ahol a többiek nélküle kergették őrületbe idegenben a vb-ezüstérmes horvátokat, akik nagy adag szerencsével nyertek 26-25-re.
Nagy László ekkor kezdte pedzegetni, hogy megkeresték a spanyolok, akik szupergárdát építenének a 2012-es olimpiára. Azért a szíve és az esze visszahozta a két, hátralévő selejtezőre, részt vállalt a görögök békéscsabai és a szlovákok galgóci legyőzésében, az Eb-részvétel kiharcolásában. Ám mivel kézilabdában három év a kötelező kivárási idő két nemzet közti „mezcserénél”, és a londoni olimpia 2012. július 27-én kezdődik, egyértelművé vált: ha a jobbátlövő ott spanyolként kíván szerepelni, többet nem játszhat a magyar válogatottban.
Ám mindaddig, amíg spanyol színekben nem lép pályára, magyar válogatottnak lehet, sőt kell is tekinteni.
Akit úgy neveltek, illetve aki úgy eszmélt, hogy a haza szent és sérthetetlen, annak elfogadhatatlan a nemzeti érzéssel való kufárkodás, de ha beletörődnünk nem is szabad, realitásként kell kezelnünk, nem mindenki gondolkodik így. Mi több, egyre kevesebben gondolkodnak így. Nem feltétlenül a kurucos elutasítás a helyes magatartás. Amíg nem égetett föl maga mögött minden hidat, Nagy Lászlót sem megbélyegezni kell, hanem megérteni, s meggyőzni: maradjon magyarnak.
Húszéves sem volt, amikor kiforratlan személyiségként kikerült Barcelonába. Immár tizedik éve kedvelt és megbecsült játékosa a katalán csapatnak, felesége vállalkozást alapított a városban, kislányuk spanyol közegben nevelkedik. Mindez persze együtt sem ok arra, hogy hazát cseréljen. Ám fontos megjegyezni, a kézilabda nem labdarúgás, ebben a sportágban még tartjuk a lépést a világ élmezőnyével. Óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés: két kirakatcsapatunknak muszáj fél-fél tucatnyi délszláv légióssal kiállnia? Ha Nagy László annyira fontos, miért nem Magyarországon kap visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot?
Hiba lenne döntése minden terhét a játékos nyakába varrni. Az anyagi ösztönzésen túl arról kell meggyőzni, attól, hogy nem akar magyar lenni, még spanyol sem lesz automatikusan. Valahová tartozni kell. A köztes állapot mindennél rosszabb.
origo.hu
Mesterséges intelligenciával támadja a Magyar Tudományos Akadémia, hogy az ember csak férfi és nő lehet
