Tippmixszelvény és MDF

Dávid Ibolya elnök asszony kimondta: nem kötnek az SZDSZ-szel választási szövetséget, azaz az MDF önállóan indul. Tudjuk, hogy amit Dávid Ibolya mond, azt valójában Somogyi Zoltán (Political Capital) mondja, a háttérben pedig feltételezhetően magyar és nemzetközi globalista nagytőkés csoportok állnak. Mindez arra utal, hogy ezek a bizonyos globalista erők már nem látják esélyét annak, hogy érdekeiket a parlamentben az SZDSZ képviselje. Leveszik a kezüket a magát „liberálisnak” hívó, a klasszikus liberális eszménytől mindenkor igen távol álló pártszerű képződményről.
Somogyiék egyfelől minden eddiginél jobban támaszkodnak a baloldali sajtó nagyon durva támogatására. Ez bejött az előző években, sikert hozott júniusban (sokan nem felejtjük az RTL Klub kampánycsend előtti utolsó híradóját, ahol Dávid Ibolya kapott főműsoridőben interjúnak igen gyöngén álcázott ingyenreklám-lehetőséget), és most is a siker egyik fontos összetevője lehet. Mostanában a másik kereskedelmi csatornán szinte nincs nap pozitív köntösbe öltöztetett MDF-hír nélkül (egyszer épp beoltatják magukat, máskor meg a rádiófrekvenciák ügyében mondanak valamit). Itt kicsit zavaró lehet, hogy a pártnak már szinte nincs országosan közismert arca. Az elnök asszony mellett Herényi Károly maradt. Az ellenük folyó büntetőeljárást sikerült ugyan elodázni, de még nem tudni, mennyire fogja ez hitelüket alámosni a lakosság szemében.
A siker másik kulcsa lehet bizonyos jól meghatározott kiscsoportoknak az MDF mellé állítása. Már júniusban láthattuk, hogy a Hit Gyülekezete fegyelmezett hívei és a Tisztelet Társasága által mozgatott nyugdíjasok jelenthetik azokat a tízezreket, akik a kritikus küszöb fölé viszik a tulipánosokat. Nagy kérdés azonban, hogy elegen lesznek-e ők a június óta tovább fogyó régi hívek pótlására. Ráadásul tavasszal az idén nyárinál mindenképp magasabb részvétellel kell számolni.
A harmadik csodafegyver Bokros Lajos. Ő jelzi talán legjobban az egykori keresztény-nemzeti-polgári-konzervatív MDF durva irányváltását, a globális nagytőke hazai kiszolgálójává tételét. Nos honfitársaink egy részének internetes hozzászólásait olvasva az a meglepő kép bontakozik ki, hogy a bajszos bankár bizony sokak szemében a „pénzügyi megmentőt”, „az igazi szakembert” testesíti meg. Az SZDSZ teljes megsemmisülésével ő képes lehet az MDF-hez vonzani elegendő technokrata-kapitalista szavazót.
Az MDF–SZDSZ-fúzió (vagy közös lista) továbbra sincs napirenden, felmerült viszont egykori szabad demokrata húzóarcok rákerülése az MSZP vagy az MDF listájára. Mindkettő szóba került az elmúlt napokban.
Az MSZP listáján a Kuncze–Magyar-páros (vagy hasonló karakterű politikusok) parlamentbe kerülése lényegében garantálható lenne, de itt több az akadály. A szocialistáknak kevesebb szükségük van rájuk; ahány szavazatot hoznának, anynyit el is vihetnek (a Sajó menti nyugdíjas törzsszavazó nem feltétlenül SZDSZ-fan), ráadásul kevés biztosnak tűnő helyet kell most szétosztani, így még régi jó elvtársak is lemaradhatnak (akik nem szívesen engednék át mandátumukat holmi liberális értelmiségieknek). Az MDF-nek viszont lényegében nincs veszítenivalója. Régi törzsszavazóik közül legfeljebb pár tízezren maradhattak, így nyugodtan felépíthetnek egy teljesen másfajta pártot. (A folyamat évek óta tart.) A Bokros– Magyar–Dávid trió célcsoportja az a szavazói réteg lehet, amely elégedetlen a szocialistákkal (esetleg eleve nem szimpatizált velük); semmiképpen sem adná voksát Orbán Viktorra; az LMP pedig nem elég tőkepárti számukra. Kellően alacsony részvétel esetén, kiegészítve a fent említett pár tízezres csoportokkal (Tisztelet Társasága, Hit Gyülekezete, a három betű miatt végsőkig kitartók) akár össze is jöhet az 5 százalék.
Ugyanakkor az MDF-re tenni továbbra is kockázatos vállalkozás. A lehallgatási ügy kapcsán is egyre másra dőlnek ki csontvázak a szekrényből. Az európai demokráciák egyik legdurvább története is lehet, ha az állami titkosszolgálat ilyen elképesztő, felháborító módon avatkozott be (nyilván a kormány utasítására) a pártpolitikai küzdelmekbe. A szálak ugyan kuszák, de ha arra gondolunk, hogy az MDF-et lényegében mozgató Political Capital üzleti kapcsolatban állt a Nemzetbiztonsági Hivatallal, akkor egyre csak világosodik a kép. Rátörni egy magánvállalkozásra (tönkretenni), majd ügynökökkel hamis bizonyítékot kreáltatni és azt zsarolásra felhasználni – nos, egy ilyen precedens nem maradhat jogkövetkezmények nélkül. A mentelmi jog mögé sokáig be lehet bújni, egyébként ezért is lehet szó szerint élet-halál kérdés Dávid Ibolyának a parlamentbe jutás, de ez még akár az esetlegesen vele szimpatizáló szavazók egy részét is felháboríthatja.
Az MDF története egyszerre tragikus és komikus. Abszurd valóságunkban talán az lesz a következő lépés, amikor tippmixszelvényen lehet megtippelni különböző nyerési esélyekkel az MDF-lista első tíz helyére felkerülő névsort. Itt az ideje, hogy véget érjen az őrület, és ténylegesen megvalósuljon a normális Magyarország. Ki tudja – talán egykor még egy normális, emberi MDF-fel is újra találkozni fogunk.

A szerző történész